Vereségre újabb győzelem

KOSÁRLABDA. December 12- én Pécsre utazott a Phoenix, hogy megmérkőzzön a bajnokságra törő PVSK csapatával. Három negyeden keresztül egyenrangú ellenfelek voltunk, a rosszul sikerült második etap azonban megpecsételte sorsunkat. A 2025-ös évet mégis győzelemmel zárta a Phoenix, amely hazai pályán nagy energiával, mindent beleadva játszott a TF ellen.

PVSK-Veolia - Phoenix KK 101-89 (25-26, 29-16, 19-19, 28-28) 

Phoenix KK: Schmera (15), Kozák M. (6), Mayer (9), Lucey (8), Locure (5/3). Csere: Kozák B. (12), Mészáros (9/6), Lakatos (10/3), Mester (2), Gerőcs (13/3), Kovács (-). Vezetőedző: Lekli József. Nagyon jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, Kozák, Schmera és Mayer vezérletével az első etap közepén már hét egységgel vezettünk (5-12). Ekkor azonban a Pécs is elkezdett ébredezni, gyors felzárkózásba kezdett, és a hetedik percben sikerült egyenlítenie (16-16). 

A fordítási kísérleteket egyelőre visszavertük - elsősorban Gerőcs és Mészáros pontjaira támaszkodva előnnyel zártuk az első szakaszt (25-26). Kevésbé volt örömteli a második etap. Vendéglátónk nagy energiákat mozgósított, és egy gyors fordítás után nagy léptekkel távolodott. A negyed derekán már közel tíz pontra dagadt a különbség (45-36), és ezután is csak lassítani tudtuk riválisunk menetelését. Nem volt azonban reménytelen a helyzet, hiszen a félidőre kialakult tizenkét pontos hátrány még behozható lett volna (54-42). Hiába nyitottuk azonban a harmadik etapot Gerőcs két gyors duplájával, ezt követően már sokáig csak Kozák Berci kosarainak örülhettünk. A gólszegény hat perc elegendő volt a Pécsnek ahhoz, hogy húsz pont közelébe lendítse vezetését (68-50). A lejtmenetet Lakatos percei követték, aki Schmera segédletével magával rántotta a csapatot, így a játékrész második felében sikerült visszaállítani a félidő különbségét (73-61). 

Új reményekkel vágtunk neki a záró felvonásnak, ám az első percekben ezúttal is a baranyai együttes akarata érvényesült. Schmera és Mester találatai biztatók voltak az etap elején (79-65), a Pécs azonban egy perc leforgása alatt húsz egység fölé emelte az előnyt (87-65). A dunántúliak rohanását Gerőcs triplája akasztotta meg, majd Ciarán büntetői hoztak vissza minket tizenöt pontra (87-72), aztán újabb visszaesés következett.

Kitartóan harcoltunk a végjátékban is, 99-78 után megint sikerült nagyot javítanunk, de ez csak arra volt elegendő, hogy ismét visszaállítsuk a félidő különbségét - ez pedig azt jelentette, hogy tizenkét pontos vereséggel kellett lezárnunk a találkozót (101-89). 

A legjobb statisztikával Lucey Ciarán József végzett tiszaújvárosi oldalon (8 pont, 3 lepattanó, 1 szerzett labda, 3 assziszt, 7 kiharcolt fault), de nem maradt el sokkal tőle a ponterős Schmera Gergely (15 pont, 5 lepattanó, 1 szerzett labda, 1 assziszt, 4 kiharcolt fault), és a játékba nagy stabilitást hozó Gerőcs Bálint sem (13/3 pont, 5 lepattanó, 1 szerzett labda, 2 assziszt, 1 kiharcolt fault). Jó formában dobott Kozák Bertalan (12 pont, 3 lepattanó), és nagyon sokat számított Lakatos Máté játéka is (10/3 pont, 1 lepattanó, 3 assziszt, 6 kiharcolt fault).

Sértő Ádám: Úgy gondolom, hogy ma a védekezésünk rendben volt, nem az egész mérkőzésen ugyan, de most már egy olyan hosszú periódusban, hogy nyerni tudjunk. Örülök, hogy a srácok jól reagáltak a kritikára, amit az elmúlt időszakban kaptak. Ennyit számít, amikor egy játékos visszatér a rotációba, nem azért mert a többiek nem elég jó játékosok, hanem mert ezt a mértékű agresszivitást kevés emberrel nem lehet csinálni. Remélem, mindenki egészséges marad és tudjuk tovább folytatni ezt a fajta attitűdöt a védekezés oldalán. 

Lekli József: Gratulálok a Pécsnek, megérdemelten nyertek. Voltak jó periódusaink ezen a mérkőzésen is; nincs nagy talány: fejben, agresszivitásban és tudatosságban nem tudjuk azt a szintet hozni, ami egy ilyen mérkőzésen kell ahhoz, hogy győzni tudjunk. Védekezésben nem vagyunk elég kemények, és rengeteg pontot kapunk ezáltal. Idegenben a dobott pontok száma rendben van, a kapott pontokkal nehéz mit csinálni. Koncentrációban és tudatosságban kell javulnunk, hogy egy ilyen mérkőzésen nyerni tudjunk.

Phoenix KK - TF-Budapest 101-86 (26-17, 21-19, 25-23, 29-27) 

Phoenix KK: Mészáros (29/9), Mester (21/9), Schmera (18), Kozák M. (13), Mayer (4). Csere: Kozák B. (8), Czimer (-), Lakatos (1), Gerőcs (7/3), Molnár (-), Lucey (-), Kovács (-). Vezetőedző: Lekli József. Óriási lendülettel vetettük bele magunkat a küzdelembe, és szinte állva hagytuk riválisunkat a mérkőzés kezdetén. Három perc leforgása alatt eljutottunk a kilencpontos előnyig (12-3), ám ezt követően a TF is megérkezett a meccsbe. Ellenfelünk újított, gyors felzárkózásba kezdett, mi pedig csak 12-9 után tudtunk kiszabadulni a szorításból. Elsősorban Mészáros pontjai segítettek minket ebben az etapban, de Mayer, Kozák Márton és Gerőcs is több találatot jegyzett - mindez pedig kilencegységes előnyt eredményezett a tizedik perc végére (26-17). A második játékrészt a vendégek kezdték jobban, nagyon hamar az egyenlítés közelébe érkeztek (26- 25), de a Schmera-Mester duó ekkor a vállára vette a csapatot, sikerült újra ellépnünk, és a félidő zárásáig tíz pont körül tartottuk a különbséget (47-36). 

A harmadik etap fővárosi találatokkal indult (47-40), de a Mészáros- Gerőcs-Mester trió újabb lendületet adott a Phoenixnek, és ismét tíz egység fölé ugrott az előny (59-46). Az etap második felében Schmera csatlakozott Mészároshoz, rövid időre elértük a tizenhétpontos vezetést is (65-48), végül 72-59-es állással érkeztünk el a záró felvonáshoz. Nem volt hiány küzdelemben a negyedik etapban sem. Hiába léptünk el többször is tizennégy-tizenhat pontra, a TF úja és újra tíz egység közelébe zárkózott, ami már ugye „lőtávolságnak" számít sportágunkban. A srácok azonban kezelni tudták a nehezebb szakaszokat, sikerült mindig megújulni, így végül tizenötpontos győzelemmel zártuk le a találkozót (101-86). 

Kiemelkedett a mezőnyből Mészáros Ágoston teljesítménye (29/9 pont, 5 lepattanó, 8 assziszt, 2 szerzett labda, 7 kiharcolt fault), de remek formát mutatott a tripla-dupla közelébe érkező Kozák Márton is (13 pont, 6 lepattanó, 9 assziszt, 1 szerzett labda, 9 kiharcolt fault). Igen veszélyes volt az ellenfél kosarára Mester Márk (21/9 pont, 5 lepattanó, 2 assziszt, 1 kiharcolt fault, 1 blokk), és hozta a ponterőt Schmera Gergő is (18 pont, 6 lepattanó, 2 assziszt, 4 szerzett labda, 2 kiharcolt fault, 1 blokk). 

Lekli József: Gratulálok a csapatnak, sikerült végig kontrollálnunk a mérkőzést, megnyertünk minden negyedet. A negyedik negyedben egy kicsit több kosarat hagytunk a TF-nek - mondjuk ebben voltak extra dobások is, de hál' istennek ezt most a helyén tudtuk kezelni, és mindig meg tudtunk újulni. Ennek köszönhető a győzelem. Gratulálok a fiúknak, mert tényleg odatették magukat. Két meghatározó játékosunk is hiányzott, de voltak játékosok, akik nagyon szépen előreléptek és magukra vállalták a kieső emberek szerepét. Úgy gondolom, hogy most csapatként küzdöttünk, nagyon büszke vagyok a srácokra, és bízom benne, hogy a második félévben egy jó kezdéssel előrébb tudunk kerülni a bajnokságban. 

Beák Gábor: Gratulálok a Tiszaújvárosnak. Sajnos a játékvezetők voltak a főszereplők, és nem a játék. 

0
Aktív Hunyadi
Lehmann Bencével karrierről, jövőről

Kapcsolódó hozzászólások