Pumpapálya-őrület az ifi parkban
Ugratások, látványos freestyle elemek, trükkök, - pénteken egy hatalmas jamboree- val avatták fel Tiszaújváros pumpapályáját. A fiatalok BMX-szel, rollerrel, vagy épp gördeszkával érkeztek, mindannyian ki akarták próbálni a régió egyetlen pump trackjét. Néhány budapesti BMX-es srác pedig egy izgalmas show-val mutatta meg, hogyan is kell használni az új létesítményt. Júliusban kezdték építeni, két hónap alatt el is készült az Ifjúsági park 45 milliós beruházása. A pumpapálya ünnepélyes megnyitóján szerda délután dr. Fülöp György polgármester köszönetét fejezte ki a támogatóknak és a kivitelezőknek a pálya gyors és precíz elkészítéséért. Felszólalt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár is, aki a mozgás fontosságáról beszélt.
- 2013-ban vezettük be a mindennapos testnevelést, 2015 óta viszont minden évben növekedett az elhízott és túlsúlyos gyerekek aránya. Éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy minél egészségesebben éljünk. Ez a mi feladatunk is, hogy megteremtsük a mindennapos, rendszeres mozgás feltételeit. Legfőbb célcsoportunk a fiatalok, akiknek meg kell mutatnunk, hogy vannak izgalmasabb dolgok is, mint a mobiltelefon. Erre is kiváló ez a pumpapálya - mondta az államtitkár.
A pénteki jamboreen szavak helyett már maguk a mutatványok beszéltek. A budapesti Velvárt BMX suli edzői hoztak látványos bemutatót, ahol ugrattak, trükköztek a kanyargós, dimbes-dombos pályán. A pálya széléről figyelő fiataloknak workshopot is tartottak, ahol segítettek a pump track helyes használatában, de a freestyle BMXezés és rollerezés minden csínját-bínját is megismerhették a gyerekek.
- Ami nekem azonnal feltűnt, hogy sok gyereken nincs sajnos bukósisak - kezdte P. Nagy Tamás, a Velvárt BMX suli egyik edzője.
- Pedig ez nagyon fontos, a táblán is rajta van a pálya bejáratánál, hiszen veszélyes védőfelszerelés nélkül száguldozni rajta. Egyébként nagyon ügyesek és lelkesek a gyerekek. Nem lehet elég korán kezdeni, vannak nálunk 8-10 évesek is, akik már profikat megszégyenítő módon tekernek. Nagyon jó ez a pálya, a kezdőktől a profikig, mindenkinek másféle élményt nyújt, és sokféle eszközzel lehet rajta menni. Fejleszti a koordinációs képességet, az ügyességet, de jót tesz az egészségnek és a kondíciónak is, és persze egy nagyon jó közösségépítő program. A bemutató alatt kicsik és nagyok ülték körbe a pályát, ki a földön heverészve, ki biciklin vagy gördeszkán ülve, míg mások a rollerüket támasztva. Egy 10 év körüli gördeszkás gyerkőcön akadt meg a szemem, aki szélsebesen nyargalt a pályán körbe-körbe. Amikor éppen megállt egy szusszanásra, gyorsan odaléptem hozzá, és a koráról kérdeztem.
- 10 éves vagyok, és 5 éve gördeszkázok - mondta Venczel Sámuel György.
- Nagyon szeretem, bár sokszor elesek, de nem baj, felállok és megyek tovább. Volt már pár törésem, kétszer a könyököm és háromszor a csuklóm tört el, pedig hordok védőfelszerelést, bukósisakot, térd-, csukló- és könyökvédőt is, ez nagyon fontos.
- Gyerekkorom óra biciklizek, mióta megnyílt a pálya, sokat vagyok itt - ezt már Poór Benett Zsolt mesélte.
- Nagyon örülök ennek a pumpapályának, nagyon jók az ívek, jól lehet rajta menni. A bicajomat egyébként downhill-re vettem, de városba is jó, és ezen a pályán is megállja a helyét, egyelőre nem estem vele, remélem így is marad.
venna