Az Ukrajnában dúló háborúval összefüggésben elvi állásfoglalást fogadott el a békéről Tiszaújváros képviselő-testülete. A grémium arról is döntött, hogy 3 millió forintos támogatást nyújt a beregszászi kórháznak. A békéről szóló elvi állásfoglalást első napirendi pontként tárgyalta és fogadta el - egyhangú szavazással - a képviselő- testület. ...
Idén 25 éves a tiszaújvárosi strand, ebből az alkalomból számos programmal kedveskednek a fürdőzőknek. A Derkovits Majorette Csoport nyitotta a flashmob sorozatot a múlt hétvégén, majd július 22-én a Derkovits Fúvószenekar, július 29-én a Bokréta Citerazenekar, augusztus 12-én pedig a Pántlika Néptáncegyüttes tart rövid meglepetés-előadást. A...
Tiszaújváros önkormányzatának 2022-ben környezetvédelmi bírságból 602.263 forint bevétele keletkezett. Hogy ezt milyen célokra lehet felhasználni, arról a környezetvédelemről szóló helyi rendelet intézkedik, a Környezetvédelmi Alap konkrét felhasználásáról pediga képviselő-testület rendelkezik. Nos, a grémium legutóbbi ülés...
Július 1-jén volt a köztisztviselők napja, ennek alkalmából június 30- án a Brigádházban egy jó hangulatú, baráti összejövetelt tartottak a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal dolgozói. Volt ok az ünneplésre, hiszen éppen az előző napi képviselő-testületi ülésen értékelték a hivatal 2022. évi tevékenységét, melynek összegzése szerint a hivatal az e...
Egy hete akadt horogra ez az óriási harcsa. Rajkovics Bogátnak sikerült kifogni a 196 centis, csaknem 50 kilós halat a Tiszából. 25 éve horgászik, fogott már 20 kg feletti pontyot, nagy süllőt is, harcsára idén kezdett el horgászni. Próbálkozásának egyike rögtön sikeres islett. A közel kétméteres harcsát 20 percig fárasztotta,&n...
Tisztelt Városlakók! A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál ideje alatt idén is számítani kell időszakos útlezárásokra és parkolási korlátozásokra, amelyhez ezúton is kérjük szíves megértésüket és támogatásukat. 2023. július 6-án, csütörtökön, 18:00 órától rendezzük meg az időszakos forgalomkorlátozásokkal járó tömegsport kerékpárversenyt, melyne...
Arany minősítések és különdíjak sokaságával gyarapodott Újfehértón a Tiszaújvárosi Gimnasztráda csapata. A Revolution Dance Cup Nemzetközi Minősítő Táncverseny nyári fordulójában elért eredményekről és a tapasztalatokról a csoport vezetőedzője, Madár Éva nyilatkozott lapunknak. - Milyen elismerésekben részesültek a lányaink? - A manók produkc...
KAJAK-KENU. Bragato Giada és Nagy Bianka a Krakkóban zajló Európa Játékokon bronzérmet szerzett - mely egyben a sportág idei Európa-bajnoksága - a C-2 500 méteres távon. A tiszaújvárosi-szegedi páros kiélezett küzdelemben végig harcolt az elsőségért az ukrán és a spanyol egységgel. A lányok a spanyolok több támadását is visszaverték, az utolsó indí...
Még a pótszékeket is pótszékekkel kellett kiegészíteni a Derkovits Művelődési Központ idei első Terasz Partyján. A Latin Projekt duója játszott instrumentális zenét, saját megfogalmazásuk szerint kőbányai latint. Azért, hogy a történetet jobban megértsük, hadd kezdjem egy kicsit messzebbről. A Hobo Blues Band zenekar 1978 tavaszán alakult, melynek ...
A nyári szünet megérkezését a gyerekek örömmel és izgatottan fogadják, viszont a szülőkbe ilyenkor aggodalom költözhet. A közel három hónapos nyári szünet sok család számára problémákat okoz. A tiszaújvárosi és környékbeli települések egyesületei azonban évről évre igyekeznek megkönnyíteni a kisgyerekes családok dolgát sokszínű napközis táborok sze...
A B4 együttműködés települései, Encs, Kazincbarcika, Ózd és Tiszaújváros polgármesterei találkoztak kedden városunkban. A települések vezetői a nyári programokról egyeztettek, hiszen mind a négy város színes kínálattal készül az idegenforgalmi szezonra, a turisták fogadására. A találkozó egyben meghívó is volt egymástól egymásnak, és a települések ...
Két héten át érettségiztek az Eötvös gimnázium végzősei. A májusi írásbelik után a júniusi szóbelikkel zárták középiskolás éveiket. Akinek most jól sikerült, annak szeptemberben jön a folytatás, de már az egyetemen. Sokan már most örülhetnek, hiszen, mint az egyik érettségi vizsgabizottság elnöke mondta, sorra kiváló felelteket hallott. - Ren...
Elfogadta a Kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény veszélyhelyzet idej...
Egyre több helyen találkozunk kiszáradt tujákkal. Az egykor frissen, zölden álló tuják között ma már egyre gyakoribb, ami elszáradt, megbarnult. Van ahol egy egész sort kellett kivágni, mert tönkrementek az udvarok díszei. A Szent István úton pedig az akácfák pusztulnak. Nem az időjárás, hanem az emberek által. - Itt a kerítésben 40 tuja volt, amib...
A TVK Petrolkémia Nyugdíjas Klub egy csoportjával június 15-én reggel vidáman vártuk autóbuszunkat, remélve, hogy a sok esőzés után szép időben kirándulhatunk Zemplén tájain. Helyszínül azért választottuk ezt a vidéket, mert rengeteg történelmi nevezetesség, és emlékhely található itt, útközben pedig gyönyörű vidéken haladhatunk át. Első útic...
A Kormány döntése szerint augusztus 1-ig maradnak az ársapkák. Tavaly február óta fizetünk a piaci árnál kevesebbet a hat alapvető élelmiszerért, ezek a cukor, liszt, tej, olaj, csirke- és sertéshús, hozzájuk „csatlakozott" ősszel a tojás és a burgonya. Augusztus 1. után az addig árstopos termékek is bekerülnek a kötelezően akciózott áruk kör...
Újabb távhővezetékek cseréjét kellett beütemeznie a TiszaSzolg 2004 Kft.-nek. A Bethlen Gábor úton, a postamellett lyukadt ki egy cső, de a TiszaSzolg udvarán is újból gerincvezetékcserét kellett végrehajtani. A májusbanelindult Bartók Béla úti távhő-rekonstrukció mára a célegyenesbe érkezett, már csak az aszfaltozás és a területrend...
A Vándor Sándor Zeneiskola két növendéke, Lukács Eszter (zongora) és Puskár Anna (fuvola), valamint felkészítő tanáraik, Lakatos Veronika és Sára Jenő meghívást kaptak New Yorkba. Ott rendezik meg szeptember 3-án azt a gálakoncertet és díjátadót, amelyen 34 ország fiatal zenészeinek legjobbjai mutatkozhatnak be. A lányok eg...
Kedves Tiszaújvárosi Diákok! A nyári időszakban (2023.06.17.-től 2023.08.31-ig) továbbra is ingyenes pálya használatot biztosítunk a tenisz sport után érdeklődő ill. kedvelő tiszaújvárosban tanuló általános és középiskolás diákok számára. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a tenisz klub külső pályái közül az 5-ös és 6-os pályákat lehet haszn...