A Halloween eredetileg ősi kelta ünnep, a „mindenszentek előestéje", amely az ősök és a túlvilág emlékét idézi meg. A kelta hiedelemvilágban úgy tartották, hogy ezen az éjszakán elvékonyodik a határ az élők és a holtak között, ezért a szellemek visszatérhetnek a földre. Később, a kereszténység elterjedésével az ünnep összekapcsolódott mindenszentek...
A sírokon már elhelyezték az emlékezés virágait, a díszeket és a mécseseket. Szombaton mindenszentek, vasárnap pedig halottak napja alkalmából emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről. Noha a sírhelyekre szánt növények, koszorúk és egyéb díszek kínálata bőséges és többnyire nem változtak az árak az elmúlt esztendőhöz képest, a hét elején még inkább cs...
Kicsit elcsendesülve ülök le otthon a számítógép elé. Valahogy ez egy olyan téma számomra, amit nem lehet a hétköznapok mókuskerekében, a zajban megfogalmazni. Kell hozzá a béke, a nyugalom, a csend. November elsején és az azt megelőző, illetve követő napokban több százan, ezren indulnak útnak, hogy megemlékezzenek - családtagokról, szeretteikről, ...
A kávé és a művészetek szerelmesei találkozhattak a Derkovits Művelődési Központban október 27-én. A Tiszaújvárosi Civil Szalon által szervezett rendezvényen a Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix Kosárlabda Klub korábbi játékosa, a KávéZóna egykori baristája, Lakatos Péter vezette be a vendégeket a speciality kávék univerzumába, a kóstolás élményét p...
A Múzeumok őszi fesztiváljához idén is csatlakozott a tiszaújvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, amely napközis tábort szervezett az őszi szünetben 6-10 éves gyerekeknek. A programokat hétfőn és szerdán tartották a tiszaszederkényi tájházban és a művelődési házban, sőt, a gyerekek még a helyi raktárukba is betekinthettek. A nap vidám csapatjátékokkal ...
LABDARÚGÁS. Hazai győzelemmel folytatódott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei csökkentett pályaméretű női labdarúgó bajnokság újabb fordulója. A Termálfürdő FC Tiszaújváros a Mezőkövesd csapatát fogadta a hétvégén. A kétszer 30 perces mérkőzésen összesen öt gól született. Négy az ellenfél kapujában landolt, így a tiszaújvárosi lányok továbbra is első...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 13. fordulójában a játéknap előtt még éllovas Kisvárda MG II otthonába látogatott a Tiszaújváros. Kondás Elemér csapata a hajrában kapott gól miatt 2 pontot hullajtott el idegenben. Kisvárda II - Tiszaújváros 1-1 (0-1) Kisvárda, 150 néző. V.: Pusztai Kisvárda II: Kubarics - Kozachuk, Tenkác...
SÚLYEMELÉS. Október 25-én rendezték meg Tégláson a Hajdú Zrt. Kupát, ahol közel 60 versenyző vett részt. A Tiszaújvárosi Sport Club versenyzője, Réti Márton (képünkön) is indult a kiemelt versenyen, melyen a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, dr. Nagy Péter is részt vett. Márton a 110 kg-os súlycsop...
KOSÁRLABDA. Először aratott győzelmet Piros csoportos szereplése során a Phoenix KK. Hatalmas munkát végzett a csapat, ellentétes félidőket játszott a Miskolccal szemben, az utolsó pillanatig kétséges volt a siker, de behúzták a fiúk. Phoenix KK - MEAFC 84-81 (23-13, 27-21, 18-28, 16-19) Phoenix KK: Mészáros (16/9), Lakatos (12), Schmera (12)...
A hagyományos helyszíneken tartották meg városunkban az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseket, de ezúttal október 22-én délután. Az '56-os emlékhelyen Mátyás Zoltán, a Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója osztotta meg gondolatait az ünneplő közönséggel. Tiszaszederkény városrész...
Tiszaújváros Város Önkormányzata és a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tájékoztatja a lakosságot, hogy 2025. október 28-án (kedd) 9 órától 12 óráig Tiszaújváros területén a MOL Petrolkémia Zrt. telephelyén működő ENEOS Zrt. EMSR üzem közreműködésével, a Katasztrófavédelem irányításával Külső Védelmi Tervgyakorlatot hajtunk végre. ...
Közel 80 helyszín csatlakozott országszerte az idei Erőművek éjszakájához. Tiszaújvárosban az ÉRV Zrt.-hez tartozó víztornyot lehetett megnézni, de a MOL Pertolkémia Zrt.-hez is be lehetett regisztrálni üzemlátogatásra. A néhány kilométerre lévő Sajószögedi Gázturbinás Erőmű is megnyitotta kapuit a látogatók előtt múlt héten pénteken. - Bár én gépé...
A tiszaújvárosi rendőrök elfogtak, majd őrizetbe vettek egy több betöréssel és rablással gyanúsított fiút. Rablás és lopás bűntett miatt folytat nyomozást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 14 éves fiúval szemben. A fiatalkorú Girincsen és Tiszaújvárosban október 13-át megelőzően hatszor parkoló autóbuszba, büfébe, családi házakba, önkormányzati...
A háromgyerekes anyák szja-kedvezményéről szóló vitával immár harmadik alkalommal foglalkozunk a Krónika hasábjain. Az ok, a két fél, Csikász Gábor és Orliczki Frigyesné egyet nem értése. Teret és lehetőséget adtunk mindkettőjüknek egy-egy alkalommal a lapban, sőt a témát már személyesen is hosszasan megvitatták a képviselő úr fogadóóráján. A vitáj...
A kiemelkedően teljesítő polgárőröket elnöki dicséretben és jutalomban részesítette az elmúlt napokban dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. A B.-A.-Z. vármegyei polgárőrök részére az elismerő oklevelet dr. Szemán Ákos a vármegyei szövetség elnöke adta át. A kábítószer-kereskedelem felszámolása érdekében vállalt kiemelkedő közter...
Bár a húsok és tejtermékek rendszeres részét képezik a magyarok étrendjének, a legtöbben nincsenek tisztában azzal, mekkora mennyiségű fehérje bevitelére lenne szükségük. A Danone Magyarország megbízásából készült országos felmérés szerint a felnőttek fele bizonytalan abban, hogy elegendő fehérjét fogyaszt- e. A fehérjeforrások hierarchiája&n...
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezett a B.-A.-Z. Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése hétfőn. Az ünnepi ülésen Dr. Marosi Gyula, a városunkban is praktizáló szülész-nőgyógyász, háziorvos Pro Comitatu díjat vehetett át. A Pro Comitatu díj azoknak a személyeknek adományozható, akik a vármegye társadalmi, gazdasági, tudományos fejlődéséér...
A cukorbetegség (diabétesz) nemcsak a vércukorszintre hat, hanem az egész szervezetre, közte a sebgyógyulás folyamatára is. A magas vércukorszint tartósan károsíthatja az ereket és az idegeket, így a sebek lassabban gyógyulnak és nagyobb eséllyel fertőződnek el. Miért lassabb a sebgyógyulás cukorbetegség esetén? 1. Romló vérkeringés: A tartós...
Nyugállományba vonulása alkalmából újabb négy személy vette át a képviselő- testület által adományozott Tiszaújváros Szolgálatáért Díj kitüntetést. LUCZNÉ BODNÁR EDIT óvodapedagógus Felsőfokú óvodapedagógusi diplomáját a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola óvónői szakán szerezte 1985-ben. Pályája kezdetén a Tiszakeszi Napközi ...
Vagyunk úgy, hogy nem tudjuk milyen foglalkozást, milyen feladatot szánt nekünk a Jóisten. Mindig jól jön, ha útmutatást, irányvonalat jelöl ki számunkra, ahol áldással és békességgel indulhatunk el. A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolába járó tanulóinknak megmutatták a Tiszaújvárosi Mentőállomás dolgozói, hogyan éleszthetünk újra valakit,...
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.