Krónika 40 - Tények és vélemények február 14-éről
Idén is folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt, mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Az 1989 decemberében újraalapított MSZMP KB tagja, Grósz Károly, 1990. február 14-én televíziós vitára érkezett városunkba. Akkor már betapaszthatatlan repedés volt a létező szocializmus falán, így a helyiek nem féltek megmutatni az évek során felgyülemlett dühüket. Azt, hogy milyen fogadtatásban részesült, akik ott voltak látták, akik pedig nem, el tudják képzelni, milyen lehetett az, amikor több száz tüntető állta útját. A tömeg kissé megütögette az őt szállító Wartburg tetejét, az oldalát itt-ott megrugdosták, és ezzel városunk be is került az országos médiába néhány napra. Azt pedig, hogy a Grósz Károlyt szállító Wartburgban ülők szempontjából milyen volt az, amikor a tömeg körbevette őket, a sofőr visszaemlékezéséből tudhatjuk meg, melyet a Leninvárosi Krónika, 1990. február 22-i számában mesélt el.
Kondrák Mihály, a Wartburg vezetője, a mezőcsáti MSZMP-szervezét tagja: Leninvárosi szervezetünk este 6 óráig kért termet a tanácstól, ezt követően mentünk vacsorázni az Olefinbe, tehát semmiképpen sem provokatív céllal, és épp azért oda, mert ez volt legközelebb a stúdióhoz. Az első inzultus itt ért bennünket: 10-15 éves gyerekek üvöltöztek és verték az étterem ablakát. A stúdióbeszélgetés időpontját a televízió szerkesztője már korábban megváltoztatta, ezért indultunk el csak háromnegyed nyolckor.
A tüntetők élő fala a Kazinczy iskola előtti kanyarban állta utunkat. A védelmezőinknek önmagukat feltüntető MDF-aktivisták - élükön Tóth Imre Lászlóval, akinek beintésére, később vezényletével skandálták a gyalázkodó jelzőket, ekkor még, ezen a kritikus ponton az üvöltők táborát gyarapították. Mivel én mentem elöl, látván, hogy a bejutás lehetetlen, egyenesen akartam továbbhaladni, de belém rémlett, hogy a tömeg úgy fogja vélni, a rendőrségre igyekszünk, s ez olaj lett volna a tűzre, ezért visszafordultunk. Az uszítók ekkor - távozásunk biztosítóiként - vedlettek át rendezővé. A bennünket ért inzultus legborzalmasabb élménye valamennyiünk számára az volt, hogy gyerekek sokasága harsogta a gyalázkodó szavakat, és állta később útját gépkocsimnak. Nem lehetett szó spontaneitásról, gyerekeket használtak fel, és ki a választási harc eddigi legsúlyosabb ütközetében! Ez kinek az érdeke? Vádként szegezik nekünk, hogy jelöltünket akartuk népszerűsíteni, nos, szervezetünk a szerdai események után döntött úgy, hogy megkezdi a kopogtatócédulák gyűjtését. Ma este már több, mint ezer áll rendelkezésünkre. Grósz elvtárs ezek után vállalta a jelölést, de a KB még ezt nem hagyta jóvá. A vívódás érthető: február 14-e után senki sem érezheti magát biztonságban, aki pártunk - megújult pártunk - nevében vállal közszereplést.