Már itt van a távleolvasás

Lényegében befejeződött a melegvíz-mérőórák távleolvasását lehetővé tevő modulok ütemezett beszerelése és beüzemelése a tiszaújvárosi lakásokba - jelentette be Kósa-Tóth Zoltán, a TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezetője a társasházi közös képviselőkkel tartott minapi tanácskozáson. Két évvel ezelőtt jött az ötlet - kényszerből, mivel a Tisza- Szolg a tová...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  355 Találat
Címkék:

Év végi rendezvények

Bár még csak szeptembert írunk, az önkormányzatnál már megkezdődtek a hagyományos év végi városi rendezvények előkészületei. Az Adventi hangolódás programsorozat nyitánya december 3-án, vasárnap lesz a szeretetvendégséggel, zárása pedig december 22-én, pénteken. A három hét során a helyi fellépők - fúvószenekar, gimnasztrádások, mazsorettek - melle...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  384 Találat
Címkék:

Falak, jelek, sorsok

Szívszorító történetek a múltból, emberi sorsokról, a sárga csillagról. A Holokauszt Emlékközpont vándorkiállítása a Hamvas Béla Városi Könyvtárban még ezen a héten látogatható, ami a magyar zsidók deportálásának körülményeit mutatja be. A Falak, jelek, sorsok című tárlathoz a könyvtár dolgozói interaktív foglalkozásokat is szerveztek az iskolásokn...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  249 Találat
Címkék:

Jabil családi nap

Minden évben rendez családi napot a Jabil Circuit Hungary Kft. A koronavírus idején ez a program néhány évig szünetelt, most újra szárnyra kapott. - Fontos, hogy megtartsuk az egyensúlyt a magánélet és munka között - mondta Mykhaylo Duran, a tiszaújvárosi Jabil gyárigazgatója a köszöntőbeszédében.  - Kellenek olyan alkalmak, amikor nem a gyárb...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  683 Találat
Címkék:

A saját mércénk szerint

Derűs dalaival fokozta az „őszi nyár" hangulatát a Cozombolis zenekar a Gasztro korzó színpadán. Az együttes tagjai a hétköznapokban is fontosnak tartják a segítségnyújtást, az általuk létrehozott „Boldog nap" az ifjúság zenei fejlődéséért alapítványon keresztül támogatják a rászoruló fiatalokat.  - Egy oktatást kiegészítő alapítvány a miénk -...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  490 Találat
Címkék:

Bővülhet a lakástámogatási keret

Minden eddigi várakozást felülmúlt Tiszaújváros tavaly bevezetett - az első lakáshoz jutók támogatását felváltó - fiatalok lakás- és lakóház vásárlási támogatása. Városunk - az országban egyedülálló módon - akár 6 millió forinttal is segítheti a 40 év alattiakat. Aki két év folyamatos tiszaújvárosi lakó-, vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 2.00...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  1080 Találat
Címkék:

Új csarnokot épít a Jabil

Szerda délelőtt egy új, korszerű raktár alapkövét tették le az ipari parkban, amely csaknem megduplázza a Jabil tiszaújvárosi tárolási kapacitását. A földmunkák már elkezdődtek, a tervek szerint május végére készül el a csarnok. - Egyszerűen kinőttük a meglévő épületeinket. Az ügyfelek kereslete, különösen az elektromos járművek gyártása és a napel...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  301 Találat
Címkék:

Gyógyulási orvosi igazolások

Egy új rendelet szerint gyógyulási igazolást is ki kell állítaniuk a házi gyermekorvosoknak szeptember 1-től, ha azt az oktatási intézmény kéri. Ez még több adminisztrációval és leterheltséggel járhat a jövőben. Az orvosok szerint a felülfertőzés lehetősége is fennáll, hiszen a már gyógyult gyerekeknek vissza kellene menniük a betegek közé, hogy me...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  203 Találat

Jubilál az Esély napközi

Remény egy teljesebb élethez, esély a teljes elfogadásra. 2013 őszén újabb segítséget nyújtott a város vezetése az arra rászorulóknak. Tíz éve, hogy létrejött az Esély Napközi Otthon. A múlt heti jubileumi rendezvényen mindenki együtt ünnepelt. Az alapítók, a város vezetése, a gondozók, a speciális igényű fiatalok és szüleik.  - A város vezeté...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  214 Találat
Címkék:

Bemutatkozott a Begyulladva

A nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 15-én, a Derkovits Művelődési Központ konferenciatermében megtartották a városunkból származó rendező és forgatókönyvíró, Dudás Balázs Begyulladva című első, még készítés alatt álló nagyjátékfilmjének pódiumbeszélgetéssel egybekötött első nyilvános vetítését. Az esemény első szakaszában egy 42 perces ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  219 Találat
Címkék:

Pumpapálya-őrület az ifi parkban

Ugratások, látványos freestyle elemek, trükkök, - pénteken egy hatalmas jamboree- val avatták fel Tiszaújváros pumpapályáját. A fiatalok BMX-szel, rollerrel, vagy épp gördeszkával érkeztek, mindannyian ki akarták próbálni a régió egyetlen pump trackjét. Néhány budapesti BMX-es srác pedig egy izgalmas show-val mutatta meg, hogyan is kell használni a...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  450 Találat
Címkék:

Slágerekkel érkezett az Ildi Rider

Máté Péter, Péterfy Bori és Republic- dalokat is hozott a Gasztro korzó színpadára az Ildi Rider együttes. A miskolci bulizenekar énekese, dalszövegírója, Árvai Ildikó a koncert után válaszolt kérdéseinkre.  - Meghallgattam a Kivet a világ című dalukat, a klip és a zene egyaránt nagyon profi munka.  - És vicces, ahogyan készült. Én vagyok...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  189 Találat
Címkék:

Salsa és merengue a parkban

A Gasztro korzón a salsa és a merengue tánccal is megismerkedhettek az érdeklődők a Március 15. parkban. A rögtönzött táncórát Tóth Mariann és Suhajda Zsolt, a budapesti Ritmo de la Luna táncklub tanárai tartották.  - Nagyon pozitív élményben volt ma részünk, amelyből kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt kivették a részüket, nagyon ke...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  208 Találat
Címkék:

Magával ragadta őket a sodrás

Nagyszabású gálaműsorral ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Sodrás Amatőr Színtársulat szeptember 16-án, a Derkovits Művelődési Központban. A vállalkozó szellemű színészi tehetségek sokaságát felkaroló helyi alkotóközösség története 2013-ban, a Hyppolit a lakáj című darabjával indult útjára, mára pedig már tizenegy színdarab létrehozása...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  624 Találat
Címkék:

A humánszolgáltató központ tevékenysége

A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény fenntartójának ellenőriznie és évente egy alkalommal értékelnie kell a szakmai munka eredményességét. Ennek megfelelően a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ is elkészítette az intézmény 2022-ben végzett tevékenységéről szóló beszámolóját. A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ 2022-ben 658.9...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  559 Találat

Gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatellátás

Tiszaújváros önkormányzatának a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásáról minden évben átfogó értékelést kell készítenie. A beszámoló kiterjed az önkormányzat által biztosított pénzbeli és természetbeni ellátásokra, a személyes gondoskodást nyújtó ellátások keretében értékeli a gyermekjóléti szolgáltatás biztosításának módját, és a gyer...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  664 Találat
Címkék:

Ülésezik az önkormányzat

Tiszaújváros önkormányzatának képviselő- testülete 2023. szeptember 26-án, kedden 10 órától ülést tart a Városháza III. emeleti tanácskozótermében. Napirendi javaslat Zárt ülés: 1. Javaslat állami kitüntetések adományozásának kezdeményezésére 2. Javaslat „Tiszaújváros Szolgálatáért Díj" adományozására  Nyilvános ülés: 1. Javaslat az önkormányz...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  328 Találat
Címkék:

Karnyújtásnyira a bravúrtól

LABDARÚGÁS. A labdarúgó Magyar kupában a legjobb 32 közé jutás volt a tét vasárnap. A Termálfürdő FC Tiszaújváros az NB IIben szereplő Nyíregyháza Spartacus FC-vel találkozott. A 87. percig továbbjutásra álltak a házigazdák, de a végjátékban a nyírségi egyenlítés a vendégeket rázta fel, akik végül büntetőkkel búcsúztatták a Tiszaújvárost a Magyar K...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  605 Találat
Címkék:

Jól dobtak a Dobó-kupán

KOSÁRLABDA. Mindkét ellenfelének 90 pont fölött dobva a Phoenix KK megnyerte az egri Dobó-kupát. A Phoenix előbb a házigazda Eszterházy SC-vel, majd mintegy 45 perces pihenőt követően a Százhalombattai KSE együttesével csapott össze. A menetrend megerőltető volt, de Lekli József legénysége bírta energiával, és mindkét meccset megnyerve hozta el a t...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  226 Találat
Címkék: