Sisi utolsó órája Gubík Ágitól
Az Országos Könyvtári Napok alkalmából szervezett programsorozat keretében a Szerelmünk, Sisi című előadást tekinthette meg a közönség október 11-én a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A Nógrádi Gábor műve nyomán és Czeizel Gábor rendezésében hat évvel ezelőtt útjára indult produkcióhoz fűződő viszonyáról, valamint a színjátszás érzelmi nehézségeiről is kérdeztük a monodráma előadóját, Gubík Ágit.
- Miként „találta meg" a „Szerelmünk, Sisi"?
- Czeizel Gábor hívott fel, hogy elvállalnám- e ezt az előadást, én pedig nagy örömmel mondtam igent.
- Megindokolta, hogy miért önt kérte fel? - Nem. Noha engem is érdekel mindig, hogy miért rám gondoltak, amikor felkérnek egy szerepre, de soha - sem filmalkotás, sem színházi előadás esetén - nem szoktam rákérdezni. Mert azt gondolom, legyen ez az adott szakemberek titka. Egyszerűen csak úgy érzem, nem biztos, hogy tudnom kell a magyarázatot
Egyébként - érdekes módon - korábban is többször megtalált már a monodráma. Elég magányos műfaj, hiszen abban egyedül van a színész, nem számíthat a partnerekre. De ebben az előadásban mégis sok „partnerem" van, ugyanis Sisin kívül az élete fontos szereplőit is megjelenítem. Erzsébet királyné utolsó órájáról szól ez a darab, amikor - már egy rossz előérzettel - hajóútra készül.
A helyszín a szállodai szobája Genfben, ahonnan elindult élete utolsó utazására. Azonban még mielőtt felszállhatott volna a hajó fedélzetére, egy különösen tragikus merénylet áldozata lett, hiszen nem ő volt a támadó célpontja. A monodrámában „fel-feltűnnek" Sisi életének legmeghatározóbb szereplői. Többek között a testvérei, fia, Rudolf, anyósa, Zsófia főhercegné, Heinrich Heine és gróf Andrássy Gyula. Az előadás a zaklatott, emlékképekkel és hallucinációkkal teli állapotában idézi meg élete utolsó órájában a királyné alakját.
- Mire figyelt nagyon a produkció próbafolyamata során?
- Egy nem idealizált „képet" próbáltam „megfesteni" Sisiről, vagyis az embert igyekeztem megidézni: az öregedő királynét, akiben már rengeteg élettapasztalat és fájdalom gyűlt össze. Hiszen ő is ember volt. Egy nehéz életű ember. Amellett, hogy a még fiatal, játékos, nagyon „tiszta" Sisit is megmutatjuk ebben az előadásban, megjelenik benne a házassága Ferenc Józseffel és fia, Rudolf öngyilkossága, amely már önmagában is megpecsételte Erzsébet királyné sorsát.
- Mit jelent önnek ez az előadás?
- Boldog vagyok, hogy még mindig játszhatom. Már a próbafolyamat kezdetén is annyira érdekelt Sisi, a nő maga, továbbá az a korszak is, amelyben élt, hogy igyekeztem a lehető legtöbb forrást felkutatni és elolvasni: a királyné társalkodónőinek a naplóit, a menye, Stefánia főhercegné naplóját és a Rudolfról szóló írásokat is.
- Milyen kihívásokkal szembesül általában egy színész a monodráma műfajának egyszemélyes jellegéből adódóan?
- Ez a műfaj a tökéletes fizikai állóképesség mellett kifogástalan szellemi erőnlétet is megkövetel a színésztől: egy pillanat erejéig sem lankadhat a figyelme az előadás során, mert ellenkező esetben nem tudja folytatni. És itt nem csak a szövegről van szó. Mivel partner híján nincs fogódzója a színésznek, nagyon képben kell lennie, hogy mi után mi következik, vagyis hogy miként rakja össze egyedül az előadást.
- Laikusként úgy sejtem, egy monodráma intenzívebb karakterformálást von maga után. Erzsébet királyné utolsó órájának megmutatása pedig talán még egy olyan tapasztalt szakembert is megviselhet érzelmileg, mint ön. Ilyen értelemben mennyire „küzdelmes" ez a produkció?
- A monodráma műfajának törvényszerű velejárója a szerepben történő, mélyebb elmerülés. Azt hiszem, ehhez már valamennyire hozzászoktam. Egyébként pedig úgy gondolom, nem elég igényes egy olyan anyag, amivel nem kell megküzdeni. - Mondana egy példát az előadássorozat kezdeti időszakában felmerült személyes nehézségei közül?
- Előfordult, hogy „ugrottam" egy nagyot, vagyis egy másik fejezettel folytattam az előadást. Ezt rögtön éreztem, és azonnal képesnek kellett lennem nagyon gyorsan, valamint diszkréten visszatérni a megfelelő részhez, majd úgy folytatni, hogy az a pici zavar a lehető legcsekélyebb mértékben érintse az előadás dramaturgiáját. Egy ilyen helyzetben rendkívül érdekes, hogy a néző csupán egy pillanatként érzékel egy efféle apró botlást, míg a színész számára örökkévalóságnak tűnik.
- Milyen nőként képzeli el Sisit?
- Úgy gondolom, rendkívül sokoldalú személyiség volt. Rengeteg területen megállta a helyét, viszont szerintem nem találta meg a békét önmagával. Ugyanis anorexiával küzdött, és annak ellenére, hogy - szerintem nem csupán hiúságból - nagyon keveset evett, rengeteget mozgott. Véleményem szerint ez a tény már egy igen komoly belső feszültséget jelent, amit én nagyon érdekesnek találtam. Tényleg kifejezetten vékony volt, de gyönyörű, és igazán magas nőnek számított abban a korban. Kutattam az okát annak is, hogy mitől vált olyan nagyon ingataggá pszichésen. Szerintem színészként kiváltképp érdekes és sokrétű feladat érzékeny, labilis emberek lelki életét megmutatni, viszont ez kizárólag stabil idegrendszerrel lehetséges. Anélkül egyébként a szakmámba is belerokkannék.
- Egy pályatársa szerint „a színészetnek akkor van értelme, ha az ember mindig a zsigereit viszi ki a nézők elé." Mit gondol erről az állításról?
- Részben egyetértek. Az osztályvezető tanárom Pozsonyban, a főiskolán sokszor emlegette - és ezt eltettem magamnak - hogy tényleg nagyon komolyan kell művelni a színészetet, de nem minden erőnket megfeszítve, mert azért mégiscsak egy játék. Fantasztikus, hogy mi nem dolgozunk, hanem játszunk, ennek megfelelően pedig mindig szem előtt tartom, hogy a színpadi jelenlét összes pillanatát élvezzem.
- Hogyan „dolgozhat" egy színész azon, hogy „ne haljon bele" egy-egy szerep megformálásába?
- Ez pusztán szakmai értelemben vett alkati kérdés, tehát nincs ráhatásunk arra, hogy miként kezeljük a színjátszás érzelmi nehézségeit. Vannak olyan, egyébként rendkívül tehetséges, fantasztikus színészek, akiknek ez nagyon nehezen megy. Azt gondolom, hogy a kiegyensúlyozottabb lelkületemnél fogva én az ellenkező típushoz tartozom.
Ördögh István
PDF archivum
-
2026.10.15
2026. 42 hét - 2026. október 16. -
2026.10.08
2026. 41 hét - 2026. október 8. -
2026.10.01
2026. 40 hét - 2026. október 1. -
2026.09.24
2026. 39 hét - 2026. szeptember 25. -
2026.09.17
2026. 38 hét - 2026. szeptember 18.