Táncosokból zenészek lettek

A Tiszaszederkényi Művelődési Ház Márton-napi mulatságán a Pipás Zenekar muzsikált. Míg ők a színpadon húzták a talpalávalót, a táncparketten a néptáncosok pörögtek és forogtak. A zenekar nem csak egy együttes, egy család is. A táncház előtt a zenekar vezetőjével, prímásával, Biró Attilával beszélgettünk táncról, zenéről, családról és hagyományokról. 

- Hogy indult az együttes története? Mikor lett a Biró családból Pipás Zenekar?

- Én és a bátyám valamikor a tiszafüredi táncegyüttesben táncoltunk közel 18 évet, amíg katonák nem lettünk. A táncos évek alatt a Morotva Zenekar volt a kísérő zenekarunk, akikkel számos fesztiválon részt vettünk és tőlük szerettük meg ezt a zenét. Rőmer Ottó vezetésével egy zeneiskolában kezdtünk el tanulni egy ősi módszerrel, leült elénk és mi utánzásos tanulással kezdtünk muzsikálni. Akkor még csak ketten voltunk, én brácsáztam, aztán egy másik táncos barátunk is beállt mellénk bőgősnek, így indult a zenei pályafutásunk. A feleségemmel is ebben a műfajban találkoztunk, egy táncházban, hisz ő is táncos volt, és 2002-ben jött az ötlet, hogy alapítsunk családi zenekart, ami aztán 2005- ben kibővült, megszületett a fiúnk, aki ma már zeneművész és brácsásként egészíti ki a zenekart. Ez évtől pedig Fekete Krisztina is kisegít minket. 

- Hogy fér meg egy zenekarban a család és a munka? 

- Jól megfér, hiszen ez nekünk valójában nem is munka. Persze rengeteget megyünk fellépni, de nekünk ez automatikusan működik, kiteljesíti a hétköznapjainkat. Mivel a feleségemmel is ebben a műfajban találkoztunk, soha nem volt kérdés, hogy ki mit csináljon, soha nem kellett magyarázni. Egyébként a bátyám és én is pedagógusként dolgozunk, úgyhogy ez is közös szál. Én honismeretet és ének-zenét tanítok, sokszor beviszem a hangszert is az iskolába, hogy bevezessem a gyerekeket ebbe a műfajba. 

- Táncosból váltak zenésszé. Amikor a színpadon húzzák a talpalávalót, nem cserélnének néha a táncosokkal?

- Van ilyen alkalom is, főleg, ha olyan helyre megyünk, ahol van több zenekar, vagy olyan a zenekari felállás, hogy két prímás és két brácsás is van, akkor bizony időnként én is megforgatom a feleségemet, de őszintén szólva ezt már meghagyjuk a fiatalabbaknak, mi pedig nyugodt szívvel zenélünk. Kellenek a táncházak, mi részt veszünk minden olyan rendezvényen, ami a néphagyományt folytatja. Nem azt szoktam azt mondani, hogy ápoljuk, hiszen nem beteg, hanem folytatjuk azt, amit örökségül kaptunk. Mi zenészként ezeken a rendezvényeken éljük meg a hagyományokat. Azt gondolom, hogy ez a műfaj nem elsősorban színpadra termett, hiszen ez valamikor az emberek hétköznapi életének része volt, és mi úgy éljük meg, és azt csináljuk, amit valójában annak idején is csinálták az emberek, zenészek és táncosok. 

venna