Már itt van a távleolvasás
Lényegében befejeződött a melegvíz-mérőórák távleolvasását lehetővé tevő modulok ütemezett beszerelése és beüzemelése a tiszaújvárosi lakásokba - jelentette be Kósa-Tóth Zoltán, a TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezetője a társasházi közös képviselőkkel tartott minapi tanácskozáson. Két évvel ezelőtt jött az ötlet - kényszerből, mivel a Tisza- Szolg a továbbiakban nem vállalta a helyszíni leolvasást -, hogy az arra alkalmas melegvíz-mérőórákra szereljenek fel olyan modulokat, melyek lehetővé teszik a távleolvasást. Az ötletet a társasházi közös képviselők is jónak találták, és a kezdeményezést az önkormányzat is támogatta. Anyagilag is, hiszen a képviselő-testület lehetővé tette, hogy a lakóközösségek pályázhassanak erre a projektre is az energiaracionalizálási és gépészeti támogatások pénzügyi alapjából. A támogatás mértéke a kialakítás bruttó költségének 50%-a, de mérőóránként maximum bruttó 6 ezer forint volt.
A lakóközösségek éltek a lehetőséggel és 2022 nyarán megkezdődtek az ütemezett beszerelések, beüzemelések. 2023 augusztusára lényegében befejeződött a projekt, a város 6310 lakásában szerelték fel a modulokat. Még 47 lakás van hátra, ezekbe a többszöri egyeztetés ellenére sem tudtak bejutni a TiszaSzolg szakemberei. A cég folyamatosan tesztelte a berendezéseket, ennek során 137 esetben nem tudták leolvasni az óraállást. Ennek több oka is lehet: hibás a jeladó, vagy le van árnyékolva, esetleg elírták az adatokat, ezért „nem látják" az órát. Ezek felderítésén jelenleg is dolgoznak. A tanácskozáson szó esett a számlázásról is. A leolvasás negyedévente történik, ennek végén elszámoló számla készül, az ezt megelőző két hónapban átalányt fizetnek a fogyasztók, amit az előző 8 hónap átlagfogyasztása alapján állapítanak meg.