Kedden nyújtották be az új, kábítószer- üldözéssel kapcsolatos törvénycsomagot, ami jelentős szigorításokat tartalmaz. Ez is téma volt a Tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum kedd délutáni ülésén. A megbeszélésen a rendőrség a DELTA program intézkedéseiről, a kábítószer-bűnözés elleni küzdelem helyi akciójáról is beszélt. Az új törvénytervez...
50 kg kecsegét telepít a Zabos Géza Horgász Egyesület pénteken. A 25- 30 centiméteres halakat a rendszeres telepítési terv részeként hozzák a Tiszába, amit a Magyar Országos Horgász Szövetségen keresztül bonyolítanak. Szerda délelőtt rekordmennyiségű, 47 mázsa háromnyaras pontyot telepítettek a Csécsi, Erdészeti, Örösi és Tolnai tavakba, valamint a...
Tiszaújvárosban tartott utcafórumot péntek délután dr. Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök, a Tisza párt szakértője. A párt politikusai és önkéntesei a Nemzet Hangja népszavazási akcióval járják az országot április 11-ig. „A Tisza népszavazási akciója, a Nemzet Hangja, 12+1 valódi kérdést tesz fel, melyek meghatározzák a magyar emberek é...
Elkelt az utolsó önkormányzati tulajdonú építési telek is a Keleti-lakóövezetben. 2021 októberétől a múlt heti volt a kilencedik árverés, melyen az egyetlen még megmaradt telek talált gazdára, így a 43 ingatlanból az összeset értékesítették. Az építkezések folyamatosan haladnak és a használatba vételek száma is egyre nő. A telekvásárlásra adható 2+...
Tiszaújváros képviselő-testülete többségi szavazással elfogadta az önkormányzat 2024-2029. évekre vonatkozó gazdasági programját. A dokumentumban foglaltak szerint az önkormányzat célja, hogy Tiszaújváros egy minden generáció számára vonzó település legyen. Az önkormányzati törvény szerint a képviselő- testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit...
Újra akcióba lép a Supersum Alapítvány, az a szervezet, amelyiknek évek óta az egyik arca a tiszaújvárosi tűzoltó, Németi Gergő. Gergő nem csupán arcát adja a szervezet karitatív megmozdulásaihoz, tettekkel is cselekszik a rászorulókért. Ha visszaemlékeznek, Gergő volt az, aki társával egy gyermek gyógyulásáért 47-szer gyalogolt fel egy tízemeletes...
DIÁKSPORT. Az Eötvös gimnázium lány kosárlabdacsapata 5. helyezést ért el a Zalaegerszegen megrendezett, 16 csapatból álló országos diákolimpiai döntőben. A péntektől vasárnapig (március 28-30.) tartó rendezvényen csapatunknak 6 mérkőzést kellett játszania. Négy csoportban négy-négy csapat küzdött meg egymással és a továbbjutáshoz a csoportban első...
FEKVENYOMÁS. Budapesten, az Angyalföldi Sportközpontban rendezte a Magyar Erőemelő Szövetség a Fekvenyomó Magyar Bajnokságot. Molnár Bendegúz, a TKKSE versenyzője 57,5 kg testsúlyával saját ifi korcsoportjában és az idősebb, junior korcsoportban is a 90 kg kinyomásával lett magyar bajnok, azaz kétszeres magyar bajnokként vé...
Kedd és szerda délután is nyílt foglalkozásokkal várták a leendő ovisokat a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvodában. A gyerekek és szüleik megismerhették az intézményt, az óvónők körbe kalauzolták őket az épületen, ezután pedig az önfeledt játéké volt a főszerep. A református óvoda értékeivel, hagyományaival, elvárásaival is megisme...
Múlt csütörtökön ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a tiszaújvárosi JABIL Circuit Magyarország Kft. Zöldmezős beruházásként ez volt az első Jabil gyártóüzem Európában, és azóta is Tiszaújváros a multi egyik legnagyobb gyártóhelyszíne. A vállalat az elmúlt negyed évszázadban több mint 200 millió terméket gyártott le. 25 évvel ezelőtt a Tiszaúj...
Április 2-a az autizmus világnapja. Az autizmus-spektrumzavar a világon több tízmillió embert érint, Magyarországon minden tizenötödik családot. Az autista emberek másképp érzékelik a világot, másként viszonyulnak embertársaikhoz - hogy ki milyen, az nagyon változó. Az autizmus megismerése és az elfogadás jegyében világszerte tartottak érzékenyítő ...
A MOL Petrolkémia Zrt. (MPK) alig néhány hónapja jelentette be, hogy létrehozzák az ország egyik legnagyobb napelemparkját, múlt pénteken pedig egy újabb zöld beruházásról számoltak be. Hazánk legnagyobb akkumulátoros tárolóját fogják megépíteni. A 40 MWh energiatárolási kapacitású villamosenergia- tároló az MPK zöldenergia- ellátását fogja javítan...
Kérdés: „Kedves Gyógyszerésznő! 56 éves, 12 éve magas vérnyomással küzdő hölgy vagyok. Rendszeresen követem a rovatát és szeretnék tanácsot és információt kérni! Olvastam, hogy a testsúlycsökkenésnek és a vérnyomáscsökkenésnek köze lehet egymáshoz. Igaz ez? A háziorvosom diétát tanácsolt nekem, mert jelentős túlsúlyom van, de nagyon nehezen veszem ...
A Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola falai között az elmúlt napokban életre kelt a technika, a tudás és az innováció. Itt rendezték meg az immár 32. alkalommal a Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika és Mechatronika Versenyt. A középiskolások között helyi diákok is megmérettették magukat. Pne...
Intézményünk 2018. március 24-én kapta meg a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést. Az idei tanévben részt vettünk a megújító eljárásban, amelynek eredményeképpen ismét elnyertük az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet. Ez az elismerés azoknak az Eötvös gimnáziumban dolgozó remek pedagógusoknak köszönhető, ...
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerint a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások ellenértékét, azaz az intézményi térítési díjat a fenntartó tárgyév április 1-jéig állapítja meg. Ebbéli kötelezettségének március 27-ei ülésén tett eleget városunk képviselő-testülete. Az ágazati jogszabályok értelméb...
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény értelmében a fenntartónak a bölcsődei ellátás szolgáltatási önköltségét április elsejéig kell megállapítania, valamint meg kell határoznia a szolgáltatás intézményi térítési díját. Városunk képviselő-testülete legutóbbi ülésén tett eleget e feladatának, továbbá döntött két támogatási f...
Már akkor sötét volt, amikor elindultunk Miskolcra, hogy egy fiatal sportolóval találkozzunk. Harnisféger Hannával a DVTK gyorskorcsolyaedzésén beszéltünk meg egy találkozót, mivel Hanna ebbe. a nem mindennapi sportban találta meg önmagát. Este 7 körül értünk a jégcsarnokhoz, akkor már nem csak sötét, hanem hideg is volt. Egy csapat mosolygós izgő-...
Idén is két kerékre pattan Tiszaújváros! A JABIL „Tisza Tour" Kerékpártúra újra várja a bringázás szerelmeseit, hogy együtt fedezzék fel a régió szépségeit és élvezzék a közös mozgás örömét. A népszerű eseményt a Tiszaújvárosi Triatlon Klub szervezi a JABIL támogatásával. A népszerű közösségi megmozdulás május 3-án startol el a JABIL parkolójából. ...
KARATE. A Justitia Fuji-Yama SE tiszaújvárosi csoportja 12 fővel és két edzővel vett részt a Miskolcon rendezett Adamantin Kupa karateversenyen. Nyolcan két kategóriában is megmérettették magukat, szivacs kumite, shikodachi (alaptechnika), kata (formagyakorlat), kumite (küzdelem) kategóriákban indultak, és nagyon szép eredményeket értek el. Z...