Emléknyomok a vásznakon

Engramok címmel apa-lánya kiállítás nyílt a Pataki János Galériában. Kormos Dénes festményeivel, lánya, dr. Kormos Tímea különleges digitális képeivel mutatkozik be a tiszaújvárosi közönségnek. Kormos Dénest nem kell bemutatni. Volt pedagógus, iskolaigazgató, a tehetségek mentora, művész és anno még a politikában is aktív volt. Manapság az alkotás tölti ki mindennapjait. A Pataki János Képzőművész Kör vezetőjeként adja át tudását, művészet iránti érzékenységét. Persze emellett sok minden másra is van ideje. 

- Azt szokták mondani, hogy arra van időnk, amire időt szakítunk - nyilatkozta Kormos Dénes. 

- Amikor az idő már halad, meg némi tapasztalat is van, az ember megteheti azt, hogy prioritásokat állít fel, hogy mi az, ami fontos. Nem ugyanaz a fontos, mint ezelőtt pár tíz évvel.

Kicsit alakulnak az értékek, nem mindig sikerül ezt összeegyeztetni, de igyekszem jól beosztani az időmet. Szerencsére a társam, párom nagy segítség, mert hasonló dolgokkal foglalkozunk. Ami számomra, számunkra fontos, arra azért találunk időt. Amikor ide kerültem 1980-ban, akkor Pataki Jánossal és Zsuga Sanyival csináltuk a képzőművészkört, dolgoztunk, kiállítottunk. Aztán az én életem átfordult egy kicsit a közéleti szerepvállalásba, és egyéb területre, így 30 évet kihagytam az aktív alkotásból. Egy korábbi kiállítás kapcsán, 8-10 évvel ezelőtt visszatértem ehhez, és azt hiszem, hogy ez újra fontos részévé vált az életemnek. 

- Foglalkoztat még a politika, az oktatás, vagy ma már csak a művészetnek élsz?

- Aki egyszer belép a folyóba, és megérezte annak a sodrását, simogatását, vagy éppen a hidegségét, az nem tud attól megszabadulni. 

A mai napig foglalkozom ezzel. A Magyar Tehetséggondozó Társaság elnökeként a tehetségüggyel továbbra is foglalkozom. Nemrégiben rendeztünk egy nagy sikerű konferenciát Győrben a Szent István Egyetemen, ahol a jövő elképzeléseiről én mondhattam el gondolataimat egy előadás keretében a társaságnak. Emellett olyan dolgot csinálok, amit még soha, szerkesztek egy újságot, a Tehetség folyóiratot. Valójában ez egy olyan fontos ügy, amibe annak idején beleálltam. Szívesen csinálom nyilván, ami belefér. A kettő együtt kiegészíti egymást. Van, amikor az egyik uralkodóbb lesz, mert elveszi az időt a másiktól, de a végén majd csak megegyezünk valahogy. 

- Változott a stílusod, a technikád?

- Azt mondják sokan, hogy erre a korra már nem baj, ha az ember megtalálja a saját stílusát. 

A kérdésre válaszolva, mindig változik. Másképp fogalmaz meg az ember dolgokat, kísérletezik. Jön egy újabb gondolat, azt megpróbálja áttenni képbe, a hagyományos világába, eszközrendszerébe, és rájön arra, hogy nem az a gondolat jön vissza, hogy nem az az érzése, hanem jön a vita a kép meg az alkotó között, és ehhez kísérletek sorozata kell. Tanulni soha nem szégyen. A kérdésedre az a válaszom, hogy van, amiben már kialakult, vannak olyan témák, amik visszatérnek, de a kísérletezés az megmaradt a mai napig.

- Hogy fogalmaznád meg a saját stílusodat? Ki vagy te? Mi vagy te? 

- Ez egy ilyen modern impresszionizmus. Nem véletlenül az a címe a kiállításnak, hogy Engramok, emléknyomok. Az emberben élete során lerakódik sok minden, sok vizuális élmény. Nekem a fa és az erdő gyakran visszajön. Én bükki gyerek vagyok, Egerben éltem sokáig. Olyan helyen dolgoztam, ahol sokat jártunk erdőbe. Egy fa, egy erdő mindent ki tud fejezni. Egy fában hihetetlen érzés, energia, lágyság és dinamika is van. Minden benne van. Ez nekem visszatér sok festményemen, de van, hogy egy-egy gondolat foglalkoztat és az jelenik meg a vásznon. 

- Bár a kettő nincs meg egymás nélkül, de mi az, ami jobban izgat, a szín vagy a forma?

- Valóban nem lehet szétválasztani, de a szín. A festészet az elsősorban a színről szól, a forma pedig nagyon fontos. A színeknek egy nagyon sajátságos lelkivilága, dinamikája van. Amikor az ember meglát egy képet, a szín fogja meg és annak a kisugárzása, úgyhogy először van a szín, és utána kell megtalálni azt a formavilágot, amiben a szín is jól érzi magát és a kettő így együtt találkozik

. - A lányod, Tímea egészen más stílusban, más technikákkal dolgozik. Digitális képei nagyon különlegesek. Látszik, hogy ő sem ma kezdte! 

- Igen. A vizuális dolgok iránti érdeklődés mindkét gyerekemnél megvan. Timi jogászként dolgozik, de már az egész korai időszakban mandalaszerű figurákat rajzolt

. Minden füzete, könyve össze van firkálva, mint minden rendes diáknak. Egy alkalommal vettem neki ajándékba egy üvegfestőkészletet és akkor egy kontúrozóval csinált nagyon érdekes ornamentikákat. Később ráakadt a digitális rajzolási módra, ahol tulajdonképpen egy elektronikus táblára egy ceruzával rajzolja a dolgokat. 

Én úgy szoktam mondani, hogy ez egy vizuális láncreakció. Azt gondolom, hogy ezt egészen jól csinálja, egészen izgalmas dolgokat tud csinálni. Amit én csodálok, hogy ezek viszonylag nagy felületek. Elindul ez a játék, önkéntelenül épül a kép, nem tudja, hogy mi lesz belőle, csak együtt dolgozik a felülettel, hagyja, hogy vigye a felületet, és a felület vigye őt és ami nekem döbbenet, hogy a végén, ami megjelenik, ekkora nagy felületben az egy egységes kép, ami egyben van. Szerintem nagyon-nagyon jól csinálja. Hihetetlen jó meglátásai vannak, nagyon büszke vagyok rá. 

berta