Bőven van kire és mire emlékezni

Tiszaújváros a múltban címmel indított útjára egy saját Facebook oldalt Bálint János, akit az elmúlt évtizedekben sokan a diszkókból és a Coco Belloból ismertek meg. János oldalán több mint egy éve gyűlnek az emlékek, a fényképek és történetek, melyek településünk múltját, a '70-es évek Leninvárosát, az akkori életet idézik fel. Jánossal a Tisza TV-ben beszélgettünk, ennek a szerkesztett változatát most a Krónika hasábjain közöljük.

- A Facebook oldalad címe beszédes, ha valaki szétnéz ott, olyan történetek, fotók jönnek vele szembe, ami ma már történelem. Hogy találtad ki, hogy így egy csokorba szedsz mindent a kezdetektől?

- Ez úgy jött, hogy van egy másik Facebook oldal, ami Polgár településsel kapcsolatos és egy ismerősöm, Káposzta Andrea megkért, hogy írjak néhány visszaemlékezést az oldalra, mivel én eredetileg polgári vagyok. Állítólag olyan jól sikerült, hogy utána folyamatosan jelentek meg ott az írásaim, közben ránéztem arra, hogy Tiszaújvárosról milyen múltbéli dolgokat vélek fölfedezni. Találtam is néhány Facebook oldalt, amiket áttanulmányoztam, és úgy gondoltam, hogy ezek az oldalak nem igazán azt tükrözik, amit én elvárnék tőle, ezért úgy döntöttem, hogy csinálok egy saját oldalt.

- Mikor volt az első bejegyzésed? 

- 2024. június 13-án indult útjára ez az oldal, ekkor volt az első bejegyzésem. Majdhogy nem a Föld kialakulásával kezdődött az egész, aztán végül eljutottunk a jelenlegi állapotig, ami most a '70-es éveknél tart, az erőmű lakóteleppel, illetve a környékbeli eseményekkel kapcsolatos dolgokra visszaemlékezve.

- A fotókat és sztorikat elnézve azért ez kemény helytörténeti munka, hiszen sok kutatással is jár. Kik a forrásaid? 

- Dr. Kákóczki Balázs a helyi városi gyűjteményből nagy segítségemre van, illetve vannak könyvek, amiket állandóan forgatok, többek között a Hajdu Imre könyvei is, és mindig találok olyan témákat, amik a város fejlődésével kapcsolatosak. 

- Miért csinálod ezt, mi mozgat? 

- Egyrészt az, hogy ehhez hasonló oldallal még nem találkoztam a Facebookon. Persze van egy-két bejegyzés, ahol bemutatják a fényképeket, illetve a korral kapcsolatos néhány írás is megjelenik, de így, ebben a formában, hogy egy várost a nullától felépíteni, nem mutatja be senki. Ez azért is könnyebbség Polgárhoz képest, mert Polgár egy több száz éves város, Tiszaújváros múltja pedig csak néhány évtizedre, több mint 60 évre tekint vissza, és 60 évre visszamenni könnyebb. Ráadásul nagyon jól dokumentált anyaga van a Helytörténeti Gyűjteménynek, és ezt olvasva, átfogalmazva úgy gondoltam, hogy felépítem Tiszaújváros múltját, úgymond kicsit vizuálisabban. Az emberek keveset szeretnek olvasni, viszont a fényképeket szeretik nézegetni. 

- Több mint 3500 követőd van, akik folyamatosan lájkolnak és kommenteket írnak. Ők is adnak történeteket az oldaladhoz?

- Igen. A kommentekből szoktam megszólítani embereket, és tőlük kapok fényképeket, illetve a Helytörténeti Gyűjteményben lévő fotókat használom többnyire. Most az erőműnél például Donogán Laci bácsinak a képeit dolgozom fel, amit Donogán Katalin jóvoltából sikerült megkapnom, ami egy teljesen külön Facebook oldalt is megérdemelne, hiszen az erőművel kapcsolatban olyan fényképes dokumentum áll már rendelkezésre, ami páratlan. Kapok jó sztorikat, például most legutóbb Donogán Kati az erőmű lakóteleppel kapcsolatos emlékeit mesélte el nekem, ami nagyon tetszett, mert olyanokról mesélt, amikről keveseknek volt tudomása, de említhetném Osváth Erzsikét, Alexa Ottiliát, Sándor Ildikót, Szemerszky Erzsike nénit, akikkel riportot csináltam, nagyon jó élmény volt. 

- Ezek szerint riportalanyokat is felkutatsz?

- Igen, persze. Elmegyek hozzájuk, időpontot egyeztetek velük, megírom a kérdéseket, hogy mit szeretnék, ha gondolják, akkor elküldöm nekik, hogy föl tudjanak készülni, és akkor a beszélgetés közben néhány olyan sztori is előbukkan, amit az ember nem is gondolt, hogy ilyen volt annak idején a városban. A megkapott fényképeket digitalizálom, amiknek minősége nem mindig jó, de azt lehet mondani, hogy jól dokumentálják azt a korszakot, amikor az emberek a városban a '60-as, '70-es években éltek. Olykor még a színes fotókat is fekete-fehérbe mentem át, mert úgy nekem jobb hangulatot áraszt. A jegyzetelések után pedig megfogalmazom a visszaemlékezést, majd jóváhagyatom a riportalannyal, hogy minden rendben van-e. 

- Van kedvenced?

- Mindegyiket szeretem, de van egy saját történetem a Szőke Tisza építése kapcsán, amikor elküldtek reggelit venni és útbaigazításként azt mondták, menjek torony iránt az üzletsor felé, de hiába kerestem a templomtornyot, nem találtam, ezen persze mindenki jót nevetett, mert igazából a víztorony lett volna az irányadó.

- Neked milyen volt annak idején a városban?

- Én 1973 nyarán csöppentem bele a város életébe, amikor a Szőke Tisza étterem építkezésén részt vettem. Már akkor nagyon megtetszettek nekem a modern emeletes épületek (2-es iskola, víztorony, üzletsor), a rendezett utcák, parkok, amik által egy teljesen más világba érkeztem a polgári viszonyokhoz képest. Általános iskolás még Polgáron voltam, de a következő évben már ide jelentkeztem a 106- os szakmunkásképzőbe, ahol három évig tanultam. Közben sportoltam is, először Polgáron a P.I.A.C.-ban (Polgári Ifjúsági Atlétikai Club) utána pedig az LMTK (Leninvárosi Munkás Testedző Kör) egyik sportolójaként, ahol sportállásom is volt a TVK garázsában. A sportkarriert félre téve a Sajó Áruházban helyezkedtem el az autó-motor alkatrészosztályon, mint eladó, majd az üzlet kirakatán keresztül megláttam egy lányt, akibe első látásra beleszerettem, és onnantól fogva már nem csak ő „láncolt" magához, hanem a város is, így a mai napig együtt éljük itt az életünket. 

- Az megfordult már a fejedben, hogy egyszer könyv formájában megjelenteted azt a sok emléket, amit összegyűjtöttél? 

- A könyvírás az nem biztos, de egy blogon, vagy egy külön weboldalon gondolkozom, ahol össze lehet a történeteket fogni, rendezgetni, mert a Facebookon keresztül elég nehéz követni az eseményeket. Van, amikor egyszerűen én is képtelen vagyok megtalálni néhány dolgot, mert a Facebook nem úgy kezeli, mint ahogy kellene ezeket a visszaemlékezéseket. 

- Kedvenc leninvárosi időszakod?

- A hetvenes évek, és a városnak is inkább a régi része az, ami érdekesebb számomra. 

- És a mai világgal hogy vagy? Nagyon más?

- Teljesen más, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Abban az időben arra vágytunk, hogy milyen jó a nyugaton élő fiataloknak, de amikor már szembesült az ember a dolgokkal, akkor visszatekintve mégiscsak lehet, hogy jó volt az az időszak. Talán jobban odafigyeltek egymásra az emberek akkor, nagyobb volt az összetartás, nem volt ekkora széthúzás, magukba fordulás. 

- Szerinted ez a Facebook oldal meddig fog működni? 

- Egy-két év biztosan, talán még 3 év is van benne, ami sok mindentől függ. Elsősorban a rendelkezésre álló anyag, ami meghatározza, másrészt pedig attól, hogy milyen sűrűn van a megjelenés. Az utóbbi félévben szinte naponta van visszaemlékezés, olyan mennyiségű témát sikerült feldolgozni. Persze idővel ez a lendület majd alább hagy, és előbb, vagy utóbb elérünk a mába is, ami addigra minden bizonnyal már a múltunk is lesz. 

- Milyen témák várnak még az oldal látogatóira? 

- A kezdetek kezdetétől indultunk, most a '70-es éveknél tartunk és természetesen jönnek a '80-as, '90-es és a kétezres évek emlékei, hiszen nincs megállás, a város épül, fejlődik. Nyomon követjük az új épületek, utcák kialakulását, továbbra is láthatunk és olvashatunk olyan jól, vagy éppen kevésbé jól ismert emberekről, akik sajnos már nincsenek közöttünk, de azokról is, akik még mindig velünk vannak, viszont egy kicsit megfeledkeztünk róluk, pedig egykor aktívan részt vettek a város életében. Természetesen a nagyon jól ismert emberekről is lesz majd egyszer szó, de ők egy kicsit később fognak szóhoz jutni, úgyhogy van még kikre és mikre visszaemlékezni bőven. 

berta