Kézművesek, táncosok Szederkényben
Idén is szerveztek Márton-napi mulatságot a Tiszaszederkényi Művelődési Házban. Színes programokat kínált a Szederkényi ősz, volt könyvbemutató és kézműves foglalkozás is, a rendezvény záróakkordja pedig egy fergeteges hangulatú táncház volt. Tele az asztal színes filcpapírokkal, puha fonalakkal, tűvel, cérnával. Mindennel, ami egy jó kis kézműves foglalkozáshoz kell. Az asztal körül pedig a lelkes alkotók, a gyerekek, akik azért jöttek, hogy őszi manót gyártsanak.
- Otthon is sokat kézműveskedek, szoktam horgolni és varrni is, ezért jöttem ma ide és nagyon jól érzem magam - meséli Németh Viktória.
- Éppen feltekerem a kartonra a fonalat, ez lesz majd a manó szakálla. Már összevarrtam a kalapját filcből, amire rávarrtam egy gombot és lesz még orra és bojtja is. Aki végzett a manójával, egy másik asztalnál színezhetett, de akár a kukoricamorzsolást is kipróbálhatta. Simon Zsanett és fia éppen ezzel foglalatoskodik, amikor megszólítom. - Nekünk már ez a sokadik év, hogy itt vagyunk és mindig figyeljük, hogy milyen programok vannak - mondja Zsanett.
- Annyira jók, mert kicsit visszamegyünk a gyökerekhez, a hagyományokat újra éljük. Szeretjük, a gyerekek is élvezik, nekünk, szülőknek pedig igazán szívmelengető. A sok ülés után irány a táncparkett! A Szederkényi ősz idén is táncházzal zárult, ahol a Pipás Zenekar muzsikált. A táncházmozgalom több mint 50 éve indult hazánkban, de azóta is él és virul. - A táncház fogalmát és ezt az egész intézményt az erdélyi körökből hoztuk be - kezdte Bíró Attila, a Pipás Zenekar prímása.
- A mai kis Magyarország területén a szűkebb értelemben is voltak táncház jellegű mulatságok, de minden területen másként hívták. Volt, ahol fonónak, volt, ahol csuhéjnak vagy guzsalyasnak. 1972-ben indította el hazánkban a Sebő - Halmos páros. A táncház az egyik legjobb alkalom arra, hogy a közösségek együtt legyenek, együtt mozogjanak, szórakozzanak. Erős közösségépítő funkciója van és volt is a régebbi időkben, és bízunk benne, hogy lesz is.
A fiatalokban megvan ez a törekvés és sok ember dolgozik azon, hogy ez megmaradjon és tovább erősödjön, ennek egyik látható eredménye, hogy az Országos Táncháztalálkozón évről évre rengetegen vannak.
venna
PDF archivum
-
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5.