Új visszaváltási rendszert vezettek be hazánkban, de csak júliustól lesz kötelező a gyártóknak betétdíjas palackokban forgalmazni italaikat. Az új visszaváltási pontok többségét már beszerelték, de a vásárlók a következő hetekben még csak elvétve találkozhatnak visszaváltható termékekkel. A MOL MOHU rendszere már elindult, és a 400 négyzetméternél ...
A Sajó áradása miatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében útlezárások vannak: nem járható a 35-ös főút felől a Kesznyétenbe vezető út, így Tiszaújvárosba csak 40 kilométeres kerülővel, a Kiscsécs - Köröm - Bőcs - Sajólád - Muhi - Nagycsécs - Tiszaújváros útvonalon lehet eljutni, és lezárták a 26-os főútról a Sajókazára vezető utat is. A Tisza felső sza...
Uniós rendelet ide vagy oda, úgy látszik az óraátállítástól az idén még nem szabadulunk meg. Március 31- én vasárnap éjszaka egy órával kevesebbet aludhatunk majd, amit október 27-én vasárnap pótolhatunk be. Érdekességként pedig a leghosszabb nappal, vagyis a nyárinapforduló június 20-án lesz, a leghosszabb éjszaka, vagyis ...
Hogy milyen lesz az idei év, még talány. Lehet jobb, lehet rosszabb, nehezebb, vagy ugyanolyan, mint a tavalyi. Azaz ugyanolyan nem lehet, mert egy egész nappal hosszabb lesz. 2024 ugyanis szökőév. A négyévente ismétlődő szökőév egy naptári nappal többet tartalmaz a szokásosnál, vagyis a szökőévek nem 365, hanem 366 naposak. Szökőév minden néggyel ...
Újabb változások léptek életbe januártól, melyek nagyban befolyásolják majd az oktatást, az egészségügyet és még a vásárlási szokásainkat is. Az új törvények hatására a hétköznapokban is újabb stratégiákat kell majd alkalmaznunk. Drágább üzemanyag Január 1-jétől a megemelt jövedéki adó miatt drágább lett az üzemanyag...
Tiszaújváros felhalmozási költségvetési kiadásai 1.085.715.100 Ft-ot tesznek ki a tavaly elfogadott pénzügyi terv szerint. Ebből a beruházások előirányzata 191.727.185 Ft, a felújítások előirányzata 603.374.915 Ft. A műszaki tervezés előirányzata terhére a tervfelülvizsgálatok, a 2024. évi fejlesztési feladatokhoz, beruházásokhoz, közterület-...
Mínusz 10 Celsius fok éjszaka, nullához közeli fokok nappal. Az elmúlt hét hideg időjárása miatt a Belügyminisztérium hétfő este 8 órától életbe léptette az úgynevezett vörös kódot. Az ilyen alacsony hőmérséklet akár életveszélyes is lehet, ha valaki hosszabb időt tölt az utcán, ezért adta ki a figyelmeztetést a Belügyminisztérium. A vörös kód azt ...
Tiszaújváros önkormányzatának idei költségvetése több mint 1,5 milliárd forintnyi működési célú támogatást tartalmaz. Ezen belül vannak néhány százezer forintos tételek, de akadnak több százmilliós támogatások is. A működési célú támogatások államháztartáson belülre előirányzat 13.260.000 Ft. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság működési kiadásaira 8....
Idén is folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt, mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Most egy, az 1984. évi első számban megjelent cikket idézünk fel, amely egy ma már nem létező üzemben tett látogatás után kész...
Az Atlantai Nemzetközi Kortárs és Modern Zenei Versenyen Tóth Gabriella és Elek Petra a fuvola-zongora jazz duettjükkel nem csak I. helyezést érdemeltek ki, hanem - azóta megjelent a verseny hivatalos oldalán - „A kiváló előadásmódért" különdíjjal is jutalmazták őket. Felkészítő tanáraik: Lakatos Veronika és Sára Jenő.
Megszoktuk, hogy a naptári év végén kisebb- nagyobb összegzést végzünk. Mi is történt? Hogyan is volt? Siker? Kudarc? Veszteség? A beszámolók gyakori jellemzője, hogy eklektikusak a nagy ívű történések helyett. A Nikodémus Idősek Otthonában is így van ez, de számba venni van mit. Ezek a mindennapok apróbb rezdülései, esetei kedves percek forrásaivá...
2023-ban is elindult a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány által létrehozott MentorProgram, amely középiskolásoknak, pontosabban az egészségügyben és/vagy annak kutatásában érdeklődést mutató 10. és 11. osztályos tanulóknak adja meg a lehetőséget arra, hogy részt vegyenek egy 10 hónapos, ingyenes tehetséggondozáson. A Tiszaújvárosi Eötvös József Gim...
Chemistrió nevű háromfős csapatunkkal jelentkeztünk a MOL PetChem többfordulós kémiaversenyére. Nulladik fordulóval kezdődött a több mint 60 jelentkező csapat megmérettetése. Ekkor egy kvíz kitöltése és a csapatnevünkhöz egy logó tervezése volt a feladatunk. Az első akadályt jól vettük, bekerültünk a vetélkedő első fordulójába, amire a TVK történet...
A központi írásbeli vizsga ideje: 2024. január 20. (szombat) 10:00 óra. Kérem, hogy a tanulók 9:30 óráig érkezzenek meg az épületbe, valamint, hogy hozzanak magukkal személyazonosításra alkalmas igazolványt (diákigazolványt, vagy személyi igazolványt), kék színű tollat, ceruzát, körzőt, vonalzót és szögmérőt. A felvételiző tanulók először 10:00- tő...
Tájékoztatjuk a település lakosságát, hogy a fenyőfák begyűjtése és elszállítása a családi házas és a tömblakásos övezetben még 1 alkalommal, külön gyűjtési nap beiktatásával 2024. január 18-án csütörtökön történik. Ezen túlmenően 2024. január 31-ig a kommunális gyűjtések napjain (hétfő, kedd, szerda, péntek) szállítjuk el a fenyőfákat. A szolgálta...
A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a civil szervezeteket, hogy Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a civil szervezetek számára. Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján minden pályázat esetében a...
Az egyesületek javaslatai alapján az alábbi utánpótlás- és diáksportolók részesültek jutalomban a 2023. december 16-án rendezett sportgálán. Fenyves Tamara A Tiszaújvárosi Diáksport Egyesület sportolója. Diákolimpiai vármegyei döntőben 300 m síkfutásban 2., 4x100 m-es váltóban szintén 2., míg 10x200 m-es váltóban 4. helyezést ért el. Kacs...
KOSÁRLABDA. Nem várt vereséggel startolt a Phoenix a Veszprém ellen hazai környezetben. A tabella tiszaújvárosi sikert jósolt, a dunántúliak keresztülhúzták a számításokat. Phoenix KK - Veszprém KK 73-77 (18-14, 19-24, 11-19, 25-20) Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Bán Tibor (16/12), Lakatos Máté (18/9), Lakatos Péter (1), Okoh Victor Ke...
LÁTVÁNYTÁNC. Bearanyozták magukat a tiszaújvárosi gimnasztrádások a Revolution Dance Cup minősítő versenyen. Elképesztő sikerrel zárta a tavalyi év utolsó versenyét a tiszaújvárosi Gimnasztráda a Revolution Dance Cup nemzetközi minősítő versenyen. Fantasztikusan teljesítettek a lányok, a maximumot hozták ki magukból. A megmérettetésre közel 170 kor...