Ötvenéves érettségi találkozó

Ötvenéves érettségi találkozóra gyűltek össze az egykori Kun Béla Gimnázium és Ipari Szakközépiskola diákjai. A c. osztály vegyészei 1969-ben már az új épületben kezdhették meg tanulmányaikat. Ők lehettek az elsők, akik koptathatták az új iskolapadokat, kísérletezhettek a korszerű laborokban, és együtt szórakozhattak a farsangon évfolyamtársaikkal ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  856 Találat
Címkék:

Térfigyelő kamerák a biztonságért

Tiszaújváros önkormányzata évtizedek óta kiemelten kezeli a város közbiztonságának megőrzését. A legfontosabb célja, hogy az itt élőknek biztonságos, nyugodt környezetet teremtsen, és az ehhez szükséges pénzügyi, infrastrukturális feltételeket is biztosítsa. Ezért a múlt évi költségvetésben 30 millió forintot különített el a képviselő-testület a té...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  1135 Találat
Címkék:

Zeneiskolások a Zene világnapján

A Zene világnapja alkalmából rendezett hangversenyt a Vándor Sándor Zeneiskola. A növendékek és tanáraik a Derkovits Művelődési Központ színpadán léptek fel. A szólóhangszeres előadások mellett voltak kamarazenekari produkciók, tanár-diák duettek, de fellépett a legifjabb fúvósokból álló zenekar is. A koncertet a D'allors együttes zárta dalaival.&n...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  575 Találat
Címkék:

Házasodunk, öregszünk, fogyunk

A 2022. évi népszámlálás lezárulta után 10 hónappal már végleges adatokat ismertetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik, és egyben vál...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  702 Találat

Rendet, tisztaságot!

A képviselő-testület módosította a közterületek használatának rendjéről és a településtisztaságról szóló rendeletet. Az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat megszűnése a hulladékról szóló törvény alapján nem mentesíti az önkormányzatokat a közterületen elhagyott hulladék felszámolásával, valamint a közterületről összegyűjtött települési hu...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  664 Találat
Címkék:

Energia-útiterv: lassan, de biztosan

Újabb ülést tartott az Energia Menedzsment Munkacsoport, áttekintve az önkormányzati szférában zajló energiamegtakarítást eredményező projektek helyzetét. A Hamvas Béla Városi Könyvtár kazáncseréje jó úton halad, a kivitelezésre kiírt harmadik pályázat sikeres volt, és a két új kazánt már be is építették a rendszerbe. A beruházás nettó 9,1 millió f...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  560 Találat
Címkék:

Olcsóbb lett a drága távhő

Az Energiaügyi Minisztérium októbertől még alacsonyabb szintre szorította az intézmények távhődíjait. A lakossági díjak nem változtak. A nem lakossági fogyasztók januárban egyszer már megfelezett költségeit újból azonos arányban csökkentette a tárca. Az önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások országos átlagban a tavaly év végi díjak negyedé...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  710 Találat
Címkék:

Várost és közösséget építettek

Több mint 600 millió 60 év feletti ember él a világon. Október 1-je az Idősek világnapja, az ENSZ 1991- ben rendezte meg először programsorozatát, melynek fő célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a méltóságteljes időskorra. Városunkban is hosszú évek óta megünneplik a szépkorúakat. Idén múlt pénteken kezdődött az Idősek hete rendezvénysorozat. ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  567 Találat
Címkék:

Teremtés hete a Kazinczyban

Intézményünkben már hagyomány, hogy minden év szeptemberének utolsó és októberének első vasárnapja között csatlakozunk a teremtés hetének programjaihoz. A nemzetközi Season of Creation 2023-as igeszakasza Ámósz próféta könyvéből származik: „Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!" Ám 5,24 [RÚF] Így ebben a tanévben mi is ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  536 Találat
Címkék:

Idősek hete

Enter your text here ...

0
  554 Találat

Fókuszban a természettudományok

Idén is nagy volt az érdeklődés az iskolát és a természettudományokat népszerűsítő Kutatók délutánja program iránt, amit az Eötvös gimnáziumban rendeztek meg múlt szerdán. Az intézmény felsőbb éves tanulói és tanárai ezúttal is izgalmas foglalkozásokkal és látványos bemutatókkal várták a leendő középiskolásokat, akik a kémia, a biológia, a matemati...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  551 Találat
Címkék:

Mesés szeptember az óvodában

Többéves hagyomány, hogy a Szivárvány óvodában a Magyar Népmese Napja - Benedek Elek születésnapja - alkalmából mesehetet szerveznek az óvodapedagógusok. Így volt ez a múlt héten is. Hétfőn Pim és Pam történetével indult a mesehét a Vidám Vándorok előadásában. Keddtől már az óvoda hangulatos közösségi tereiben játszhattak a gyerekek: volt könyvtárh...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  573 Találat
Címkék:

Az iskolai bántalmazások ellen

Lehet bántani szóval és lehet tettekkel. Fáj a testnek, fáj a léleknek. A családon belüli erőszak és az iskolai bántalmazás mindennapos téma, mégis keveset beszélünk róla. A bántalmazott szégyelli, a környezete legtöbbször hallgat, vagy elfordítja a fejét. A Tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum e témában hozott egy érzékenyítő programot a v...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  500 Találat
Címkék:

A jégkori sztyeppék óriásai

Éppen két évvel ezelőtt két horgász egy hatalmas mamutcsontot emelt ki a Sajóból. A több mint egy méter hosszú és 50 kilogrammos maradvány a régészek szerint is egyedülálló állapotban volt. A ritka nagy példányt a városi könyvtár muzeológusának férje, Ferenczik István „fogta ki" horgásztársával, amit most a miskolci Hermann Ottó Múzeum ősmaradványa...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  522 Találat
Címkék:

20 éves a Színház Határok Nélkül Tiszaújváros

Enter your text here ...

0
  707 Találat
Címkék:

Szederkényi Szüret

Enter your text here ...

0
  502 Találat

Búcsú és közlekedés

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2023. október 8-án rendezzük meg városunkban a hagyományos római katolikus búcsút és kirakodóvásárt. A vásár helyszíne: - Kazinczy út (Tisza út - Bartók Béla úti szakasza) - Széchenyi út (Kazinczy út - Béke úti szakasza) - Ifjúsági park (Bartók Béla úti garázssor mögötti terület) Kérjük, hogy 2023. október ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  702 Találat

Futófesztivál az Egyetemvárosban

SZABADIDŐSPORT. A 22. Miskolci Barátság Maraton Futófesztivált október 22-én, vasárnap az Egyetemvárosban rendezik meg, a programot ezúttal is négy egyéni táv, egy félmaratoni váltó, valamint gyermekfutamok alkotják. A nagy hagyományokkal rendelkező, 2001-ben a Miskolci Egyetemvárosban emlékfutással kezdődött, 2002-től pedig ugyanott már versenykén...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  512 Találat
Címkék:

Hunyadisok sportnapja(i)

A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola régi hagyományai közé tartozik a tanulók sportolásának támogatása. Évről évre részesei vagyunk a sportot és az egészséges életmódot népszerűsítő programoknak. Az új tanév is lehetőségeket kínált, amiket örömmel ragadtunk meg a gyerekek fizikai képességeinek és elméleti ism...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  504 Találat
Címkék:

Nagy iskolai sportágválasztó

Az egészséges életmódot és sportot népszerűsítette az a program, amit a katolikus iskolában rendeztek meg. Olimpikonok, világbajnokok, nemzetközi és hazai versenyeken dobogós helyezéseket elért tiszaújvárosi sportolók vitték házhoz a mozgást és annak örömét. Több sportegyesület is kitelepült az iskola felújított udvarára, - a tenisz szakosztály, a ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  494 Találat
Címkék: