Síró Lajos ünnepe a kiállítóteremben

Öt évvel az Ötvenöt című tárlata után ismét Síró Lajos alkotásai díszítik a Városi Kiállítótereim falait. Igen, városunk köztiszteletben álló, széles körben elismert, sokoldalú képzőművésze hatvanéves. A jeles évforduló alkalmából az alkotó negyven festményének részleteiben merülhetnek el mindazok, akik november 22-ig ellátogatnak tárlatára. A műve...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  693 Találat

Megéri kitartani saját utunkon

Október 13-án immár huszonegyedik alkalommal vette kezdetét a Színház Határok Nélkül rendezvénysorozat. A nyitányon, csakúgy, mint tavaly a nagyváradi Szigligeti Színház produkciójának örülhettek a nézők. A teátrum művészei a Nagyvárad Táncegyüttessel, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakos hallgatóival együtt Kálmán Imre világhírű...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  1055 Találat

Könyves vasárnapi programok

Több mint 1100 település mintegy 1300 intézménye csatlakozott idén az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatához, köztük a tiszaújvárosi Hamvas Béla Városi Könyvtár is. A program évről évre az olvasást és a könyvtárhasználatot népszerűsíti. A hét záróakkordja a Könyves vasárnap volt, amin színes programokkal várták a látogatókat. Az Országos Kö...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  513 Találat

Kurtizánképző a könyvtárban

 Kurtizánképző párkapcsolati stand up-ot hozott Gyimesi Ágnes színésznő, művésznevén Zina a Tiszaújvárosi Hamvas Béla Városi Könyvtárba. A telt házas előadáson a máskor csendes könyvtári aula nevetéstől zengett, Zina ugyanis mindig kimondja, amit gondol a maga nyers, pikírt stílusában. A téma a párkapcsolat és a nőiség volt, mindez némi humorr...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  641 Találat

A sport az élet pezsgése

Edzősködik, webshopot üzemeltet, motivációs előadásokat tart, online tartalmakat gyárt, mindeközben édesanya és újra iskolapadba ült. Góg Anikó egykori olimpikon nevét egyre többen ismerik, online oldalait több százezren követik, akik vele együtt edzenek és nevetnek. Az Országos Könyvtári Napok helyi rendezvénysorozatának egyik telt házas előadása ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  627 Találat

Ugródeszka, mely kinyitja a világot

Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms, Strauss és Liszt műveit élvezhette a közönség szeptember 19-én a zeneiskola hangversenytermében. A Bécsi esték című négykezes zongorakoncerten nem csupán kellemes dallamokat hallhattak az érdeklődők, mert az előadók egyike - ha csak rövid időre is - de hazatért. Ő a városunkból elszármazott zongoraművész és zene...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  468 Találat

Folyékony művészet a vásznon

Klasszikus és innovatív. Mindkettő jellemzi Ádám Éva Ilona képeit, aki nem csak újrahasznosított alkotásokat készít, hanem az egyik legmodernebb festészeti technikát, a fluid artot is alkalmazza képeinél. Korábban a Dunántúlon és Debrecenben is többször láthatta a közönség alkotásait. Múlt szerdán nyílt meg hetedik kiállítása, ezúttal az Óvárosi Ku...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  530 Találat

Fúvósaink Macedóniában

A tiszaújvárosi Derkovits Fúvószenekar augusztus végén Macedóniában képviselte városunkat. Ohrid városában tettek eleget a külföldi meghívásnak a KOSTOSKI International Festivalon való vendégszerepléssel. Zenekarunk repertoárjával, melyben ismert slágerek hangzottak el, megnyerte a meghívó fél és a közönség tetszését, a műsorban felcsendülő Szamosm...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  546 Találat

Örömzenei utazás a közönséggel

Tudom, nem helyes, ha egy újságíró tényként közli a személyes véleményét, de most arra kérem önöket, nézzék el nekem, hogy megszegem ezt a szabályt. Ugyanis érzésem szerint ezúttal teljes magabiztossággal állíthatom: a Derkovits Művelődési Központ munkatársai a lehető legjobb módját választották az immár ötéves Terasz party rendezvénysorozat idei l...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  528 Találat

Keretbe zárt élmények

Barnóczki Ulrike okleveles formatervező művész, grafikus második önálló tárlata nyílt meg a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A „Kereteim közé zárva" címet viselő, 12 grafikát és 18 textilképet felvonultató kiállításon az alkotó elmúlt négy évének válogatott munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. Az esemény nyitányaként Tompos Kátya „A szíved csatája...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  483 Találat

Rendezvénynaptár, programajánló

Tiszaújváros képviselő-testülete novemberben tárgyalja Tiszaújváros 2025. évi előzetes rendezvénytervét. A www.tiszaujvaros.hu weboldalon megjelenő online TISZAÚJVÁROSI RENDEZVÉNYNAPTÁR-ban minden bejelentett rendezvény helyet kap, a turisztikai szempontból kiemelt rendezvényekről pedig nyomtatott kiadvány készül TISZAÚJVÁROSI PROGRAMAJÁNLÓ címmel....

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  694 Találat

Zöld hónap - KÉK kalandozások

Ha szeptember, akkor Zöld hónap. A Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár minden évben meghirdeti környezetvédelmi kampányát. Bár a környezetvédelmére egész évben nagy hangsúlyt fektetnek, ilyenkor szeptemberben fokozottabb figyelmet kap a téma. Ősszel indul a Zöld hónap - Zöld napok kampány, ami szeptember 1-től 30-ig tart. Ennek egyik állom...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  578 Találat

Magyar dal napja

Szeptember 8-án tartottuk meg a Magyar dal napja rendezvényünket, melyet 3 napos felkészítő tábor előzött meg augusztus végén. A három nap alatt a közösségépítésen túl a napi próbák során felkészültünk a fellépésre. A ragyogó napsütéses időben megteltek a széksorok, nagyon sok városlakót vonzott rendezvényünk. Vendégfellépőink 9 éves kortól 85 éves...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  542 Találat

Nem eléggé demokratikus ez az ország

Erdei Sándor Zsolt stand up comedy műsora nyitotta a Gasztro(ck) Korzó programját. A humorista az éppen huszonöt évvel ezelőtt általa életre keltett Rokker Zsoltti karakterébe bújva ontotta a vicceket a Széchenyi úton. Fellépése után a Tiszaújvároshoz fűződő viszonyáról és nemrég elhunyt kollégájáról, Boros Lajosról is kérdeztük.  - Hogyan tar...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  667 Találat

Rendezvénynaptár, programajánló

Tiszaújváros képviselő-testülete novemberben tárgyalja Tiszaújváros 2025. évi előzetes rendezvénytervét. A www.tiszaujvaros.hu weboldalon megjelenő online TISZAÚJVÁROSI RENDEZVÉNYNAPTÁR-ban minden bejelentett rendezvény helyet kap, a turisztikai szempontból kiemelt rendezvényekről pedig nyomtatott kiadvány készül TISZAÚJVÁROSI PROGRAMAJÁNLÓ címmel....

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  537 Találat

A zene eszköz az élethez

Lágy hangokkal és kellemes rezgésekkel búcsúzott a Nyáresti korzó rendezvénysorozat. Utolsó állomásán Varga Zsolt handpan művész műsorát élvezhette a népes közönség a Szelfipontnál, ahol a népdalok mellett önálló szerzemények is felcsendültek. A több formációban és számos hangszeren játszó muzsikus több mint harminc éve él a dallamok bűvöletében. A...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  611 Találat

Nemzetközi fotós díj Tóth Lászlónak

Kiemelkedő technikai tudásának és kreativitásának elismeréseként különdíjjal jutalmazták egy nemzetközi pályázaton városunk ismert fotósát, Tóth Lászlót. Az alkotót a 2022-ben, fekete-fehér képek versenyeztetése céljából elindított Black And White Photo Awards elnevezésű megmérettetés mezőnyéből a „Spirál a toronyhoz" című felvételével emelte a leg...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  575 Találat

Azért vagyunk, hogy segítsünk egymásnak

Moriones, azaz Bakos Kristóf koncertje nyitotta a Szent István-napi programsorozatot. A Sajószögedről származó és városunkhoz sok szálon kötődő énekes- gitáros alig több mint egy évvel ezelőtt jelentkezett első albumával, melyet idén januárban a második is követett, és már Budapest legnépszerűbb szórakozóhelyein megrendezett, teltházas koncerteket ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  719 Találat

A színpadi lét bulis változatban

Dánielfy Gergely koncertje zárta a Szent István-napi programsorozat első napját a Városháztéren. A népszerű előadót többnyire zenei munkássága alapján tartják számon, pedig Jászai Mari-díjas édesapja, Dánielfy Zsolt nyomdokait követve a színjátszást is magas szinten tanulta és műveli. Fellépése előtt elmesélte nekünk, miért hálás az egyetemi osztál...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
Címkék:
  600 Találat

Rock and roll a teraszon

Zsúfolásig megtelt nézőkkel a művelődési központ bejárata előtti tér a Terasz-party rendezvénysorozat utolsó előtti állomásának alkalmából. Fiatalok és idősek egyaránt várták a The King's Men Duó tagjait, Lantos Gábort és Kovács Istvánt, akik valódi rock and roll partival koronázták meg a kellemes nyári estét. Repertoárjuk összeállításához többnyir...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  695 Találat