Filléres emlékeim

Emlékszem, amikor én töltöttem a 40-et, mindenki Algopyrint ajánlgatott. S valóban: ennek az életkornak az átlépése, különösen, ha nőnek született az ember, kicsit szomorú, kicsit fájdalmas, kicsit talán számvetésre is késztet. Nem így egy városi újság életében! A Krónika átélte, túlélte és megérte ezt az időszakot. Minden változással együtt. Amikor a laphoz kerültem, a három nagyvállalat égisze alatt működtünk, s a TVK II-es telepén kaptunk helyet. Akkoriban Varga Koritár László volt a felelős szerkesztő. 

Első írásom - mai fejemmel - műfaját tekintve meghatározhatatlan volt. Ma már azt mondanám, szösszenet. Felvettek az újsághoz, de úgy egy hónapig semmi újabb nem jelent meg tőlem. Egyszer aztán hivatott a főnök és a legújabb cikkemre azt mondta: iskolai fogalmazás 5-ös, újságírás 1-es. Ezt, ha álmodból felzavarnak is jegyezd meg - ki, mit, hol, mikor, miért? Írd át! Aztán belerázódtam a dologba. Összetartó, nagyon jó kollektíva voltunk. Ugyanúgy a munkában, mint a magánéletben. Segítettük egymást, ahol csak tudtuk. Egy másik meghatározó élményem az Álmodj, királylány című, a közeli nevelőotthonban élő tinikről szóló riport megírása volt. 

Egész oldalt betöltőre sikeredett, s a főnök dühöngött. - Húzd meg, legalább harmadára! - Én ezt nem tudom meghúzni, próbáld meg Te! Laci, aki előtt mindig ott gőzölgött egy teásbögrényi kávé, s persze folyamatosan cigizett, olvasni kezdett. Nem húzott. Gondoltam, egyelőre. Végül az asztalra csapott: Ez „piszok" jó! Áttördeljük a lapot! A kávé persze a kéziratra ömlött. Az egész. Hiába próbáltuk menteni a menthetőt. - Na, akkor ezt most gépeld át! Így nem mehet a nyomdába! Nem tudom, a boldogságom, vagy az elkeseredésem volt-e a nagyobb. Akkoriban mechanikus írógéppel, géppapírra íródtak a cikkek. Aztán változtak az idők. Beköltöztünk a városba, új főszerkesztők váltogatták egymást, létrejött a helyi TV. Már számítógépen dolgoztunk. 

Na, erről is van egy megmosolyogtató emlékem. Gyesről visszatérve, amikor a képernyőn fel akartam vinni a kurzort az oldal tetejére, felemeltem az egeret. Függőlegesen. Aztán ezeket a dolgokat is megtanultam. Bár változnak az idők, egy valami azonban sohasem változott. A lap munkatársai mindig odaadással, hittel, alázattal szerkesztették az újságot. Szívem szerint most, az ünnepre tortákat, pezsgőt, szívecskéket küldenék. De nem tudom, - pedig már rég nem függőlegesen mozgatom az egeret - megjeleníthető- e az újságban? Minden esetre „szmájlik" nélkül is nagyon boldog születésnapot kívánok, Krónika! 

Tamás Mariann

0
„ … második biztosan leszel…”
Különleges fejlécek

Kapcsolódó hozzászólások