Természet fotópapíron és festővásznon

Noha most már valóban beköszöntött a tél, a Derkovits Művelődési Központ munkatársai két újonnan nyílt tárlattal gondoskodtak arról, hogy az egyhangú és hideg időjárás ellenére a következő hetekben is meleg fényhez és a természet sokszínű látványához juthassunk. A művelődési központban Ugró Éva Anna Digitális természet fotókon című kiállítása várja az érdeklődőket 2024. január 10-ig. A költő, író, szerkesztő, festő és természetfotós 44, többségében a városunkban készült fényképpel emlékeztet arra, hogy a panelházak között is gazdag az élővilág. Éva fotózás iránti szeretete gyermekkora óta csillapíthatatlan: masináját mindig készenlétben tartja, és olykor a lakása ablakából, máskor pedig a várost járva keresi, kutatja mindazt, ami számára szép és érdekes: legfőképp a vízpart és az erdő részleteit. - Hobbinak nevezem, de lehet, hogy több annál. Főleg kicsi állatkákat és a természet varázsát szeretem megragadni - meséli első önálló fényképtárlatáról. Biztatom, pályázzon a felvételeivel, de túlságosan szerény ahhoz, hogy megfogadja a tanácsomat. 

- Most is volt egy országos verseny. Gondolkodtam, hogy elindulok, mégsem tettem, mert úgy voltam vele: biztos nem fog sikerülni. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy érezzem jól magam. Annak örülök, hogy ki tudtam teljesedni - összegez szolidan. Hasonló visszafogottsággal nyilatkozik a Városi Kiállítóteremben felsorakoztatott festmények alkotója, Törő Irén. Színek és sóhajok című tárlata öt évtizedes művészi pályájának 75. egyéni kiállítása is egyben. 

Amint ő fogalmaz: az elmúlt három évben készült akril tájképeivel egyúttal az önéletrajza is felkerült a helyiség falaira: az alkotások mögött emlékek, gondolatok és érzések rejtőznek. 

- Dinamikusak a képek, de ugyanakkor itt vannak a borongósak is. Ha rossz hangulatom, szívfájdalmam van, a színek is lehalkulnak, máskor megélénkülnek. De a fény mindig jelen van a vásznaimon, mert annak ott kell lennie. Ez az én hitem, a tárlat pedig az önéletrajzom - jellemzi az anyagot kérdésemre a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyugalmazott tanára, aki nem díjaiban és elismeréseiben méri a sikert. 

- A sikereim a saját gyerekeim és a tanítványaim eredményei. Azok a csodálatos teljesítmények, melyeket ők nyújtottak a rajz területén. Boldog vagyok, hogy rengeteg fiatalnak tudtam segíteni a hivatásválasztásban, majd a pályájukon való előrehaladásban. A művészi utamat nem tartom olyan nagy sikernek, noha ez a mai a 75. egyéni kiállításom a több száz csoportos tárlaton kívül. Amíg élek, és amíg mozogni tudok, festeni akarok, mert nekem nincs annál szebb dolog a világon, mint amikor tudok adni valami biztatót, szépet. Ez a legfontosabb, amit tehetek. Törő Irén tárlata december 22-ig látogatható hétköznaponként 10 és 18 óra között. 

Ördögh István

0
A mese nem csak a gyerekeké
Felnőni Tilos, mégis megtettem!

Kapcsolódó hozzászólások