Fekete Béla, alias ..kete

Fekete Béla műszaki emberként került a városba. Építészmérnök, aki részt vett a város építésében. Építésvezetőként felügyelte, vezette, irányította Leninváros fejlődését. Nem csak a számokkal volt jó barátságban, a betűkkel is szívesen dolgozott. Diák korában tagja volt egy irodalmi önképzőkörnek, majd a Tiszaújvárosi Krónikában is megjelentek az írásai. 

- Pontosan harmincöt évvel ezelőtt volt - kezdi a visszaemlékezést Fekete Béla. - Szokták mondani, hogy nincsenek véletlenek, de az én kapcsolatom a Krónikával mégiscsak a véletlennek volt köszönhető. A rendszerváltás előtti időszak nagyon komoly év volt. Akkor már Kádár János lemondott és Grósz Károly volt a párt élén. Romániában a Ceausescu- rendszer a végét járta. Ebben az időben nagyon csúnya dolgokat műveltek Erdélyben. Sok magyar falut leromboltak, mert az akkori román politikának az volt a célja, hogy a magyarokat bekényszerítsék olyan városokba, ahol többségben románok laktak, így a magyarokat el akarták románosítani. 

Ez feltűnt a magyar politikának is és Grósz Károly kezdeményezett egy megbeszélést Ceausescuval, aki meg is hívta Nagyváradra. Azt lehetett látni a híradásokban, hogy ülnek a Daciában, jönnek-mennek, de a magyarok ügyében nem történt semmi. Ez engem nagyon felháborított. Az Észak- Magyarországnak volt egy levelező rovata, ahová be lehetett küldeni írásokat, amiket közöltek is. Én erről a romániai találkozóról írtam egy ironikus hangvételű cikket és elküldtem aláírással együtt és vártam, hogy majd megjelenik az újságban, mint olvasói levél. Azonban kaptam egy nagyon udvarias levelet az akkori főszerkesztőtől, hogy jópofa kis írás, de hát mégiscsak a két ország közötti kapcsolat javulásának érdekében ezt nem tudják közölni és visszaküldték. Én viszont nem akartam annyiban hagyni. Úgy döntöttem, hogy elviszem az írást Varga Koritár Lászlónak a Krónika alapító-főszerkesztőjének. 

Elolvasta, és azt mondta, hogy nagyon jó, adunk neki egy jó címet és meg fog jelenni a Krónikában. Ezzel a cikkel kezdődött a mi közös történetünk. A címe pedig az volt, hogy Döngessünk Dacian! Onnantól kezdve hasonló hangvételű cikkeket írtam „..kete" aláírással. - A mai napig forgatja a Krónikát? - Persze, mindig találok benne olyan cikket, ami érdekel. Azt viszont sajnálom, hogy olyan olvasói levelek már nem nagyon vannak, amelyek a városi emberek gondjairól, problémáiról szólnak. Tudom, ennek az az oka, hogy ha valakinek baja van, nem a helyi újságnak írja meg, hanem a közösségi oldalakra teszi ki. Az a fajta írás, az a fajta stílus, ami annak idején jellemző volt, már sokat változott. 

- Ma milyen témáról írna szívesen a Krónikába?

- Ha megnézem az akkori cikkeimet és a mai viszonyokat, azt kellett megállapítanom, hogy azokat a cikkeket, akár most is írhattam volna. Ha csak az első cikkemre térünk vissza, ma is megállná a helyét. De volt egy kis írásom is, ami arról szólt, hogy mennyi minden megváltozott. Azzal kezdtem a cikket 30 évvel ezelőtt, hogy megváltoztak az időjárási viszonyok, télen tavasz van, tavasszal meg tél, ősszel pedig nyár. Apróság, de így van ez ma is. Hogy is szokták ez mondani? Csak a változás állandó. 

ema

0
Krónikás emlékek
A Krónikával együtt öregedett

Kapcsolódó hozzászólások