Fájó vereség a szezonzáró mérkőzésen
LABDARÚGÁS. Nem tudta megkoronázni remek tavaszi szereplését a Termálfürdő FC Tiszaújváros. Az NB III Keleti csoportjának 38., azaz utolsó fordulójában ugyanis hazai pályán vereséget szenvedett a kieséstől éppen megmenekülő egriektől.
Tiszaújváros - Eger 1-3 (0-0) Tiszaújváros, 200 néző. V.: Tóth T.
Termálfürdő FC Tiszaújváros: Herceg - Nagy G. (Illés), Páll, Gelsi, Bussy (Tóth B.), Vitelki B. (Erős), Tóth S., Horváth T. (Gottfried), Molnár M., Nagy D. (Boros), Valkay. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.
Eger SE: Furik - Fényes, Jónyer, Vattay, Papp K. (Hadnagy), Juhász, Farkas G., Kispál, Kovács D. (Józsa), Tóth L. (Berki), Schmidt. Vezetőedző: Céró Bálint.
A tiszaújvárosi együttes legutóbbi, a Hajdúszoboszló elleni idegenbeli sikerével már az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztosította NB III-as tagságának meghosszabbítását. Így számukra a presztízs volt a tét. Az egri játékosok viszont úgy tudták, hogy csak győzelmük és a Füzesgyarmat veresége jelenti azt, hogy a következő idénybe is a harmadosztályban szerepeljenek.
A vezetőség azonban tudta, hogy a 18. helyezett is bennmarad, így az Egernek sem kell izgulnia. A mérkőzés előtt Molnár Mátét 100. bajnoki mérkőzése, Tóth Csabát 222 bajnoki meccs utáni visszavonulása alkalmából köszöntötte az egyesület vezetése, utóbbi a gyermekeivel a kezdőrúgást is elvégezte. A klubvezetés Horváth Tamásról sem feledkezett meg, aki 19 év és 242 meccset követően aktív sportpályafutása lezárásaként a kezdőcsapatban kapott helyet. Kővér Tamás játékvezető asszisztens is visszavonult, akinek virágcsokorral és dedikált labdával köszönték meg munkáját.
A találkozót nagy elánnal kezdte Céró Bálint együttese. Az 1. percben Fényes lőtt 10 méterről kapura, de Herceg hárított. A 8. percben Vitelki kísérlete nem talált kaput, nem sokkal később Kovács D. 16-ról megeresztett lövése a kapufát találta el. Ekkor a vendégek játszottak fölényben, de a gólszerzés nem jött össze. A félidő második részében Gottfried fejese szállt fölé, majd Vitelki cseles szabadrúgásánál volt résen az egri kapus. A második félidő elején, a 46. percben Gelsi vágta fel a 16-oson belül Kovács D.-t, amiért a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt a sértett vágta az elmozduló Herceg mellett a hálóba, 0-1. A 65. percben azonban jött a hazaiak részéről az egyenlítés. Egy középre ívelt labdát 6 méterről Páll fejelt a vendégek kapujába, 1-1. Egy perccel ezután újból előnybe kerültek a hevesiek. Jónyer jobbról belőtt szögletét Papp csúsztatta 7 méterről a hálóba, 1-2.
A 79. percben végképp eldöntötte a találkozó sorsát az Eger. Papp kapott nagyszerű labdát, két védővel a nyakán betört a 16- oson belülre és a fölöslegesen kimozduló Herceg mellett 12 méterről éles szögből a hálóba emelt, 1-3. A hátralévő időszakban újabb találat már nem esett, így vereséggel zárta a 2022/2023-as szezont a Tiszaújváros. Vitelki Zoltán együttese a bajnokságban 14 győzelemmel 6 döntetlennel és 18 vereséggel 48 pontot szerzett és a 14. helyen zárt.
A hazaiak remek tavaszi szereplésüknek köszönhetik, hogy a következő idényben is az NB III-ban szerepelhetnek.
Vitelki Zoltán: Két részre osztanám a nyilatkozatot. Az egész tavasz miatt óriási gratuláció a csapatnak, hiszen nem akármilyen szezont produkáltak. A mai meccs miatt viszont nagyon csalódott vagyok, mert összességében nem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani, amivel még a 10. helyen is végezhettünk volna.
Céró Bálint: Örülök, hogy ha kis szerencsével is, de sikerült megőriznünk harmadosztályú tagságunkat. Élmény egy ilyen jó pályán játszani. Úgy készültünk, hogy nyernünk kell. Ha megnézzük a meccseinket, akkor láthatjuk, hogy ha jó pályán tudtunk játszani, akkor jó játékkal tudtunk nyerni, és ez így volt ma is. Van hiányérzetem a mérkőzéssel kapcsolatban, de a győzelemnek örülünk.