Magával ragadta őket a sodrás
Nagyszabású gálaműsorral ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Sodrás Amatőr Színtársulat szeptember 16-án, a Derkovits Művelődési Központban. A vállalkozó szellemű színészi tehetségek sokaságát felkaroló helyi alkotóközösség története 2013-ban, a Hyppolit a lakáj című darabjával indult útjára, mára pedig már tizenegy színdarab létrehozása és több mint kétszáz előadás fémjelzi a zenés szórakoztatásban jeleskedő csoport sikerét. A jubileumi évforduló alkalmából Tiszaújváros önkormányzatának megbecsülése jeléül városunk polgármestere, dr. Fülöp György kitüntetéssel jutalmazta a társulatot. Az esemény nyitányaként előbb Tokaji Edit önkormányzati képviselő, majd dr. Fülöp György köszöntötte a közönséget.
- Felgyorsult világunkban tíz évvel ezelőtt létrejött egy egyesület a semmiből, amely vállalta, hogy lehetőséget ad olyan fiataloknak és életévekben már gazdagabbaknak, akik úgy gondolták, szeretnék megismerni a színművészet rejtelmeit. A közösség tagjai áldoztak a szabadidejükből arra, hogy együtt lehessenek, és szép lassan megtanulták a színjátszás fortélyait. Valljuk meg őszintén, ez egy amatőr társulatnak indult, persze, ma már úgy gondolunk rájuk, mint profikra, és azok is. Rengeteg munkaóra, munkanap, munkahónap és munkaév rejlik a mögött, amit időről időre a színpadon látunk tőlük - méltatta a csoport teljesítményét a polgármester, majd városunk képviselő- testülete nevében kitüntetést adott át a társulat művészeti vezetőjének, Jézsó Évának. Az elmúlt tíz év legemlékezetesebb színdarabjainak egyes jelenetei mellett operett- és musicalrészletekből álló előadás után Jézsó Évát kérdeztük múltról, jelenről és jövőről.
- Hogyan döntötte el a társulat alapítását, és milyen célok vezérelték önöket a kezdetekkor?
- Egyáltalán nem előzte meg konkrét döntés a megalakulásunkat, csupán összeverbuválódott egy nagyjából tizenöt fős, nagyszerű kis csapat, megláttuk, hogy remek dolgokra lehetünk képesek együtt, és megcsináltuk első darabunkat, a Hyppolit a lakájt. Nagyon simán ment. Amikor azt nagy sikerrel bemutattuk, akkor dőlt el: érdemes folytatni. Megalakítottuk a Tiszaszederkény Kultúrájáért Egyesületet, azon belül létrehoztuk a társulatot, megtartottuk az első olvasópróbánkat a lakásunkon, tehát bármiféle előzetes cél nélkül, egyszerűen csak elragadott minket a sodrás, amely az idő előrehaladtával egyre csak erősödött. Most már úgy érzem, nem is nagyon lehet belőle kiszállni, hiszen azon a ponton, ahol már közel ötven-hatvan ember egységben dolgozik nap, mint nap, nem mondhatom azt, hogy akkor én most itt befejeztem. Mert ők az én nagy családom, amelyben a színpadon kívül is bármikor, bármilyen élethelyzetben számíthatunk egymásra.
- Tehát felmerült, hogy átadja a stafétát?
- Sokszor belefáradok, hiszen eléggé megterhelő, amikor ennyi felnőtt embert kell éveken át, olykor viták között egy irányba terelni a közös cél érdekében. Mondom ezt úgy, hogy én is követek el hibákat, de kétszer ugyanazt azért nem. Úgyhogy igen, egy-egy bemutató után megfordult a fejemben, milyen szép alkalom lenne itt, a csúcson lezárni ezt a fejezetét az életemnek. De nem lehet, felelősséggel tartozom a közösség minden tagjáért, hiszen - munka és család mellett - elképesztő áldozatokat hoznak ők is folyamatosan azért, hogy együtt maradjunk. Bemutatók előtt megesik, hogy hetente ötször próbálunk.
- Milyen váratlan helyzetek nehezítették a munkát az elmúlt években?
- Orliczki Fricit fellépés előtt két nappal kórházba vitték, másvalaki a kezét vágta el a fűrésszel, volt olyan társunk, aki törött bordával játszott, gyakorlatilag valamennyi bemutató előtt adódik váratlan helyzet, de mindig megoldjuk. Versényi Miki bácsi hiányát pedig nagyon nehéz feldolgozni.
- Milyen folytatás várható?
- Most, a gála után egy picit mindannyian ellazulunk. Ott vannak már a fejemben azok az ötletek, mit lenne jó megcsinálni, de a végső döntés általában úgy születik meg, hogy reggel, ébredés után egyszer csak kimondom: ezt akarom.
- Hogyan foglalható össze a jó színház ismérve?
- Elsődleges célom mindig felültetni a nézőt arra a bizonyos érzelmi hullámvasútra, hogy az előadás végén örömmel, a katarzis élményének tapasztalatával álljon fel a székéről. Van annyi kínunk-bajunk, nevessünk, szórakozzunk, érezzük jól magunkat, amikor csak lehet!
Ördögh István