Nyári diákmunka 2024

 A 2013-2023-as évekhez hasonlóan, a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett a kormányhivatalok és a járási hivatalok közreműködésével „Nyári diákmunka 2024." elnevezéssel munkaerő-piaci program indul. A program célcsoportjába azok a diákok tartoznak, akik: - nappali tagozatos tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és ez...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  174 Találat
Címkék:

Élménydús tehetségprogram

A 2023-24-es nevelési évben a Szivárvány óvodában az Égigérő II. komplex tehetségprogramot valósítottuk meg, melyhez 3,5 millió forint támogatást nyertünk a Nemzeti Tehetségprogram forrásaiból. Hosszú évek óta erős motivációt érzünk az óvodai tehetségműhelyekbe járó gyermekek és az őket kísérő szüleik élménykirándulásának megszervezéséhez. 2024. jú...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  77 Találat
Címkék:

Giadáéknak elúszott az olimpia

 KAJAK-KENU. Simán alakult a női kenu kettesek mindent eldöntő futama, az úgynevezett szétlövés, melyet a Kiss Ágnes, Nagy Bianka páros nyert meg a Bragato Giada, Benkucs Kíra kettős előtt. Mindkét duó nagy lendülettel kezdte a múlt pénteki versenyt, de aztán a szegediként hazai pályán versenyző Kissék féltáv után leszakították riválisukat és ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  75 Találat
Címkék:

Régiós válogató Tiszaújvárosban

LABDARÚGÁS. Kelet-Magyarország U13-as korosztályának legügyesebb fiatal focistái jöttek Tiszaújvárosba két hete. Itt tartották az U14-es régiós kiválasztó tornát, amiben egy városi tehetséges futballista is részt vehetett. Bolgár Ádám fiatal kora ellenére már hét éve a foci szerelmese.  - Apukám is focizott, ezért kezdtem el annak idején - mes...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  80 Találat
Címkék:

Győzelem az Európa Kupán

KARATE. Nagyváradon rendezték meg az European Karate Championship versenyt, ahol a lány kata 10-11 évesek kategóriában a tiszaújvárosi Justitia Fuji-Yama SE versenyzője, Lukács Mária a döntőig menetelt, majd meg is nyerte az aranyérmet, így Európa Kupa győztes címet szerzett a 16 fős mezőnyben. Felkészítő edzők: Kis Virág és Pálinkás András senseie...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  80 Találat
Címkék:

Röplabdások sikerei

DIÁKSPORT. Egy ötvösmester is megirigyelhetné azt a teljesítményt, amit a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium röplabdacsapatai produkáltak az elmúlt hetekben. Egymás után érkeztek a hírek arról, hogy kiemelkedő eredményeket értek el. A diákolimpiai ötödik korosztályos tiszaújvárosi lányok a megyei döntőig meneteltek, ahol felállhatta...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  62 Találat
Címkék:

Hegyi menők

TEREPFUTÁS. A 32. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékversenyen a mintegy 350 futót számláló mezőnyben ott voltak a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolói is, akik számos érmet gyűjtöttek be. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is megkoszorúzták Kisgyörgy Ádámnak, a Bükki Hegyi Maraton elindítójának, a Marathon Club alapító elnökének a versenyk...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  65 Találat
Címkék:

Negyedszer vármegyei bajnokok

KOSÁRLABDA. A covid időszak után először rendezett teljes vármegyei felnőtt bajnokságot a Borsod-Abaúj- Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség, amely decemberben indult 7 csapat részvételével. A rutinos játékosokból álló Club'96 Tiszaújváros gárdája az alapszakasz összes mérkőzését megnyerve, veretlenül jutott a bajnoki döntőbe. A 2023/2024. évi ba...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  57 Találat
Címkék:

Sportbarátok fesztiválja

Sport, játék, családi program. Ezt kínálta a hétvégi Sportfesztivál. Délután egy igazi újdonsággal készültek a szervezők, elrajtolt a Tiszy Fun Run, összesen közel 150 indulóval. A kijelölt futópályán akadályok is nehezítették a versenyzők dolgát, habbal, gumiabroncsokkal, füstsátorral vagy festékporral is meg kellett küzdeniük.

0
  159 Találat
Címkék:

Trianonra emlékeztek

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a tiszaújvárosi római katolikus plébánia udvarán lévő Trianon- emlékkőnél emlékeztek meg a magyarságnak máig fájó trianoni békediktátum aláírásának 104. évfordulójáról. A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap, melyet az ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  142 Találat
Címkék:

Nyit a felújított kemping

Június közepén érkeznek az első lakók a Termál Kempingbe. Előszeretettel foglalnak nálunk szállást a lengyelek, akik évek óta visszajáró vendégek, de szlovák és magyar turisták is szívesen töltenek el nálunk néhány vendégéjszakát. A kempingben hetek óta nagy a mozgolódás. Még nem a vendégek érkeztek meg, munkagépek, teherautók járnak ki-be a terüle...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  130 Találat
Címkék:

A szünidőbe futottak

Egyéni és csapatversenyt szervezett „Szünidőváró futás" néven szerdán Tiszaújváros Diáksport Bizottsága az általános iskolák 1. (600 m) és 2. (900 m) évfolyamos tanulói számára. Az Ifjúsági parkban rendezett esemény célja a futás és az egészséges életmód népszerűsítése volt. 

0
  82 Találat
Címkék:

Lokálpatrióta piknik a szabadban

Vasárnap délután egy kötetlen beszélgetésre hívta a lakosságot a Tiszaújvárosi Lokálpatrióta Egyesület. A szabadtéri pikniken családtagok, barátok, szimpatizánsok gyűltek össze, hiszen ide bárki jöhetett, akit kicsit is foglalkoztat a helyi közélet. A kötetlen beszélgetést igazi piknik hangulat kísérte, míg az egyik sátorban zsíros kenyér jó sok zö...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  191 Találat

Kevesebb hőenergiát használtunk fel

A távhőszolgáltató a vonatkozó jogszabályok értelmében a tárgyév szeptember 15. napja és a következő év május 15. napja között köteles a fogyasztók számára fűtésszolgáltatással rendelkezésre állni. A jogszabályok alapján ezen időszakon belül - amennyiben külön kéréssel nem fordulnak a közös képviselők a szolgáltató felé - a Felek közötti szerződése...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  74 Találat
Címkék:

Krónika 40 - A magányos gitáros

Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Miskolci zenekarként az Edda évekig járt városunkba minden hónapban, a helyi Edda klubba. Sőt, egy Derkós plakát szerint 1978. decemb...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  61 Találat
Címkék:

Polgármesterjelöltek

Dr. Fülöp GyörgyTiszaújvárosi Lokálpatrióta Egyesület Tiszaújváros az otthonom, itt nőttem fel és ma is itt élek a családommal. Középiskolai tanárként kezdtem a pályafutásomat, majd igazgatóhelyettes, később igazgató is voltam a helyi gimnáziumban. 18 éve vagyok önkormányzati képviselő és közel 5 éve polgármester. Ismerem településünk erősségeit, d...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  156 Találat
Címkék:

Egyéni képviselőjelöltek választókerületenként

Egyéni képviselőjelöltek választókerületenként 

0
  225 Találat
Címkék:

A 2024. évi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásával kapcsolatos tudnivalók

Szavazás  Szavazni 2024. június 9-én (vasárnap) 06.00 órától 19.00 óráig személyesen lehet. A választópolgárnak igazolnia kell személyazonosságát • magyar személyazonosító igazolvánnyal (régi típusú, könyv formájú magyar személyazonosító igazolvány vagy magyar ideiglenes személyazonosító igazolvány is elfogadható),  • magyar útlevéllel (m...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  216 Találat
Címkék:

Nyugdíjas diákok

A Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesületében van egy program, amely már 7 éve működik sikeresen. Meglepő, de itt angol nyelvet tanulunk, gyakorolunk mi, szorgalmas nyugdíjasok. Előbb együtt, majd két csoportban tanultunk. A foglalkozások vezetője Somogyi Tamásné, „Liz", aki kiváló angol tudással, sok türelemmel, önzetlenül vezeti ezeket a jó hangulatú...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  83 Találat

Pedagógusnapi jubilálók

Tanítanak, nevelnek, bátorítanak, támogatnak, és példát mutatnak. Minden év június első vasárnapján a pedagógusokat ünnepeljük. Péntek délután a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium jelenlegi és volt tanárai, egykori vezetői és mostani diákjai gyűltek össze ünnepelni. Az idei tanévben 60 éves a középfokú oktatás Tiszaújvárosban. Nem c...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  191 Találat
Címkék: