Energia-útiterv: lassan, de biztosan
Újabb ülést tartott az Energia Menedzsment Munkacsoport, áttekintve az önkormányzati szférában zajló energiamegtakarítást eredményező projektek helyzetét. A Hamvas Béla Városi Könyvtár kazáncseréje jó úton halad, a kivitelezésre kiírt harmadik pályázat sikeres volt, és a két új kazánt már be is építették a rendszerbe. A beruházás nettó 9,1 millió forintból valósul meg, és a fejlesztés révén jelentős energiamegtakarítás érhető el. A műszaki átadás-átvétel még nem zajlott le, de határidőben, még bőven a fűtési szezon megkezdése előtt ez is megtörténik, mondta Molnárné Tóth Anita, a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ igazgatója. Vismeg Monika a Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztály osztályvezető-helyettese a Városháza energetikai beruházásával kapcsolatos fejleményeket ismertette.
- Az MVM megküldte a beruházásra vonatkozó műszaki gazdasági tájékoztatót, amely szerint egyelőre nem lesz lehetőség arra, hogy a Polgármesteri Hivatal épületére tervezett napelemes kiserőmű által megtermelt és fel nem használt villamos energiát visszatáplálják a közcélú hálózatba. A tervező már dolgozik a műszaki megoldáson. Tiszaújváros közvilágításának korszerűsítésével kapcsolatban lezajlott a tervezés és műszaki előkészítés - tájékoztatott az osztályvezető-helyettes.
Megkezdődött a 2024. évi önkormányzati költségvetés előkészítése, melynek során vizsgálják ennek a jelentős nagyságrendű beruházásnak a finanszírozási lehetőségeit is. Kósa-Tóth Zoltán ügyvezető a Tisza- Szolg 2004 Kft. gázmotoros fejlesztéséről tájékoztatta a jelenlévőket.
A kiírt közbeszerzésre egy pályázat érkezett, melynek ajánlati ára 79 millió forint volt, így ez meghaladta a nemzeti közbeszerzési értékhatárt, ezért érvénytelennek kellett minősíteni az eljárást. A cég új közbeszerzést fog megjelentetni, emiatt két hónapot csúszhat a beruházás. Az ügyvezető szólt a Sportcentrum melletti napelemes parkolóról is. A tervek elkészítésének határideje 2023. október 15. Az MVM-nek benyújtották a napelemes kiserőmű létesítésére vonatkozó kérelmet, melynek elbírálása folyamatban van. A tervek alapján a megtermelt villamos energiát a Sportcentrum használná fel teljes egészében. Gál Csaba, a Sport-Park Kft. ügyvezetője a termálvíz hulladékhőjét hasznosító beruházás állapotáról adott tájékoztatást.
Több szakember és tervező javasolta az eredeti terv és az abban szereplő műszaki megoldások átalakítását, hogy a Játékcsarnok és az uszoda mellett egyidejűleg a klubházak is beköthetők legyenek az új fűtési- és melegvíz-hálózatba. A tervező vállalta, hogy novemberig elkészíti a módosítást, de ez is csak egy előterv lesz, és ezt követően kell dönteni a végleges terv elkészítéséről és a beruházás ütemezéséről. A végleges terv birtokában lesznek ismertek a várható költségek, és lehet majd nyilatkozni a finanszírozási lehetőségekről. Molnár István alpolgármester az ingyenes lakossági LED-csere program lezárásáról adott számot. 290 háztartás élt a lehetőséggel, és kapott energiatakarékos égőket a projekt keretében. Két hét állt rendelkezésre a LED-ek átvételére, ám 13 csomagot nem vettek még át, őket e-mail-ben újra értesíteni fogják.
F.L.