KAJAK-KENU. Második helyen ért célba a poznani világkupán Bragato Giada és Nagy Bianka C-2 500 méteren, amely olimpiai szám. A női kenu párosok olimpiai számában a kevés induló miatt elő- és középfutamokat sem rendeztek, így a Bragato Giada, Nagy Bianka párosnak a döntő volt az egyetlen pályája az egész hétvége során. Az olimpiai bajnok Xu, Sun alk...
TRIATLON. „Sikerszombatot" tartottak a Tiszaújvárosi Triatlon Klub (TTK) versenyzői a múlt hét végén. Lehmann Csongor olaszországi sikere mellett a lengyelországi Olsztynban Kovács Gyula junior Európa- kupát nyert, Kiss Gergely ugyanitt a felnőttek között a 11. helyen zárt, míg Lehmann Sára a junioroknál a 12. lett. A TTK színeit képviselő Ko...
TRIATLON. A Tiszaújvárosi Triatlon Klubot képviselő Lehmann Csongor eddigi legjobb világbajnoki széria versenysorozat (WTCS) helyezését elérve a 7. helyet harcolta ki az olaszországi Cagliariban megrendezett futamon. A két héttel ezelőtti yokohamai WTCS verseny rajtlistája is rendkívül tekintélyesnek számított, Cagliariban azonban még ettől is nagy...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy 2023. június 13-án (kedd) 08:00 órától 2023. június 15-én (csütörtök) 24:00 óráig a fűtőerőmű éves karbantartási tevékenységetvégez.Tiszaújváros távhővel ellátott területén a használati melegvíz-szolgáltatás a jelzettidőszakban szünetel.Amennyiben a karbantartás a jelzett határidő előtt elkészül, a...
Az intézmény 2021-ben és 2023-ban is megfelelt a Családbarát Magyarország Nonprofit Kft. által felállított feltételrendszernek, így a Hamvas Béla Városi Könyvtár immár másodízben lett a Családbarát Hely Tanúsító Védjegy büszke birtokosa. A Családbarát Szolgáltató Hely esetében elvárás, hogy a szolgáltató működése során érvényesítse a családok szemp...
Zenei totóval, majd közös tornával és tánccal indult a nap május 30-án a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda gyermekei számára. Gyermeknapi játékokra hívtuk a kicsiket és nagyokat egyaránt. A legnagyobbak már a jövőbe tekintgethettek, és a Jabil Circuit Magyarország Kft. jóvoltából kipróbálhatták a HoloLens nevű eszközt, amellyel a...
Közeleg a tanév vége és vele együtt a vakáció ideje. A legtöbb diáknak a nyár a pihenésről és a bulizásról szól, de vannak, akik úgy döntenek, inkább keresnek egy kis zsebpénzt. Szülői engedéllyel már 15 éves kortól lehet diákmunkára jelentkezni. Idén nagyot nőhet a diákmunkások fizetése, akár egy kezdő pedagógusnál is többet kereshetnek. Árufeltöl...
2023-ban is ünnepélyes keretek között adták át az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjait, ahol hét kategóriában jutalmazták a legtehetségesebb, legügyesebb, médiával foglalkozó fiatalokat. A díjakat a fesztivál Média Pódiumán vehették át a díjazottak Budapesten, az UP Rendezvénytérben a pünkösd előtti héte...
Tiszaújváros képviselő-testülete 800 ezer forint támogatást nyújtott a Police Caritas Alapítvány részére a vármegyében és Tiszaújvárosban működő rendőrségi szervezetek, illetve azok személyi állománya élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében kifejtett tevékenységére. A Police Caritas Alapítványt 1991-ben rendőrök, a Független Rendőr Sz...
Kora nyári 27 fokos hőmérsékletben sütkérezhettek a napon a strandolók szombaton. Igaz még csak a kalandmedencét töltötték fel, de a bátrabbak már hűsölhettek a vízben. A hosszú hétvégén részlegesen megnyitott a tiszaújvárosi strand. Nagy volt a forgalom a pünkösdi hétvégén, a kültéri termálmedencékben épp csak el lehetett férni, mindenki élvezte a...
Országos viszonylatban városunk bűnügyi helyzete továbbra is kedvező. Kijelenthető, hogy a rendőrség 2022-ben is magas színvonalon végezte tevékenységét, látta el feladatát - állapította meg Tiszaújváros képviselő-testülete legutóbbi ülésén, a város közrendjének, közbiztonságának elmúlt évi, illetve jelenlegi helyzetéről szóló beszámolót tárgyalva....
A Bartók Béla úti távhővezeték cseréje után felújítják az ott lévő járdaszakaszt is. Erre 12 millió forintot hagyott jóvá a képviselő-testület. A Bartók Béla út 2-6. szám alatti épületek északi oldalán található aszfaltos járda felülete repedezett volt, a közműjavítások miatt több részből állt, szélei töredezettek, és nem mindenhol rendelkezik süll...
A közterület-felügyeleti feladatok minél biztonságosabb ellátásához a közterület-felügyelők részére 2 db testkamera és az azokhoz szükséges kiegészítők beszerzéséről döntött a képviselő-testület. A közterület-felügyelők a kamerák segítségével szükség esetén rögzíthetnék a napi munkavégzésük során intézkedéseiket, amely...
Telt házas előadással folytatódott múlt szerdán az idei Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál. Az egri Viharsarok Táncszínház hozott zenés-táncos produkciót a Derkovits Művelődési Központ színpadára. A Szaffi című 60 perces táncmese látványos koreográfiával, mesebeli jelmezekkel, hatalmas, mozgó díszletekkel és persze vidám dallamokkal varázsolta e...
LABDARÚGÁS. Nem tudta megkoronázni remek tavaszi szereplését a Termálfürdő FC Tiszaújváros. Az NB III Keleti csoportjának 38., azaz utolsó fordulójában ugyanis hazai pályán vereséget szenvedett a kieséstől éppen megmenekülő egriektől. Tiszaújváros - Eger 1-3 (0-0) Tiszaújváros, 200 néző. V.: Tóth T. Termálfürdő FC Tiszaújváros: Herceg -...
TRIATLON. A klubcsapat országos bajnokság elit kategóriájában a házigazda Tiszaújváros fölényesen védte meg címét. A sprint távú országos ranglista versenyen a hazai színeket képviselő, még csak junior Kovács Gyula bronzérmes lett a legjobbak között. A XXXII. Tisza Triatlon kétnapos verseny felvezetését a szombat délelőtt megrendezett utánpótlás or...
A több napos esős, hideg idő után a szombati családi napra a gyerekekkel együtt megérkezett a jó idő is. A Napsugár Bölcsőde minden évben kinyitja kapuit a családokelőtt, hogy a leendő bölcsisek és szüleik is megismerkedhessenek az intézménnyel, az ott dolgozó kisgyermeknevelőkkel és a bölcsődei élettel. Csillámtetkó, arcfestés, kézműve...
Amy Herzog Jaj, nagyi! című vígjátéka zárta a Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivált szombaton a művelődési központ színháztermében. Az Orlai Produkciós Iroda által, Szabó Máté rendezésében színpadra vitt amerikai sikerdarab a magányosan élő, idős hölgy és az éjszaka közepén becsengető unoka váratlan találkozásán keresztül szembe...
A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában 10 évvel ezelőtt indult az emelt szintű angol nyelvi képzés, és az idén már negyedszer adhattak számot tanítványaink az Euroexam International nyelvvizsgaközpont által szervezett kihelyezett próba nyelvvizsgán. A diákok mind a négy nyelvi készséget érintő, komplex vizsgát tehetnek o...
A XXXI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei döntőjében kiváló eredményeket értek el a Szent István katolikus iskola diákjai. 8. osztályosok versenyében III. hely: Bodonovics Dóra 8.b, IV. hely: Gulyás Gréta 8.a. 7. osztályosok között XI. hely: Ale Bence 7.a, XV. hely: Jaka...