Június 4-én látott napvilágot a hír, miszerint a Danubia Talents Művészeti Egyesület által a közelmúltban meghirdetett online Wiener Klassiker Nemzetközi Zenei Versenyen elért II. helyezése alapján a Vándor Sándor Zeneiskola 6. évfolyamos zongorista növendéke - Rogl Béláné tanítványa - Jenei Bálint július 13-15. között részt vesz egy római mesterku...
A Múzeumok éjszakája programsorának első vendégfellépőjeként Cs. Tóth Eszter (Esthee) énekes, zenész, dalszerző akusztikus produkcióját hallhatták az érdeklődők június 20-án, a Barcsay téren. Eszter tavaly augusztusban, a Nyáresti korzó rendezvénysorozat keretében nagy sikerrel mutatkozott be városunkban, ezúttal pedig egyebek mellett a honi és vil...
Nagy érdeklődés övezte a Bepasiztunk című előadást június 10-én a Derkovits Művelődési Központban. A válás témáját középpontba állító, öniróniával gazdagon átszőtt produkcióban a saját személyiségtípusaikhoz képest csupán kissé hasonló karakterekbe bújva elevenített fel olyan fiktív sztorikat és örökérvényű igazságokat a férfiak és a nők kapcsolatá...
A 33. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon járt a Rólunk Szól Diáklap és a Rádió Aktív Sulirádió stábja. A rangos díjátadó helyszíne Budapesten, az UP Rendezvénytér volt. A Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola két szerkesztősége több kategóriában is indult a DUE Médiahálózat által meghirdetett Országos Tehetségkutató Diákmédia Pályázaton, ...
Először mutatkozott be közönség előtt a Szederszínkör szombat délelőtt a Tiszaszederkényi Művelődési Házban. A január végén alakult gyermek színjátszó csoport „A szegény halász" című magyar népmesét vitte színpadra. A produkció különlegessége, hogy a gyerekek a szereptanulás mellett a díszletek elkészítésében is aktívan részt vettek. A csoport jele...
Jubileumi gálaműsort rendezett múlt pénteken a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete a Derkovits Művelődési Központban. Az ünnepi délutánon a szépkorúak versekkel, dalokkal és tánccal tisztelegtek Tiszaújváros 60. születésnapja előtt. A rendezvény nemcsak a város múltját idézte fel, hanem a közösség összetartozását és a generációk közötti kapcsolato...
Kiállításmegnyitó, könyvbemutató, pódiumbeszélgetések, minden hónapra jut egy esemény, amivel a város jubileumát ünnepeljük. A fiataloknak rajz és filmpályázatot is hirdetett a könyvtár, és egy várostörténeti vetélkedőt 7.-9. osztályos diákoknak. Gyerekszemmel a város. Így látják a fiatalok a települést. Az ikonikus épületeket, a tereket, parkokat,...
Molnár Ferenc Caramel akusztikus koncertje zárta a Tiszaújvárosi Tavasz programsorozatot május 22-én. A honi könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb alakja Kardos Norbert és Dajka Krisztián hangszeres kísérete mellett, közel két év eltelte után csillogtatta meg újra énektudását a Derkovits Művelődési Központ színháztermében. Fellépése előtt nyilatk...
Józsa János alkotásaiból nyílt kiállítás május 19-én a Derkovits Művelődési Központ MiniGalériájában. Az intézmény földszintjén és félemeletén június 19-ig megtekinthető, huszonnyolc művet felölelő tárlatanyagot a tiszalúci Rendezvények Háza galériájának tulajdonosa, a Derkovits Művelődési Központ egykori igazgatója, Czikora János bocsátotta közsze...
Arany Gusztáv festménykiállításával indult a Tiszaújvárosi Tavasz rendezvénysorozat. Gusztáv egykori leninvárosiként most egy kiállítás erejéig visszatért emlékeivel és képeivel. - A kiállítással azonos nevet viselő Átjáró alkotásokat ajánlom a figyelmükbe, amik átjárást biztosítanak a civil élet és a művészi lét között - mondta Lepés Imre bö...
Forgás háromszor, közben imitált „köpködés". Ez adja a szereplők szerencséjét, bátorságát, erejét. A művészeti vezetőnk, Mátyás Edina ezt minden előadás előtt, mindenkivel megcsinálja. Egy csapat, különböző gondolatokkal, egy időre mégis közös gondolkodással. Együtt küzdünk, együtt örülünk, és közösen éljük meg a csúcsokat és a mélypontokat. ...
Hétéves lehettem, amikor az unokatestvéreméknél megismerkedtem a hangjával. Érdekesnek találtam, ezért közelebb mentem a lemezjátszóhoz, mellette pedig ott hevert az épp forgó korong borítója is. Rajta egy elegánsan öltözött hölgy portréfotójával és a keresztnevével. Bár az azóta eltelt harminchárom esztendő folyamán kissé elhalványult ez a képsor ...
Sövegjártó Áron színész, énekes a YouTuben és a TikTokon robbant be néhány éve. Külföldi és magyar dalok szövegeit és a magyar irodalom legszebb költeményeit szavalja el, egészen más stílusban, ritmusban, mint ahogy azt megszokhattuk. Még azokat is „megfertőzte" a versekkel, akik irodalomórán találkoztak velük utoljára. Scooter, Tankcsapda, a Wham ...
Kedden nyílt meg Tóth Ferenc „Kontrollált formák vs. impulzív gesztus" című kiállítása a Pataki János Galériában. A tárlat egy olyan alkotói világba enged betekintést, ahol a tudatosság és az ösztönösség folyamatos párbeszédben áll egymással. Az amatőr festő elmúlt két évben készült munkái május 5-éig láthatók. A nagyméretű farost lapokra készült k...
A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál ebben az évben június 25-28. között várja a sport és a kultúra kedvelőit. A több évtizedes múlttal rendelkező, évről évre nagy érdeklődéssel kísért programsorozat „étlapja" nemrégiben vált véglegessé. A rendezéshez szükséges anyagi háttér biztosításában Tiszaújváros önkormányzata és a magyar állam vállalta legjele...
Az Ötórai tea rendezvénysorozat keretében adtak nagy sikerű hangversenyt a Vándor Sándor Zeneiskola művésztanárai és növendékei március 19-én. A Tiszaújváros Zenei Életéért Alapítvány támogatása érdekében megtartott előadáson városunk kulturális életének egyik legmeghatározóbb intézményéből tizenhat pedagógus és tanulók sokasága csillogtatta meg ha...
Retró kiállítással indult és színpadi produkciókkal folytatódott az idei Szederkényi Ki Mit Tud? Az Óvárosi KULT Galériában olyan tárgyakból nyílt tárlat, amik azokat az időket idézik, amikor a televízióban csak fekete-fehér adásokat nézhettünk, a tanárok online napló helyett az ellenőrzőkönyvbe írták be a jegyeket, a dicséreteket vagy figyelmeztet...
2026. március 3-án az Eötvös gimnázium három angol szakos tanárnője feledhetetlen élményt szerzett 42 diáknak, ugyanis ellátogathattunk velük Budapestre, az Uránia Színházba, ahol angolul tekinthettük meg a Dr. Jekyll és Mr. Hyde című Stevenson darabot. Ez a nap, a szórakozás mellett, arra is kitűnő alkalom volt, hogy az angol nyelv használatát tan...
A Pataki János Képzőművész Kört képviselő nyolc alkotótársammal nagy várakozással és izgalommal indultunk első külföldi kiállításunk megnyitójára Nagyváradra. A gyönyörű szecessziós műemlékekkel övezett főtéren áthaladva, megérkeztünk a helyi és a régió magyar kulturális életének egyik emblematikus helyszínére, a Kiss Stúdió Színháznak és a Partium...
Múlt csütörtökön nyílt meg a Derkó Minigalériában egy emlékkiállítás, amely a művész sokoldalú világába enged betekintést. A falakon nyugalmat árasztó, vagy mély vívódásokat tükröző festmények és grafikák sorakoznak. A tájképeket szemlélve az ember könnyen maga elé képzel egy érzékeny lelkű, finom kezű művészt. Ez tulajdonképpen nem is áll messze a...
PDF archivum
-
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19. -
2026.06.11
2026. 24 hét - 2026. június 12. -
2026.06.04
2026. 23 hét - 2026. június 5. -
2026.05.28
2026. 22 hét - 2026. május 29.