KOSÁRLABDA. A DEAC U23 vendége volt a Phoenix november 2-án. A rendkívüli dobóformát mutató vendéglátók nagy fölénnyel nyerték az első negyedet, ezt követően egyre erősödő tiszaújvárosi fölény bontakozott ki, a fordításig azonban nem jutott el csapatunk. DEAC U23 - Phoenix KK 102-97 (30-15, 25-29, 22-22, 25-31) Phoenix KK: Kozák B. (5/3...
KOSÁRLABDA. A sors szeszélye úgy hozta, hogy a hétvégi bajnoki mérkőzés után kedden - szintén Debrecenben - a Hepp Kupa első fordulójában újra megmérkőzött egymással a DEAC U23 és a Phoenix KK. Az újvárosi alakulat alapos elégtételt vett az 5 pontos bajnoki vereségért, 30 pontos csapást mért a néhány kulcsjátékosuk nélkül f...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 14. fordulójában a DVSC II. együttesét fogadta a Termálfürdő FC Tiszaújváros. A kék-sárgák az első félidőben jelentős hátrányba kerültek, és ezt a második játékrészben sem tudták ledolgozni, így 3-1-es vereséggel zárták a játéknapot. Tiszaújváros - DVSC II 1-3 (1-3). Tiszaújváros, 200 néző....
Október 23-án 16. alkalommal rendezték meg a Kolonics György Emlékfutást, több mint 2500 résztvevővel a KSI népszigeti vízitelepén. A kenus legenda emlékét őrző sporteseményen a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület TeenTEAM csapatával (képünkön) képviseltette magát a 2.4, 11.5 és 21.1 kilométeres távokon. Kolonics György kétszeres olim...
LABDARÚGÁS. Hazai győzelemmel folytatódott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei csökkentett pályaméretű női labdarúgó bajnokság újabb fordulója. A Termálfürdő FC Tiszaújváros a Mezőkövesd csapatát fogadta a hétvégén. A kétszer 30 perces mérkőzésen összesen öt gól született. Négy az ellenfél kapujában landolt, így a tiszaújvárosi lányok továbbra is első...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 13. fordulójában a játéknap előtt még éllovas Kisvárda MG II otthonába látogatott a Tiszaújváros. Kondás Elemér csapata a hajrában kapott gól miatt 2 pontot hullajtott el idegenben. Kisvárda II - Tiszaújváros 1-1 (0-1) Kisvárda, 150 néző. V.: Pusztai Kisvárda II: Kubarics - Kozachuk, Tenkác...
SÚLYEMELÉS. Október 25-én rendezték meg Tégláson a Hajdú Zrt. Kupát, ahol közel 60 versenyző vett részt. A Tiszaújvárosi Sport Club versenyzője, Réti Márton (képünkön) is indult a kiemelt versenyen, melyen a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, dr. Nagy Péter is részt vett. Márton a 110 kg-os súlycsop...
KOSÁRLABDA. Először aratott győzelmet Piros csoportos szereplése során a Phoenix KK. Hatalmas munkát végzett a csapat, ellentétes félidőket játszott a Miskolccal szemben, az utolsó pillanatig kétséges volt a siker, de behúzták a fiúk. Phoenix KK - MEAFC 84-81 (23-13, 27-21, 18-28, 16-19) Phoenix KK: Mészáros (16/9), Lakatos (12), Schmera (12)...
Idén immár 19. alkalommal rendeztük meg a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda „Ősz a szigeten" elnevezésű programját, ami a környezeti nevelést helyezi előtérbe. A program célja, hogy a gyermekek megismerkedjenek a közvetlen környezetükkel és a Tisza gazdag élővilágával. Fontos feladatunk, hogy a természethez és a társadalmi környezethez való pozi...
TRIATLON. A világbajnoki széria-versenysorozat (WTCS) október 19-i, ausztráliai döntőjében a tiszaújvárosi színeket képviselő Lehmann Csongor - a legjobb kerékpáros időt teljesítve - a 10. helyen érkezett célba, mellyel az év végi összetettben a 6. helyen zárt. Kovács Gyula az U23-as világbajnokságon 20. lett. Csongi kitekerte magát A W...
Idén is megrendezte a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda a „Nagy sportágválasztó" délutánt. A kosárlabda, a labdarúgás, a kajak- kenu és a triatlon sportágakkal ismerkedhettek a gyerekek, de a Gimnasztráda bemutatóját is megnézhették az iskola udvarán. Az egyesületek edzői és sportolói jöttek el, hogy népszerűsítsék a sp...
LABDARÚGÁS. Idegenbeli sikerük után hazai pályán is győztek a tiszaújvárosi labdarúgók. A kék-sárgák az NB III Északkeleti csoportjában 2-0-s győzelmet arattak a Nyíregyháza II ellen. Az immár Kondás Elemér által irányított együttes így egy újabb helyet lépett előre a tabellán. Tiszaújváros - Nyíregyháza II 2-0 (1-0) Tiszaújváros, 200 n...
KOSÁRLABDA. Nem sikerült javítania negyedik mérkőzésén sem a Phoenixnek. A Veszprém otthonában remek volt a start, ám az első negyed után fokozatosan ledolgozták hátrányukat a vendéglátók, és végül tizenegy pontos győzelmet arattak. Veszprém KK - Phoenix KK 82-71 (15-24, 25-23, 21-11, 21-13) Phoenix KK: Mészáros (15/9), Bán (18/6), Schmera (11...
Új vezetőedzője van a Termálfürdő FC Tiszaújváros felnőtt labdarúgó csapatának. Az őszi szezonban tizenegy forduló után kilenc ponttal kieső helyen álló együttes trénerének, Huszák Gézának az egyébként győztesen megvívott hétvégi bajnoki után köszönte meg munkáját a klub vezetősége. Keddtől a DVSC-vel kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes Kondás E...
nemzetközi karateversenyt. A tiszaújvárosi Justitia Fuji- Yama SE 9 versenyzővel képviselte a várost a Miskolcon megrendezett bajnokságon, melyre három nemzet és 540 nevezés érkezett. A csapat rendkívül jól szerepelt, mind katában (formagyakorlat), mind szivacs kumitében (küzdelem). Eredmények: Zabos Liza kata 2. hely, Révész István Mar...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 11. fordulójában végre újra győzelmet ünnepelhetett a tiszaújvárosi alakulat. A kék-sárgák Füzesabonyban arattak 1-0-s sikert, mellyel elkerültek a táblázat utolsó helyéről. Füzesabony - Tiszaújváros 0-1 (0-1) Füzesabony SC: Tajti - Bernáth, Jambrich, Barzsó (Berki, 81.), Vincze, Kaló, Nagy G., Pataki,...
KOSÁRLABDA. Hazai pályán fogadta a BKG együttesét a Phoenix KK. Ezúttal sem játszott alárendelt szerepet, harcosan és tűzzel küzdött, de valami még mindig hiányzik a teljesítményéből Phoenix KK - BKG 69-85 (17-26, 18-16, 17-20, 17-23) Phoenix KK: Mészáros (9/9), Bán (10/3), Schmera (11), Kozák M. (5), Mayer (8/3). Csere: Czimer (-), Lak...
TRIATLON. Óriási magyar sikerrel ért véget a Supertri-sorozat Toulouse- ban megrendezett döntője. A finálét és ezzel együtt az összetett bajnoki címet is Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága nyerte meg. A Tiszaújvárosi TK másik versenyzője, Kovács Gyula a legjobb magyar volt a római világkupán. A meghívásos Supertri-sorozat fra...
KOSÁRLABDA. Lejátszotta második mérkőzését, ezúttal az Óbuda otthonában vendégeskedett a Phoenix. Kiélezett csatában a fővárosi gárda nyert. Óbudai Kaszások - Phoenix KK 82-76 (22-22, 20-21, 18-13, 22-20) Phoenix KK: Bán (2), Gerőcs (8), Kozák M. (17/3), Mayer (8), Lucey Ciarán (2). Csere: Kozák B. (6/3), Mészáros (11/3), Lakatos (2), M...
ATLÉTIKA. A közösségi sport ünnepeként rendezték meg szeptember 28-án, vasárnap, Tiszaújvárosban a JABIL 1/3 Maraton elnevezésű futóversenyt. A közel kétszáz sportember három táv közül választhatott. A hagyományos sportesemény versenyközpontját a Jabil Circuit Magyarország Kft. parkolójában jelölték ki a rendező Tiszaújvárosi Triatlon Klub munkatár...
PDF archivum
-
2026.02.05
2026. 6 hét - 2026. február 6. -
2026.01.29
2026. 5 hét - 2026. január 30. -
2026.01.22
2026. 4 hét - 2026. január 22. -
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9.