Ezüstérem a világkupán
KAJAK-KENU. Második helyen ért célba a poznani világkupán Bragato Giada és Nagy Bianka C-2 500 méteren, amely olimpiai szám. A női kenu párosok olimpiai számában a kevés induló miatt elő- és középfutamokat sem rendeztek, így a Bragato Giada, Nagy Bianka párosnak a döntő volt az egyetlen pályája az egész hétvége során. Az olimpiai bajnok Xu, Sun alkotta kínai egység kezdett a legerősebben, de mögöttük Bragatóék is nagyon jól mentek. Fél távnál csak ők tudtak egy hajónyi távolságon belül maradni a kínaiakhoz.
A lányok végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, az ezüstérem egy pillanatig sem forgott veszélyben, amely a szegedi negyedik hely után mindenképp előrelépés számukra. A másik magyar egység, a Gönczöl, Opavszky páros a hetedik helyen végzett.
- Megnyugodtak, lejött róluk az a teher, ami frusztrálta őket, hogy bizonyítaniuk kell a szegedi világkupán. Szegeden rossz taktikát választottak, de itt teljesen máshogy versenyeztek, közel tudtak kerülni a kínaiakhoz. Ebben a párosban még sok van, és most már lehet készülni a világbajnokságra, ahol azt gondolom, hogy éremesélyesként tudnak indulni - értékelte a lányok teljesítményét Hüttner Csaba szövetségi kapitány.
A végeredmény: 1. Shixiao Xu, Mengya Sun (Kína) 2:03,22, 2. Bragato Giada, Nagy Bianka (Magyarország) 2:04,97, 3. Liudmyla Luzan, Valerlia Tereta (Ukrajna) 2:05,90
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.