thumb kr julika 1Néhány hónappal ezelőtt még úgy volt, idén Tokióra figyel a világ sportszerető közönsége, hiszen Japán főváros kapta meg 2013. szeptember 7-én Madriddal és Isztambullal szemben a XXII. nyári olimpia rendezési jogát. Az ötkarikás játékokat azonban a koronavírus-járvány miatt egy évvel később 2021. július 23. és augusztus 8. között bonyolítják le. Sorozatunkban Tiszaújváros korábbi olimpikonjait mutatjuk be.

thumb kr julika 2Élete során mindig ugyanabban a klubban, a Tiszaújvárosi SC-ben versenyzett. Részt vehetett négyszer is a téli olimpián, élete fontos része még ma is a jég, a műkorcsolya világa, ott érzi magát igazán otthon. Legnagyobb sikereit a 2000-es évek elején érte el, amikor kétszer is felállhatott az Európa-bajnoki dobogóra. 2003-ban 3., míg 2004-ben, a hazai rendezésű budapesti eb-n aranyérmes lett. Rendre ott volt a világ élmezőnyében, olimpián volt 8. és világbajnokságon 6. Ő Sebestyén Júlia, akit szinte mindenki ismer Tiszaújvárosban és a megyében. Úgy érzi szeretet sportágában kiteljesedhetett, versenyzői pályafutását követően is elégedett és kiegyensúlyozott. Visszavonulása után sem szakadt el a jégtől, edzőként karolja fel, neveli és készíti fel a tehetséges műkorcsolyázó palántákat, hogy megvalósíthassák életük álmát. Most egy kis múltidéző beszélgetésre kértem Tiszaújváros büszkeségét, Sebestyén Júliát.
- Tiszaújváros neve a kajakozással forrt össze. Egy évvel Rakusz Éva moszkvai olimpián szerzett bronzérme után született. A múlt század ’80-as éveiben a kajakozásnak nem volt akkora vonzereje, hogy azt a sportágat válassza?
- Talán erről a szüleim tudnának jobban mesélni. Kisgyermekként nagyon eleven voltam, sok energiával rendelkeztem, ezért a család azt szerette volna, ha ezt valamivel levezetném. Az előző években nyílt meg Tiszaújvárosban a műjégpálya, melynek nagy varázsa volt. Korcsolyatanfolyamot hirdettek és a szüleim elvittek erre, és ott nagyon hamar kiválasztottak. Hogy miért nem a kajakozást választottam, arra nem tudok választ adni, de utólag is nagyon örülök annak, hogy sportoló lettem. Számomra még ma is fontos szerepet tölt be a mozgás, ha szabadidőm engedi bármilyen más sportot kipróbálok. Általános iskolás koromban is nagyon sok sportvetélkedőn vettem részt. Akkor még atlétikai versenyeken is elindítottak. Az ugrás és a futás ment a legjobban, a labdajátékok már kevésbé. Amikor az edzők látták, hogy jól megy a futás, megkérdezték, hogy nem szeretnék-e sportágat váltani. Felvetődött az is, hogy nem akarok-e esetleg triatlonozni, hiszen ez is szintén nagyon népszerű sportág lett Tiszaújvárosban, de engem mindig a jég vonzott, nagyon-nagyon szerettem.
- Fiatalon - hiszen még 17 éveses sem volt - hogyan élte meg élete első olimpiáját, az 1998-as naganoit?
- Nagy volt a harc, hogy ki utazhasson a játékokra, több válogatóversenyt is szervezett a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Abban az évben elég sok nehézséggel kellett megküzdenem a sérüléseim után. Új korcsolyacipőt kellett a magyar bajnokság előtt 3 nappal fölvennem. Azt kell, hogy mondjam, nagyon megküzdöttem az indulási jogért, amit akkor elsősorban Czakó Krisztinának köszönhettünk, aki olyan jól szerepelt a kvalifikációs világ- bajnokságon, hogy két magyar női műkorcsolyázónak is kiharcolta az olimpiai indulás jogát. Sikerült végül mellette kijutnom az ötkarikás játékokra. Amikor megérkeztünk tátott szájjal néztem szét az olimpiai faluban. A sok-sok sportoló, akivel találkozhattam, hogy mekkora az étterem, ami éjjel-nappal működik, maga volt a csoda. Persze az is óriási élmény volt, hogy mekkora világnagyságok voltak körülöttem. A helyszínen találkozhattam Michelle Kwannal, aki akkor már világbajnok volt és az olimpia egyik esélyeseként tartották számon, de a japán Midori Itot is láthattam, aki 1992-ben ezüstérmet nyert az olimpián, és Naganoban ő gyújthatta meg az olimpiai lángot. Ezek fantasztikus élmények voltak akkor is, és most is jó visszagondolni rájuk. Az említett két sportolóval közös fotó is készült. Az olimpián Czakó Krisztina sajnos megsérült az egyik edzés után, így egyedüli magyar női műkorcsolyázóként rám várt a feladat, hogy jól szerepeljek. Szerettem volna bizonyítani, és a 17. hely akkor nagyon szép eredménynek számított. Bejutottam a kűrbe, amihez az kellet, hogy a rövid- program során az idegek harcában jól koncentráljak, kizárjam a külvilágot. Ez mindennek az alapja, akkor lehet valaki igazán sikeres. Később az Európa-bajnoki győzelmemnek és a Salt Lake City olimpián elért 8. helyemnek is ez volt a kulcsa.
- Nagyon örülök, hogy az utóbbi versenyt szóba hozta, ugyanis ezen az olimpián a rövid- program után a 6. helyen állt, így a kűrt az utolsó csoportban a legjobbak között mutathatta be. Ilyen jól olimpián magyar női műkorcsolyázónő Almássy Zsuzsa óta nem szerepelt. Milyen érzés volt a legkiválóbb sportolókkal együtt szerepelni a kűr során, amelyben a már korábban emlegetett Michelle Kwan is szerepelt?
- Ezzel kapcsolatban van egy érdekes történetem, még az első olimpiámról. Amikor a sorsolást tartották és a rövidprogramban éppen Kwannal futhattam egy csoportban. Amikor Salt Lake Cityben bekerültem a legjobbak közé a kűrben, csak az volt a kívánságom, hogy csak ne az olimpiai bajnok után fussak, hiszen az egy óriási feladat. Tudtuk, hogy az amerikai Kwan, az orosz Szluckaja és Butirszkaja a három nagy esélyes. Amikor kihúztam, hogy Sarah Hughes után következem, akkor összenéztünk az edzőmmel: hála Istennek, megkönnyebbülés volt. Már a bemelegítésnél óriási volt a feszültség, annyi kamera vette az amerikaiakat, hogy alig tudtam jégre lépni. Miután Hughes jól futott, tombolt a közönség, és amikor kilépett a jégről, akkor az edzőnője megfordította és azt mondta neki: nézzen körbe, szívja magába ezt a hangulatot. Addig azonban engem nem engedtek a jégre melegíteni a pontozás alatt. Sarah magas pontszámot kapott, amivel meg is nyerte az aranyérmet. Az olimpiai bajnok után jégre lépni nagyon nagy teher volt.
- Visszanézte ezt az olimpiai közvetítést, vagy általában a versenyeit? Milyen szemmel tekinti meg ezeket utólag?
- Mindig visszanéztem magamat, hiszen ebből tanultam. Még amikor kisebb versenyekre mentünk, édesapámék egy kisebb kamerával felvették, és a mai napig megvannak ezek a felvételek. Ezeket visszanéztem, elemeztem és a hibákból mindig okultam. A nagy világversenyek közvetítéseit is megnéztem, és jóleső érzés volt hallani a szakkommentátorok dicsérő szavait. Gyulai István, amikor közvetítette a versenyeimet, olyan szépen és kedvesen beszélt a sportolókról és rólam is, hogy tényleg ezért csak hálás lehetek.
- Már jó ideje a fővárosban él, de még most is sokat jelent önnek Tiszaújváros, miért játszik fontos szerepet az életében a város?
- Azt a szeretetet, támogatást, amit otthon kaptam a Tiszaújvárosban élőktől, barátoktól, akik csak szurkoltak értem, nem lehet elfelejteni. A megyében is sokan drukkoltak nekem, ezt mindig tudtam. Amikor hullámvölgyek voltak a pályafutásom során, akkor ebből a szeretetből merítettem erőt, ezért hálás vagyok mindenkinek. Igyekeztem a sportágamban is szép eredményeket elérni, egyre előrébb lépni, és úgy gondoltam, hogy ezzel öregbítem a város és a megye hírnevét, bebizonyítva ezzel azt, hogy egy kisvárosból származva is fel lehet érni a csúcsra. Ha valamit nagyon szeretne az ember, és nagyon küzd érte, akkor semmi sem lehetetlen.
- Mennyire tudott kiteljesedni ebben a sportágban?
- Úgy vélem, amit el lehetett érni, azt maximálisan elértem. Az, hogy az Európa-bajnokságon dobogóra állhattam, az már önmagában nagyszerű teljesítmény. Az, hogy első magyar női műkorcsolyázóként felállhattam az Európa-bajnokságon a dobogó legfelső fokára, azt álmomban sem gondoltam volna. Négy olimpiára is eljutottam, amit azért tartok nagy sikernek, mert sokan csak egyszer jutnak el oda, vagy az ötkarikás világversenyen való részvétel örökre álom marad számukra. A jó szereplés, a helyezések pedig nüanszokon múlnak. Hiszek abban, hogy nekem ennyi mindent sikerült elérni, azt annak is köszönhetem, hogy Tiszaújvárosban nyáron is volt jégpálya, ami egyedülálló. Persze a jó eredmények elérésében családomnak és az edzőimnek is kulcsszerepe volt. Persze, mint mindenki életében, az én pályafutásom során is voltak kudarcok, ezeket nehéz volt feldolgozni, ilyenkor kerestem a hibákat, de másnap már tiszta lappal igyekeztem továbblépni, fejleszteni magamat.
- Említsük meg az olimpiáktól versenyzőként történő búcsút, 2010-et, Vancouvert, amikor a megnyitón a magyar zászlót vihette. Mit jelentett ez az ön számára?
- Ez nagyon nagy megtiszteltetés volt. Az előző olimpiai részvételeim során a női műkorcsolya versenyszámát a játékok végén rendezték, ezért nem lehettem ott a nyitó ünnepségen. A negyedik olimpiámon megkértem a vezetőséget, hogy engedjék meg, hogy ott lehessek a megnyitón. Amikor a Magyar Olimpiai Bizottságtól megkaptam azt a felkérést, hogy a magyar zászlót vihetem a megnyitón, akkor végtelenül boldog voltam. Érdekesség, hogy amikor az alagsorban várakoztunk, nem sokat láttunk a műsorból, de amikor a stadionba belépve 50 ezer ember nekünk tapsolt, és tudtuk, hogy a világon mennyien nézik a megnyitót, az örök emlék marad, sohasem tudom elfelejteni.
- Most fiatalokkal foglalkozik, saját korcsolyaegyesülete van. Mi az, amit át tud adni a tanítványainak?
- Edzőimtől megtanultam, hogy mennyire fontos egy versenyzőnél a szorgalom, a családi háttér és a tehetség. A sok-sok nehézség, amivel nekem is meg kellett küzdenem, mindig előrevitt, és ezt próbálom a tanítványaimnak is átadni. Ha bármi problémával is kerülünk szembe, sohasem szabad feladni, mindig csak előre kell nézni, hiszen aki pozitív és előretekintő, annak talán az eredmények is jobban jönnek. Egyik korábbi tanítványom, Tóth Ivett még velem vívta ki a 2018-as olimpiai részvételt, de a játékok előtt elköszöntünk egymástól, így már mással vett részt az ötkarikás viadalon. Remélem a későbbiekben is lesznek sikeres versenyzőim.
Brézai Zoltán

thumb kr sitkuElhunyt Sitku Ernő sokszoros válogatott, többszörös magyar bajnok kosárlabdázó. A két éven át a Tiszaújvárosi Phoenix KK sorait is erősítő sportemberről honlapján emlékezik meg az egyesület.
Előbb hitetlenkedve, majd mély megrendüléssel fogadtuk a hírt a Tiszaújvárosi Phoenix köreiben, hogy 48 éves korában elhunyt Sitku Ernő. Hatalmas veszteség ez mindenekelőtt a család, de a magyar kosárlabdasport számára is - áll a közleményben.
Sitku Ernő 149-szeres válogatottként, négyszeres magyar bajnokként, kétszeres kupagyőztesként, edzőként, sportvezetőként, megszámlálhatatlan fiatal példaképeként úgy tűnt, fáradhatatlanul szervezi Nyíregyháza kosárlabdaéletét, és veszi ki részét az országos, szövetségi szintű feladatokból. A sors azonban fájdalmasan kiszámíthatatlan, és mi értjük azt, ami történt, ám feldolgozni nehéz lesz.
Büszkék vagyunk arra, hogy Sitku Ernő - aktív sportolói pályafutásának levezetéseként - két bajnoki idényben is a Phoenix sorait erősítette. A tiszaújvárosi játékostársak és a tiszaújvárosi szurkolók is megismerhették sportemberi kiválóságát, szakmai felkészültségét, motiváló személyiségét, a vele kialakult jó kapcsolat és együttműködés pedig az utóbbi években sem szakadt meg.
Ezúton szeretnénk kifejezni a gyászoló család számára őszinte részvétünket, és azt kívánjuk a nyíregyházi kosarasoknak, hogy töretlenül haladjanak tovább az Ernő által kijelölt úton, merítsenek erőt emlékéből, érjék el mindazt, amit még együtt tűztek ki célul.
Nyugodj békében, Ernő!


Content of popup