Múltról, jelenről, jövőről Kurucz Dániellel

Október 10-én Ábrahám Pál Viktória című operettjével kezdődött a Színház Határok Nélkül rendezvénysorozat a Derkovits Művelődési Központban. Ezúttal nem csupán egy nagyszabású produkcióban mélyülhetett el a publikum, ugyanis a címszerepet alakító Tasnádi- Sáhy Noémi mellett - mint az előadás meghívott vendégművésze - John Webster amerikai nagykövet szerepében tért vissza Kurucz Dániel arra a színpadra, ahol egykoron - még a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanulójaként - bontogatta színészi tehetségét.

- Milyen hangulatban érkeztél meg a Derkóba?

- Igazán nagy örömmel tölt el, hogy immár hivatásos színművészként léphetek fel abban a városban, ahol 14 éves koromig éltem, ráadásul pont azon a színpadon mutathatom meg egy csomó régi ismerősnek, mi lett belőlem, ahol utoljára húsz évvel ezelőtt álltam a közönség előtt.

- Pontosan mikor és hogyan kóstoltál bele a színjátszásba?

- Nyolcéves voltam, amikor az osztályunk összes tagja lehetőséget kapott, hogy a tanórák mellett megismerkedjen a színészettel a „Világ-Virága" művészeti iskolában. Nagyon megtetszett, ezért mindig hálával gondolok Zsuzsa nénire és Gyula bácsira (Gályászné Papp Zsuzsanna és Olasz Gyula - a szerk.), akik elindítottak ebbe az irányba. Nekik köszönhetem, hogy most az vagyok, aki és ami. Emlékszem, amikor egy Mátyás királyról szóló népmese-feldolgozást adtunk elő egy gyermekszínjátszó találkozón. Ott éreztem meg, hogy a színjátszás nemcsak megy nekem, élvezem is. A személyre szóló visszajelzések hatására pedig eldöntöttem: ez lesz az én utam. Így indultam tovább 2007-ben Miskolcra, a drámatagozatos Zrínyi Ilona Gimnáziumba. Akkor már Sajószögeden éltünk - ahol a szüleim a mai napig is.

- A gimnáziumban ki volt számodra a legmeghatározóbb tanár?

- A Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja, Máhr Ági volt rám a legnagyobb hatással. Szerintem a korosztálya egyik legjobb színésznője. Vezetésével remek vizsgaelőadásokat csináltunk, nagyon sokat tanultam tőle. 

- Az érettségi után - 2011-től - a Pesti Magyar Színiakadémián folytattad a tanulmányaidat. Miért épp ott?

- Elsősorban a Színház- és Filmművészeti Egyetemre szerettem volna menni, ez nem jött össze. Mivel azonban továbbra sem állt szándékomban feladni a színészi ambícióimat, egyéb továbbtanulási lehetőségek után néztem. 

A Pesti Magyar Színház háttérintézményének pedig nagyon jó híre volt, ahol nagyrészt a teátrum színészei tanítottak, és a színitanodák között egyedülálló módon tandíjat sem kellett fizetni, mert előbb statisztaként, majd később előadásokban való kisebb-nagyobb szereplésekkel „dolgoztuk le" a képzés költségét. Ezek a feladatok pedig remek lehetőségeket adtak arra is, hogy lássuk, miként dolgoznak a nagy színészek. Egyébként Horváth Lajos Ottó és Gémes Antos vezették az osztályunkat, de mindenképp ki kell emelnem Huszár Laci bácsit is, aki művészi beszédtechnikát tanított. Az akadémia végzőseként kaptam meg az első színpadi főszerepemet az Almaszósz című zenés mesejátékban, amelyet 2013 novemberében mutattunk be a Pesti Magyar Színház nagyszínpadán, nem mellesleg pedig a színiakadémián ismertem meg a legjobb barátomat, Gömöri András Mátét. 

- Hány alkalommal futottál neki a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételi vizsgafolyamatának? 

- 2014-ben, harmadszori próbálkozásra vettek fel a Színház-és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakirányára, ahol 2019-ben Selmeczi György és a „Viktóriát" rendező Novák Eszter vezette osztályának tagjaként diplomáztam. Kettejükön kívül ebben az öt évben nagyon sokat tanulhattam még a korrepetitoromtól, Szabó Mónikától, a másik művészi beszédtechnika tanáromtól, Papp Mártától, de Ascher Tamással, valamint Zsótér Sándorral is volt szerencsém együttműködni. És végül, de nem utolsó sorban az egykori énekmesteremnek, Bátori Évának is sokat köszönhetek, ő győzött meg arról, hogy komolyabb szinten foglalkozzak az énekléssel.

- Novák Eszter elkísért ma benneteket, hogyan jellemeznéd őt?

- Úgy gondolom, szakemberként abszolút a legjobbak között említendő, és olyan nagyon értékes ember is, amilyenből manapság kevés van. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy az ő osztályába járhattam az egyetemen, hogy megismerhettem, hogy szerepelhettem a rendezésében, amelynek során szintén rengeteget tanulhattam tőle. 

- A hozzáértők szerint meglehetősen sajátos formában állította színpadra a „Viktóriát". Mit gondolsz erről?

- A rendezése kitűnően példázza, hogy operettet is úgy érdemes játszani, mint bármilyen más színdarabot. Tehát nem szabad megragadni a felszínen, és nem elég a tiszta, szép éneklés, valamint a jó koreográfia egy magas színvonalú operettelőadáshoz.

- Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Győri Nemzeti Színházzal? 

- 2018 tavaszán, még végzős egyetemi hallgatóként. A Győri Nemzeti Színház akkori igazgatója, Forgács Péter látott egy vizsgaelőadásban, Martin McDonagh Alhangya című darabjában, amelynek én voltam az egyik főszereplője. Aztán pár nappal később felhívott telefonon, amikor épp Székesfehérvárról tartottunk hazafelé a szüleimmel, és közölte, hogy szeretné, ha én alakítanám a Különös házasság című darab főszerepét, amelyet 2018 őszén mutattunk be Valló Péter rendezésében. Így kezdődött a pályafutásom győri időszaka, ahol a pályám talán eddigi legnehezebb és érzésem szerint minden szempontból legsikeresebbnek bizonyult feladata is megtalált 2021 őszén: Bagó Bertalan rendezésében a „Szerelmes Shakespeare" főszerepét, Willt alakítottam. De ahogyan múlt az idő, úgy éreztem, szeretnék továbblépni a karrieremben. Mivel korábban az egyetemi énekmesterem, Bátori Éva már megemlítette, hogy komolyabban kellene foglalkoznom az énekléssel, elhatároztam: elindulok az operaéneklés felé. Úgyhogy 2024 óta a Debreceni Egyetem zeneművészeti karán végzem a klasszikus énekművész alapképzést. Májusban fogok diplomázni, majd felvételizek a klasszikus énekművész mesterképzési szak operaének szakirányára, és - hacsak nem „csúszom" például egy tanulmányút miatt - 2029 májusában fogok mesterdiplomázni.

- Ha mérleget kellene vonnod, elégedett vagy mindazzal, amit idáig elértél a szakmában?

- Összességében igen. Bár az egyetem miatt most nem túl sokat vagyok színpadon, és ez több szempontból is okoz némi hiányérzetet. Ennek ellenére élvezem ezt az életszakaszt. 

Ördögh István