Krónikás emlékek

Először az érettségim után kerültem a Krónikához szerkesztőségi titkárként, 1985-ben, 18 évesen. Egy igazi baráti társaságba csöppentem és én lettem Edit néni, mert gondoskodtam mindenkiről. Akkor még üzemi lap lévén a TVK II. telepén, az egyik munkásszálló aljában volt a szerkesztőség és Varga Koritár László volt az alapító- főszerkesztő. 

Még „csattogós" Robotron 202-es írógépen gépeltem le a cikkeket, az előre nyomott kézirat- lapokra, indigóval, 2 példányban. Sokszor diktálás alapján, amihez „sorszámot húztak" a kollégák. Hétfőn még legépelték maguknak a kis asztali Erika írógépeken az anyagaikat, de kedden már inkább megírták kézzel, és lediktálták nekem. Így sokkal gyorsabban gépeltem, mint a kézírások bogozásával, amik tele voltak áthúzással, beillesztéssel. Az utolsó diktálás kedden az esti órákban általában a vezércikk volt Varga Koritár Lacitól, aztán futott a buszhoz, vitte a Borsodi Nyomdába az anyagot. Akkor még kézi mettőrök (tördelők) készítették az oldalakat, amikről aztán kefelenyomat készült, amit a korrektorok javítottak. Minden kézzel történt. Ahogy Laci észrevette a tudásszomjamat, elkezdett tanítani tördelni, később már a keresztrejtvényes oldalt szerkeszthettem, aztán a nyomdai folyamatokba is betanított. 

Életem egyik legnagyobb sikerélménye volt, amikor 19 évesen elkészíthettem egy Leninvárosi Krónika oldalt. Véletlenül lettem újságíró is. A kolléganő tudósításon volt, így én hívtam fel a rendőrkapitányságot, hogy megírjak egy cikket. Emlékszem, izzadva próbáltam „megszülni" a rendőrségi híreket, de nem tudtam, hogy azt, hogy a „nemi szervét mutogatta", egybe kell-e írni. A „Google a barátom" akkor még a peteérés időszakában volt, ezért bekiabáltam Lacinak: „a nemi szervét egybe írjuk vagy külön"? Válasz: „Edit néni írd azt, hogy a fütyijét". Utána persze segített a helyes mondat megfogalmazásában. Így kezdtem írni. Tiszaújvárosi emberek című sorozatot írtam helyi emberekről, de önkormányzati képviselőkkel, „híres emberekkel" is készítettem interjút. 

A legkedvesebb cikkem Mihályi Győző színművésszel készült, egy március 15-i ünnepségen, amit átvett a Tallózó című országos újság és kaptam érte 500 Ft honoráriumot. Mivel egy szerelem miatt egy időre Budapestre költöztem, ott megismerkedtem az első szövegszerkesztő számítógéppel (Rosytext). Később, már újra itthon az új Macintosh tördelő programot is megismertem, aztán Lacival elértük azt, hogy vehessünk egy „nagyobb számítógépet" a tördelésre és egy kisebbet a cikkek rögzítésére. Így a '90-es években már eljutottunk oda, hogy már nem kézzel tördeltünk, hanem számítógépen. 

A rendszerváltáskor üzemi lapból városi lappá lettünk, úgyhogy már nem ingyen osztották, hanem nekünk kellett terjeszteni és megteremteni az önkormányzat által előírt bevételt. Ezért csütörtök reggel egyikünk egyik irányba, másikunk a másikba indult, hogy vigyük a friss újságot. Ekkor új irányba kellett nyitnunk, a hirdetések felé, mert kellett az árbevétel. Szerkesztőségi titkárként ez az én feladatom volt, úgyhogy Laci felajánlotta, hogy menjek el a MÚOSZ Bálint György Újságíróiskolába megtanulni, hogyan kellene ezt csinálni. Én pedig örömmel mentem Budapestre a hirdetés- és sajtóreklám- szervező iskolába. Számomra az első munkahelyem, az újságírók és a főnököm, Varga Koritár Laci volt a munkahelyi szocializációban a legfontosabb mérföldkő. Egy nagyon családias, szeretettel teli munkahelyi közeg volt akkor ott, a Krónikában. Ez a mai napig hiányzik, még 38 év után is. 

Bor Edit