Salsa és merengue a parkban
A Gasztro korzón a salsa és a merengue tánccal is megismerkedhettek az érdeklődők a Március 15. parkban. A rögtönzött táncórát Tóth Mariann és Suhajda Zsolt, a budapesti Ritmo de la Luna táncklub tanárai tartották.
- Nagyon pozitív élményben volt ma részünk, amelyből kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt kivették a részüket, nagyon kedves embereket ismertünk meg ma Tiszaújvárosban - válaszolta kérdésünkre Suhajda Zsolt.
- Ritkán lépünk fel a maihoz hasonló eseményeken, általában a tánciskolánkban szervezünk különböző bulikat tapasztaltabb táncosok számára, és inkább salsában. Ez a páros tánc könnyen elsajátítható, Kubában komoly hagyománya van, ahol nagyon sokáig inkább a szegények szórakozását jelentette - mára ez megváltozott. Belecsempésztünk a programba egy pici merengue-t is, ami egyszerűbb, mint a salsa. - Oktatóként milyennek látja a hazai tánckultúrát?
- Tizenegy évvel ezelőtt léptem át a küszöbét, és úgy gondolom, egyre szélesebb körben szólítja meg az embereket. A stresszes világunkban igazi feltöltődés a léleknek ez a mozgásforma. Ha egyszer megérezzük az ízét, soha többé nem eresztjük. De ez a függőség a javunkra válik, úgyhogy mindenkinek sok szeretettel ajánlom. Próbálják ki, függetlenül attól, mennyire érzik magukat tehetségesnek!
Ördögh István
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.