Kosárthrillerrel negyedikek

KOSÁRLABDA. A Tiszaújvárosi Phoenix KK történetének újabb fontos fejezetéhez érkezett a hétvégén, a csapat - történetében harmadszor, zsinórban másodjára - pályára lépett a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntőjében. A fiúk két kemény, végletekig kiélezett mérkőzést játszottak, és bár ezúttal érem nélkül zárták a tornát, teljesítményük méltán váltott ki elismerést.

Phoenix KK - Veszprém KK 74-80 (20-18, 18-16, 19-24, 17-22) 

Phoenix KK: Mészáros (8/3), Gerőcs (7), Schmera (12), Kozák M. (11/3), Locure (20/6). Csere: Kozák B. (2), Bán (-), Lakatos (3/3), Mester (-), Mayer (8), Tanyi (3/3), Kovács (-). Vezetőedző: Vida Zoltán. A Veszprém KK elleni elődöntő lendületes, kemény csatát hozott. Az első percek tapogatózó játéka után a hatodik perctől kezdve a Phoenix vette kezébe az irányítást. A második negyedben a Veszprém rövid időre átvette a kezdeményezést, ám a nyolcadik perctől jött a válasz: egy 7-0-s rohanással szereztük vissza az előnyt. (57-49). A harmadik etapban fordult a játék képe. A Veszprém keményített a védekezésén, és átvette a vezetést; öt ponttal is ellépett tőlünk, de Gerőcs és Kozák Márton vezérletével újra szorossá tudtuk tenni a párharcot. (57-58). 

A záró negyed is nagy küzdelmet hozott, többen is eredményesek voltak a tiszaújvárosi oldalon, ám a végjátékban a dunántúliak bizonyultak higgadtabbnak, így 80-74-re megnyerték az elődöntőt. Tiszaújvárosi oldalon a dupla-dupla közelébe érkező Tyreke Locure hozta a legjobb eredményt (20/6 pont, 9 lepattanó, 3 assziszt, 8 szerzett labda, 8 kiharcolt fault, 1 blokk), de nagyot játszott Schmera Gergely is (12 pont, 7 lepattanó, 1 assziszt, 6 kiharcolt fault), remekül lepattanózott Mayer Ákos (8 pont, 9 lepattanó, 2 assziszt, 2 kiharcolt fault, 1 blokk), és Kozák Márton is tíz egység felett teljesített (11/3 pont, 2 lepattanó, 1 assziszt, 2 szerzett labda). 

Phoenix KK - Óbudai Kaszások 120-125 (21-24, 36-25, 21-25, 23-27, 13-13, 6-11) 

Phoenix KK: Mészáros (28/15), Gerőcs (), Schmera (21), Kozák M. (), Locure (22/3). Csere: Kozák B. (), Bán (-), Mester (), Mayer (12/3), Tanyi (10/9), Kovács Zoltán (-). A Óbudai Kaszások elleni bronzcsata igazi kosárthrillert hozott. Már az első negyedben is látszott, hogy a Phoenix eltökélten lépett pályára. Kozák Márton határozott palánk alatti munkával, lepattanókkal és közeli kosarakkal alapozta meg a támadójátékot, míg Mészáros egy pontos triplával és egy gyorsindításból szerzett kosárral jelezte, hogy támadásban is jó ritmusban vagyunk, de az utolsó találatok az Óbuda oldaláról érkeztek, így némi hátránnyal vártuk a folytatást (21-24). A második negyedben tovább nőtt a tempó. Kozák Márton ismét eredményes volt a festékben, Kozák Bertalan energikus perceket hozott a padról - egy távoli és egy közeli dobással, valamint kemény védekezéssel lendítve a csapaton. Tanyi Áron betörésből szerzett fontos kosarat, majd egy középtávolival is betalált, míg Mészáros újabb triplája tovább növelte az önbizalmat. A félidő egyik legszebb jelenete Locure gyorsindításos befejezése volt, amely ugyancsak hatalmas lendületet adott a gárdának. 

Mindez azt eredményezte, hogy az etap harmadik percétől a Phoenix birtokolta az előnyt, és nyolcpontos vezetéssel zárta a félidőt (57-49). A harmadik játékrészben elsősorban Locure húzta a csapatot: irányítóként szervezte a játékot, kiosztott több gólpasszt, és kulcspillanatokban maga is betalált. Sokáig tartottuk a két-három kosárnyi távolságot ellenfelünktől, de a szakasz végjátékában az Óbuda volt pontosabb, így jelentős mértékben felzárkózhatott. (78-74). A negyedik etap elején Tanyi, Kozák Márton és Mester triója ugrasztott minket ismét a nyolcegységes előnyig (86-78), de hiába volt később Kozák Berci, Locure és Mayer is eredményes, a félidő dereka után egy kétperces rövidzárlat elegendő volt ahhoz, hogy az Óbuda behozza lemaradását (94- 95). A végjátékban Mészáros lépett elő főszereplővé, aki fontos dobásokat értékesített, és higgadtan büntetőzött, ám az utolsó perc drámai fordulatokat hozott. Másfél másodperccel a vége előtt a Phoenix 101-99-re vezetett. Az Óbuda utolsó támadását Locure egy szabálytalansággal állította meg, így az ellenfél két büntetőhöz jutott. A második kimaradt - úgy tűnt, győztünk. Ám a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy egy tiszaújvárosi játékos túl korán lépett be a büntetőterületre, ezért megismételtették a második kísérletet. 

Ez már bement, így döntetlennel zárult a rendes játékidő (101- 101). A hosszabbításban az Óbuda nyitott jobban, ellépett hat ponttal, de egy időkérés rendezte a tiszaújvárosi sorokat. Locure és Mészáros is vállalt és betalált, Kozák Márton újabb lepattanókkal segítette a csapatot, aztán Locure sikeresen egyenlített az utolsó másodpercekben (114-114). A második ráadásban sajnos nehezen jöttek a tiszaújvárosi kosarak, néhány kulcspillanat az Óbuda javára billentette a mérleg nyelvét, így 125-120-as végeredménnyel ők szerezték meg a bronzérmet. Nagyon nagyot játszott Mészáros Ágoston (28/15 pont, 1 lepattanó, 5 assziszt, 1 szerzett labda, 3 kiharcolt fault), ezúttal is ponterős volt Schmera Gergő (21 pont, 7 lepattanó, 1 szerzett labda, 4 kiharcolt fault), de bőséggel termelte a kosarakat Tyreke Locure is (22/3 pont, 3 lepattanó, 5 assziszt, 6 szerzett labda, 3 kiharcolt fault). Remek munkát végzett első kupaszereplésén Tanyi Áron (10/9 pont, 2 lepattanó, 4 assziszt, 2 szerzett labda, 2 kiharcolt fault, 1 blokk), és tíz egység felett végzett Mayer Ákos is (12/3 pont, 2 lepattanó, 3 assziszt, 4 kiharcolt fault).

Vida Zoltán: Gratulálok a csapatnak, hiszen eljutottunk eddig. A végeredménnyel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak, mert úgy gondolom, hogy jobb helyezést is el tudtunk volna érni. Óriási hullámvölgyek jellemezték ezt a hétvégét, volt nagyon sok jó és nagyon sok negatív dolog. Meg kell tanulnunk a helyén kezelni ezeket, hogy ne a negatív élményekből építkezzünk a pályán, hanem a pozitív fejleményekből. Annak örülök, hogy a második napon többen is előre tudtak lépni, és segítették a küzdelemben a csapatot; külön öröm, hogy Tanyi Áron jól mutatkozott be a kupán, és hasznos tagja volt a gárdának. Sajnálom, hogy így alakult - többek között azért is, mert a bronzmérkőzés hangulata akár egy döntőé is lehetett volna, azonban úgy gondolom, nincs szégyenkezni valónk, mert eljutottunk idáig, és méltó ellenfelek voltunk mindkét találkozón. Ahogy már említettem, vegyes érzelmeim vannak, jobban is alakulhatott volna, de mindenből lehet tanulni, és mi is tanulni fogunk ezekből a tapasztalatokból. Még egyszer gratulálok a fiúknak, büszke vagyok rájuk! 

(Fotók: MKOSZ/Girgász Péter)

0
Sikeres volt a főpróba
Rendelőfelújítás

Kapcsolódó hozzászólások