Kettős óvodai jubileum

Az egykori ötös - kék - óvoda ma már Tündérkert.

Tiszaújváros két óvodájában is jubileumot ünnepeltek, a Tündérkert 50, a Bóbita pedig 60 éves lett. Ennek alkalmából a múlt és a jelen szereplői felidézték az óvodák történetét, a közösségek erejét és mindazt, amit ez a pálya adott számukra. Ünnepséget is rendeztek a két intézményben, ahol méltatták az egykori vezetőket is, virágcsokorral és emléklappal köszönték meg áldozatos munkájukat. 

Tündérkert - fél évszázad meséi 

Az ünnepségre érkezőket hamar elkaphatta a nosztalgia hangulata, hiszen fotókiállítás fogadta őket: régi csoportképek, ünnepi pillanatok, kirándulások és megnyitók, egészen a kezdetektől. A képeken dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere is felfedezte magát, hiszen egykor ő is járt ebbe az óvodába. Elmondta, számára a Tündérkert valódi családi közösséget jelent, ahová mindig szívesen tér vissza. A jubileumon felidézték az intézmény történetét is. Az egykori 5. számú, „kék" óvoda 1975. március 28-án nyitotta meg kaput. Kezdetben nyolc csoport működött, csoportonként 32-39 kisgyermekkel. Első vezetője a nemrég elhunyt dr. Töll Lászlóné volt, aki 18 éven át irányította az intézményt. A '80-as években a növekvő gyermeklétszám miatt három lakásóvodát is létrehoztak az Árpád úton. 1993-tól a 2000-es intézményi integrációig Kovács Bertalanné vezette az óvodát. Az ünnepségen Kalmár Zsoltné, a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda vezetője így összegezte az 50 évet: 

- Az elmúlt öt évtized sok változást hozott nemcsak az intézmény, hanem az óvodapedagógia életében is - mondta.

- Ami állandó - és azt hiszem, az is marad -, az a pedagógusok szakmai elhivatottsága, amivel a gyerekek felé fordulnak, és az a szeretet, amivel nevelik őket a hétköznapokban. Mindig erős volt az óvoda közössége, és ez ma is érződik az összefogásban és a születésnapi alkalomra való készülődésben. Az ünnepségen megemlékeztek dr. Töll Lászlónéról - vagy ahogy mindenki hívta -, Cilikéről is, aki már nem lehetett jelen a jubileumon. A köszöntő beszédek után az intézmény óvodásai adtak műsort, amelyet pohárköszöntő, és kötetlen beszélgetés követett. Egy ilyen alkalom mindig felszínre hozza a régi emlékeket, és teret ad a nosztalgikus, nagy beszélgetéseknek.

- Sok-sok év, megannyi emlék fűz ehhez az óvodához - mondta mosolyogva Magyarné Tóth Anikó. 

- Óvodapedagógusként 27 évig dolgoztam ebben az épületben. Meghatódva gondolok vissza a tündérkerti vásárokra, pedagógus napokra, kirándulásokra, vagy azokra a farsangokra, amikor még mi, felnőttek is beöltöztünk és együtt ünnepeltünk a gyerekekkel. Jó érzés most találkozni a régi kollégákkal, együtt nosztalgiázni, ugyanakkor szomorúan gondolunk azokra, akik már sajnos nincsenek közöttünk. A jubileumon több, ma már nyugdíjas óvodapedagógus is megosztotta velünk emlékeit az intézmény életéről. Elmondásuk szerint sokakat nemcsak a szakmai feladatok, hanem személyes élmények és kapcsolatok is szorosan az óvodához kötnek. 

- 1982-ben született a lányom, ő is ebbe az óvodába járt - meséli Losonczi Benjáminné, egykori óvodapedagógus. 

- Akkor már tudtam, hogy jó helyre került a gyermekem, hiszen az óvónőképző főiskolának a gyakorlati idejét itt végeztem, ebben az intézményben. Akkoriban, úgy emlékszem, kissé katonásabb volt a rend, de mindig a gyerekek érdekei voltak a középpontban. A közösség már akkor is nagyon befogadó, és erős volt, az összenyitható csoportszobák pedig még közelebb hoztak egymáshoz egy-egy csoportot, még családiasabb volt a környezet.

Bóbita - hat évtized emlékei 

A Bóbita óvoda a nosztalgikus fotókiállítás mellett egykori óvodásai közül is visszahívott néhányat, hogy bemutassák, mennyit fejlődtek, változtak az évek alatt. A gyerekek hangszereken játszottak, néptáncoltak, a jelenlegi kicsik pedig mondókákat mondtak és énekeltek is a jubileumi ünnepségen. - Életem legjobb döntése volt, hogy óvónő lettem - mondta mosolyogva Zabos Gézáné. 

- A gyerekek mindig is aranyosak voltak, nagyon szerettem velük foglalkozni. Nem mondom, hogy könnyű ez a pálya, hiszen 25-30 gyermekkel egy csoportban azért mindig talpon kellett lenni, de meghálálták a figyelmünket, a szeretetünket. Rengeteg sikert, feltöltődést kaptam ettől a pályától, és megható érzés, hogy a mai napig is odajönnek hozzám a ma már 40 éves „óvodásaim", és meghívnak magukhoz családot látogatni, vagy éppen ahelyett, hogy hátat fordítanának nekem, szeretettel a szívükben üdvözölnek. 

A Bóbita óvoda története jóval korábbra nyúlik vissza. Az „A" épületet 1965 őszén adták át, ekkor három csoport működött itt Vitai Jánosné, Etelka vezetésével. A „B" épület 1970-ben készült el, ekkor 8 csoportossá bővült az óvoda. 1978-tól Fehér Sándorné, Irénke vezette az intézményt. 1980-tól tovább nőtt a férőhelyek száma: megnyílt a Lorántffy úti lakásóvoda két csoporttal, majd az „A" épület végében is új csoportszoba készült - így 11 csoporttal működött a 3. számú óvoda. 1982-ben Árvai Julianna vette át a vezetést, aki a 2000- es integrációig, majd 2011-ig irányította az összevont óvodát. Van, akinek egy fejezetet, másnak az egész életét meghatározta a Bóbita. 

- Még a „lapos épületben", 1966-ban kezdtem az óvodát - meséli Horváth Csilla, egykori óvodapedagógus. 

- Tisztán emlékszem, hogy vegyes csoportokban voltunk, az óvó nénim pedig Eta néni volt. Már akkoriban is rendkívül mozgalmas volt az intézmény élete, sokat sétáltunk, az udvaron állandóan kint voltunk. Később aztán felnőttem, és tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. 

A sors úgy hozta, hogy pont a hármas óvodában volt hely, és az akkori vezető, Árvai Julianna felhívott, nem szeretnék-e itt dolgozni. Persze igent mondtam, és egy fantasztikus, szeretettel teli kollektívába csöppentem bele. Úgy gondolom, az egyik legszebb korszakban volt lehetőségem itt dolgozni. A vezetőség támogatta a népzene, néptánc törekvéseinket, sőt, a gyerekekkel citeraegyüttest is alakítottunk. A számos továbbképzésen túl több olyan alkalom is volt, amikor közösen kapcsolódhattunk ki: szalonnasütések, kirándulások, és még sokáig sorolhatnám. Nekem ez a pálya az életemet jelentette, hiszen mindig azt csinálhattam, amit szeretek. A nyugdíjazásom után sem tudtam teljesen elszakadni a gyerekektől, hiszen a velük töltött időt nem lehet olyan egyszerűen lezárni, mint egy irodai munkát. Éppen ezért most babazene foglalkozásokat tartok, hogy továbbra is velük lehessek. 

A gondoskodás és az odafigyelés nyomot hagy a gyerekekben: életre szóló élményeket kapnak általuk. Bár a részletek idővel elhalványulhatnak, az érzések, a hangulat és a biztonság emléke örökre megmarad. A most harmadikos Pöstényi Olivérben ezek a gondolatok még élénken élnek. - Nagyon szerettem ebbe az óvodába járni - kezdte. - Nemcsak azért, mert rengeteg játék, például Lego és társasjáték volt, hanem mert minden óvó- és dajkanéni figyelmes és kedves volt velem. Ha éppen nem volt, akivel játszhattam, mindig odajöttek, és együtt építettünk Legóval, társasoztunk, vagy más játékokkal töltöttük az időt, így sosem éreztem magam egyedül. 

K.E.