Csillagszórás a Tisza partján

A Tisza-parti városrész idén sem maradt ki a karácsonyi készülődésből. Hétfőn csillagszórókat gyújtottak, közösen énekeltek, így hangolódtak az ünnepre. A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ és a Derkovits Művelődési Központ 2009 óta minden évben megszervezi a Tisza-parti csillagszórást, a program az egész közösségnek fontos, egy igazi csapat-összekovácsoló este, ahol mindenki együtt ünnepel. 

- Nagyon fontos a településrész életében, hogy sok olyan rendezvény legyen, ahol együtt tudunk lenni, együtt tudunk ünnepelni, a karácsony pedig a legszentebb ünnepünk - ezekkel a szavakkal nyitotta meg az estét Pap Zsolt, Tiszaújváros alpolgármestere.

- Karácsonykor az egyik legfontosabb szó a szeretet. Ez az, ami sajnos elkezdett kikopni a társadalomból. Nagyon szomorú, hogy emberek gyűlölködve fordulnak egymás felé, pedig sokkal könnyebb szeretni egymást. A legfontosabb, hogyha az ember saját magába néz és megtalálja a lelki békéjét, mert ha ez megvan, akkor könnyebb mások felé is szeretettel fordulni.

A karácsonyi felkészülés sokszor jár stresszel is, hiszen ilyenkor mindenkinek sok a munka, de aztán 24-én estére szépen elcsendesülünk, együtt vagyunk a családtagjainkkal és ünneplünk. Jó itt lenni és látni, hogy ennyien kijönnek és szeretnének együtt ünnepelni. Kívánom, hogy legyenek békések, forduljanak egymás felé szeretettel, töltsenek sok időt a szeretteikkel és nézzünk rá azokra is, akik egyedül élnek, segítsünk nekik is, hátha szükségük van valamire. A Tisza-parti csillagszórás a Vándor Sándor Zeneiskola növendékeinek műsorával nyitott, majd a városrész lakói énekeltek karácsonyi dalokat, a közös csillagszórózás után pedig a szeretetvendégség sem maradt el. 

- Amikor karácsony ünnepe közeledik, egy picit a szívünk elcsendesedik - így kezdte beszédét Jézsó Gábor, a településrész önkormányzati képviselője. 

- Olyan szép gondolat, hogy a karácsony nem az ajándékokban él, hanem a szívünkben. Ez nagyon igaz itt, az erőmű lakótelepen is, hiszen a Tisza partján 2014-ben egy olyan kedves közösséget ismertem meg, akik odafigyelnek egymásra, fontosak egymásnak. Itt nincsenek viszályok, nem csak a családokon belül, a közösségben sem. Itt egység van, mindenki segít mindenkinek és ez nagyon jó érzés. De nem csak karácsonykor kell a szeretetnek ilyen odaadónak lenni, hanem az év minden napján. Én is csak azt tudom kívánni és kérni önöktől, hogy figyeljünk oda egymásra, nyissuk meg az ajtókat a másik ember otthonában és szívében, mert vannak, akik magányosak, szomorúak, nekik fontos egy kedves szó, vagy gesztus. Legyen ez a karácsony meghitt, békés, összetartó és összetartozó, hiszen a mai világban ezek a legfontosabb értékeink. 

venna 

0
Lehmann Bencével karrierről, jövőről
Karácsonyi ajándék

Kapcsolódó hozzászólások