Pro Urbe Klub az erőműről, a jövőről

Az erőműberuházás előrehaladásáról, ehhez kapcsolódóan a helyi vállalkozók szerepéről, valamint Tiszaújváros aktuális és tervezett fejlesztéseiről, a költségvetés helyzetéről is tájékoztatást kaptak a Pro Urbe Klub őszi találkozójának résztvevői. A rendezvény kiemelt témája az épülő új erőmű volt. Szappanos Sándor, az MVM Tisza Erőmű Kft. ügyvezetője részletesen ismertette a projekt jelenlegi állását. Mint elhangzott, az új létesítmény a régi erőműhöz képest kétszer nagyobb hatásfokkal működik majd. A beruházás szempontjából kedvező adottságot jelent a meglévő hűtővíz- és egyéb hálózati csatlakozási lehetőségek rendelkezésre állása. A kivitelezésben fontos szerepet szánnak a helyi és térségi vállalkozásoknak. A közelmúltban egy háromórás online vállalkozói fórumot is tartottak, amelyen 68 cég és 126 résztvevő kapcsolódott be. 

A földmunkák, az alapozás és az építés során is számítanak a környékbeli vállalkozókra. Jelenleg mintegy 140-en dolgoznak a beruházáson, többségük helyi vagy regionális vállalkozó alkalmazottja. A munkálatok már látható jelei is érzékelhetők a város környezetében: zajlik az általános tereprendezés, a próbafúrás és a talajmechanikai vizsgálat. A tervek szerint mintegy 3000, egyenként 22 méter mély és 80 centiméter átmérőjű beton cölöp készül majd. A kivitelezés során kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelmi és lakossági szempontokra is. A megnövekedő teherforgalom útvonalait kijelölik, a porzás csökkentése érdekében pedig folyamatos locsolással is számolnak. A beruházással kapcsolatban a helyi közösség tájékoztatása is napirenden marad. A lakossági észrevételek, bejelentések több csatornán keresztül is eljuthatnak az illetékesekhez. 

A találkozón a horgászatot érintő kérdések is felmerültek: Kiss Béla a helyi horgászegyesület elnöke a beruházásnak a mintegy 2200 fős tagságot érintő hatásairól szeretne további egyeztetést kezdeményezni. Szappanos Sándor beszámolója szerint az új erőmű 1000 megawatt teljesítményű lesz, és energiatároló létesítmény is kapcsolódik hozzá. A beruházás munkaerőigénye a kivitelezés csúcsidőszakában, 2028-2029- ben akár 1800 fő is lehet. Az erőmű területén konténerváros épül, amely mintegy 600 fő elhelyezésére lesz alkalmas. 

A technológiai szerelési munkákhoz a jövő év második felétől vendégmunkások érkezésével számolnak. A találkozó második részében dr. Fülöp György polgármester adott tájékoztatást a város aktuális ügyeiről és fejlesztési terveiről. Szó esett többek között a városfejlesztésről, a költségvetés helyzetéről, új idősotthon létesítéséről, valamint a főtér és a Dísztó rekonstrukciójáról. A lakástámogatási rendszerrel kapcsolatban a támogatások jogos igénybevételének ellenőrzése is nagyobb hangsúlyt kap. A találkozón az egészségügyi ellátás helyzete is szóba került, különösen a fiatal orvosok Tiszaújvárosba vonzásának fontossága. A Pro Urbe Klub következő programjának keretében a tervek szerint buszos kirándulást és nyílt napot is szerveznek az új erőmű területére, így a klub tagjai a helyszínen is betekintést nyerhetnek a beruházás állásáról. 

f. l.

0
Ahol a part szakad
A kultúra, a közösség régi háza

Kapcsolódó hozzászólások