Szívet adott Szabó bakternek
A Színház Határok Nélkül programsorozat második állomásaként a kassai Thália Színház „Indul a bakterház" című népi komédiája vonzotta a nézőket a Derkovits Művelődési Központba. Európa legészakibb magyar színháza egy évvel ezelőtt mutatta be Megyeri Zoltán rendezésében a közismert történeten alapuló előadást, amelyről Szabó bakter karakterének megformálója, Ollé Erik nyilatkozott lapunknak.
- Milyen formában ismerte meg ezt a legendás históriát?
- Nekem a film rémlik gyerekkoromból. Amikor érkezett a hír, hogy műsorra tűzi majd a színház, rögtön meg is egyeztünk: nem nézzük meg újra a filmet, nehogy befolyásoljon minket.
- Hogyan érintette, amikor kiderült: önre osztják Szabó bakter szerepét?
- Néhány éve mutattuk be Pintér Béla Parasztopera című darabját, amelyben szintén az állomásfőnököt játszottam, úgyhogy érdekes módon valamiért megtalálnak a vasutas szerepek. De természetesen megörültem Szabó bakter karakterének, hiszen remek figura. Éppúgy, mint bármelyik ebben a nagyon jól megírt darabban. A produkció rendezőjével, Megyeri Zoltánnal is igazán gördülékeny volt a próbafolyamat, amelybe mindannyian rengeteg munkát fektettünk. Szereti is a közönség az előadást, bár azt hiszem, eleve előnyből indultunk, hiszen nagyszerű az alapanyag.
- Miért olyan népszerű még mindig ez a történet?
- Olyan karakterek és motívumok jelennek meg, amelyek mindig élvezhetők lesznek. Van egy nosztalgikus hangulata az előadásnak a paraszti világ felidézése révén, és a produkció humora is szenzációs. Mi egy kicsit megbolondítottuk, mert a rendezőnk Gömör környéki közegbe helyezte a történetet, ami azt jelenti, hogy palócosan is beszélünk az előadásban. Ez számomra kihívásnak bizonyult, mert csak hallomásból ismerem azt a dialektust. Két kollégánk származik Rozsnyó mellől, ők segítettek elsajátítani.
- Mire figyeltek a karakterformálás során?
- Nagyon vigyáztunk, hogy Szabó bakter ne legyen nagyon faragatlan, ennek megfelelően igyekeztünk szívet is találni neki. Szintén izgalmas volt belecsenni a személyiségébe számomra fontos elemeket. Például hangsúlyozni azt, hogy a maga nyers módján ugyan, de nagyon megszereti azt a fiúcskát.
- Miben könnyű és miben nehéz a szerepe, valamint maga a produkció?
- Szabó baktert alakítani nagyon hálás feladat. Mivel azonban egy főszerep, érzem a súlyát is: a több mint harminc jelenetből csak az elsőben nem tűnök fel. Ezért gondosan be kell osztanom az energiámat, emellett pedig kiemelten figyelnem kell a megfelelő ritmusra is. De mindannyiunktól nagyon komoly teljesítményt követel meg a darab, amelyben mindenki maximálisan hozza a tehetségét. És sohasem megyünk alá, tartjuk a szintet.
- Ha már szóba került a komolyság: önnek mit jelent az Indul a bakterház?
- Ez a történet egy sajátos miliőt mutat be. Egy olyan világot, amely a mai napig létezik, amelyben az emberek egyik napról a másikra élnek úgy, ahogyan tudnak.
Ördögh István
PDF archivum
-
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5.