Slágerekkel érkezett az Ildi Rider

Máté Péter, Péterfy Bori és Republic- dalokat is hozott a Gasztro korzó színpadára az Ildi Rider együttes. A miskolci bulizenekar énekese, dalszövegírója, Árvai Ildikó a koncert után válaszolt kérdéseinkre. 

- Meghallgattam a Kivet a világ című dalukat, a klip és a zene egyaránt nagyon profi munka. 

- És vicces, ahogyan készült. Én vagyok a dalszövegíró a bandában. A férjem csinált egy zenei alapot, és nyüstölt, hogy írjak hozzá szöveget. Az énekdallam már ott volt a fejemben, de ezen túl nem foglalkoztam vele, mert ezer dolgom volt. Egy napon Gábor már nem bírt tovább várni: kijött velem a lakásunk erkélyére, letett egy füzetet meg egy tollat, visszaszaladt a szobába, és rám zárta az ajtót. Ott kint írtam meg a szöveget. Jó dal, klassz mondanivalóval - én is szeretem. A klipben szereplő lány pedig egy régi rajongónk, aki az évek során a barátunk lett, és a fogadott lányomnak tekintem. Már pici babája van, de még mindig fontos neki, hogy ott lehessen a fellépéseinken. 

- Úgy tudom, nemcsak dalszöveget, zenét is szívesen ír. 

- Valóban, a Petőfi Kulturális Ügynökség meghirdetett egy pályázatot a költő verseinek megzenésítésére. Kétszáz műve közül kiválasztottam egy kevésbé ismertet, Az én szerelmem címűt. Beletrafáltam. Amint elolvastam, nagyon gyorsan összeállt a fejemben az énekdallam is és a hangszerelés is. Elmondtam Gábornak az ötleteimet, ő pedig szólt egy barátunknak, aki a brit The Doors Alive zenekar billentyűse. Összejöttük hárman, és elkészítettük a dalt. 

- Kaptak visszajelzéseket a slágerek szerzőitől, előadóitól, kötöttek barátságokat a zenészvilágban? 

- Sokat. Remek kapcsolatunk van többek között a Neoton és az Omega egykori dobosával, Debreczeni Ferenccel, Vikidál Gyulával, valamint a Roy és Ádám zenekar tagjaival is. A Republic együttes egykori frontemberével, Bódi Lászlóval néhány évvel a halála előtt ismerkedtünk meg. Nagyon jó barátságot ápoltunk, rendszeresen beszéltünk telefonon. A mobilszámát a mai napig őrzöm, képtelen vagyok törölni. 

Ördögh István

0
Pumpapálya-őrület az ifi parkban
Salsa és merengue a parkban

Kapcsolódó hozzászólások