A tiszaújvárosi önkormányzat kezdeményezte annak a járdának a megépítését, ami a tiszaújvárosi Tesco Áruház Örösi út felől valósul meg a napokban. Az országos áruházlánc területén lévő járda építését június 30-án kezdték meg a nyomvonal kitűzésével. Az elmúlt napokban kiásták az alapot, a szegélyezés és betonozás is megtörtént, amire homok, illetve...
A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye szomszédságában lévő szálláshely, melléképület és nyitottkonyha égett hétfő délután. A sűrű fekete füst kilométerekről is látszott. A tiszaújvárosi tűzoltók két vízsugárral avatkoztak be és sikeresen megfékezték a tüzet. Mivel az épület tetején napelemek voltak felszerelv...
Rendszeresen szóvá tesszük lapunk Heti ciki rovatában, ha közterületre kihelyezett bútorzattal találkozunk városunkban. Így teszünk most is, közölve olvasónk Tisza úton készített felvételét. Ez az eset azonban több mint ciki. Szemtanúk állítása szerint ugyanis a kanapét nem akárhogyan távolították el a lakásból. Nemes egysz...
Kidőlt egy fa. Na és, nagy dolog… A két hete ránk tört rendkívüli erejű vihar százszámra döntött, csavart ki tövestől fákat, törte le hatalmas ágaikat még az életerőseknek is. Mondom, kidőlt egy fa! Egy nem akármilyen. Sajóörös jelképe, ikonikus természeti csodája, a több száz éves törökmogyoró-fa. Amely 2023-ban az Év Fája verseny döntőse is volt....
Ragyogó napsütés, vidámság, fekvőtámaszok és vízi élmények - így telnek a nyári napok a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület táborában. Az eheti turnusban csaknem huszonöt aktív és fáradhatatlan gyerek vesz részt, köztük nyolcan „külsősként". Lapunk is kilátogatott hozzájuk, egy kis D-vitamin és jókedv reményében. Érkezésemkor a bázisé...
KAJAK-KENU. Fadd-Domboriban rendezték meg a hétvégén a vidékbajnokságot, melyen a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület számos érmet és értékes helyezést gyűjtött be. AranyérmesekK2 Mix felnőtt 500 m Horváth Hanna, Rácz Máté, K4 Mix ifjúsági U17-U18 500 m Horváth Hanna, Macsó Lili, Szakál Márton Attila, Rácz Máté, K4...
Szokásos hétvégi bevásárlásomon állok a sorban, miközben előttem és mögöttem is arról panaszkodnak a vásárlók, hogy milyen drága minden, de főleg a gyümölcs és a zöldség. Alig néhány szem málna, alma és paradicsom árválkodik a kosaramban, de tudom, hogy több ezer forintot fogok a kasszánál hagyni. Ám akárhogy is nőnek az árak, zöldséget és gyümölcs...
A június 14-i nyitás óta, ahogy vége lett az iskolának, befejeződtek a ballagások, érettségi vizsgák és ahogy bejött a szaharai forróság, beindult a szezon a tiszaújvárosi strandfürdőben. A tavalyi, hetekig tartó kánikulával ellentétben idén eddig nagyon változékony volt az időjárás és ez természetesen rányomta bélyegét a strand forgalmára. A múlt ...
Javában tart a nyári szezon, így sokan - akár csak hétvégére - kocsiba pattannak, hogy a vízpart mellettpihenjenek. Annak érdekében, hogy valóban felhőtlen legyen a nyaralás, nem árt pár előkészületről gondoskodnunk. Óvatosan a napon Bár már a csapból is az folyik, hogy napozáskor mindenki gondoskodjon a kellő fényvédelemről, s...
Nyáron a bőrünk fokozottan ki van téve a napsugárzásnak, ezért kiemelten fontos a megfelelő fényvédelem. A naptej nemcsak a leégés ellen véd, hanem hosszú távon csökkenti a bőrrák kialakulásának kockázatát is, és lassítja a bőr öregedését. A világos bőrűeknek legalább SPF30, de inkább SPF50 ajánlott. A sötétebb bőrűek is legalább SPF20-30-at haszná...
Ha jól utánaszámolok, 10 éve járok a Vizipók Sportnapközibe. Na, nem én töltök el egy-két mozgalmas hetet a táborban, hanem a gyerekeinket szippantotta be még annak idején. A nagyobbak már kinőtték, a legfiatalabb még idén is becsekkolt. Így évek óta a mi nyarunk úszónapközivel indul. Hogy mitől népszerű ez a tábor? Ha a gyerekeket kérdezem, azt mo...
A Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány az idén is megrendezte környezetismereti vetélkedőjét „Tavaszlesen" címmel térségünk 5-8. évfolyamos diákjai számára. A beküldős formában megvalósított első forduló során ezúttal 15 településről érkeztek megoldások. Az első fordulót követően a terepi kihívás során minden csapatnak a saját falu...
Most, hogy rövidesen hetvenötödször kerülöm meg a Napot, gyakran gondolok az idő rohanására és múlékonyságára. Persze ezzel mindenki így van, de mindenkit másként érint. Amíg egy kisgyermeknek egy tanév végtelen hosszúságúnak tűnhet, addig egy idős embernek egy emberöltő is csak egy pillanat. Ebben a cikkben az idő meglepő és döbbenetes titkairól s...
Július 18-tól próbaüzem indul az ifjúsági klubban - jelentette be közösségi oldalán Molnár István alpolgármester. A Tisza út 2/C alatti épületben véget értek az átalakítási munkálatok, kezdődhet az élet az ifjúsági klub helyiségeiben. Első fecskeként egy darts klub máris birtokba vette a klub egyik termét. A tagok hetente többször is tartanak edzés...
Apró köteteket felvonultató kiállításban merülhetnek el az érdeklődők szeptember 5-ig a Hamvas Béla Városi Könyvtár folyóiratolvasójában.A „Könyvek miniatűr világa" című, mintegy háromszáz darab minikönyvet felvonultató tárlat anyaga Szegedről,Tamás Attila jóvoltából érkezett városunkba. Egy nagyobb cipősdobozban is elhelyezhető...
„Színek, vadak, gondolatok" címmel Ujhelyi Dóra festményeiből nyílt kiállítás július 8-án a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A tárlaton a Tiszaújvárosból elszármazott, közel másfél évtizede Budapesten élő egészségügyi dolgozó több mint harminc alkotása tekinthető meg szeptember 5-ig. Dóra 2020 végén, egy csoportos élményfestésen szerzett tapasztalat...
LABDARÚGÁS. Negyedik felkészülési mérkőzésén az immár NB II-es Karcagot fogadta a Tiszaújváros. A végeredmény nem, a mutatott játék azonban jelezte a két csapat közötti osztálykülönbséget. Tiszaújváros - Karcag 1-2 (0-2) Tiszaújváros: Hornyák - Farkas, Lehóczki, Papp, Tóth S., Varga B., Tóth B., Varjas, Batta, Vitelki, Erdei. Csere: Urb...
KAJAK-KENU. A Tiszaújvárosi KKSE két kenus lánya indult a maraton világbajnokság válogatóversenyén Győrben. Bragato Giada a felnőtt női kenu egyes 14,3 kilométeres számában szerzett győzelmével, Fekete Nóra az ifjúsági női kenu egyes 10,6 kilométeres számának megnyerésével szerezte meg az indulás jogát a szeptemberi maraton világbajnokságon, melyet...
TRIATLON. A Tiszaújvárosi Triatlon Klub tavalyi Európa-bajnoka, Lehmann Csongor az előkelő 6. helyen végzett a világbajnoki széria versenysorozat (WTCS) hamburgi állomásán, mellyel az összetett 10. helyéről a 4. helyre lépett elő. A triatlon mix-váltó világbajnokságot is Hamburgban rendezték meg. A győztestől mindössze 33 másodperccel elmaradó és a...
A hétfői orkánerejű szél és a heves esőzés fákat döntött ki, tetőket bontott városszerte. A Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság és aMezőcsáti Katasztrófavédelmi Őrs hétfőn, kedden és szerdán 21 alkalommal vonult viharkárral összefüggő káreseményekhez. A tűzoltóknakdöntően fakidőléseknél, villamos felsővezeték-...