Református ovinyitogató
Kedd és szerda délután is nyílt foglalkozásokkal várták a leendő ovisokat a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvodában. A gyerekek és szüleik megismerhették az intézményt, az óvónők körbe kalauzolták őket az épületen, ezután pedig az önfeledt játéké volt a főszerep. A református óvoda értékeivel, hagyományaival, elvárásaival is megismerkedtek a szülők kedd délután. A nyitogató rendezvények segítenek a döntésben, hiszen ilyenkor az egész család bepillanthat az óvodai mindennapokba.
- Szeretnénk, ha a gyerek megismerné a református értékeket - mondta Murányi Dániel.
- Olyan óvodát szeretnénk választani, ahol testileg és lelkileg is fejlődhet és boldog lehet a kisfiunk, ahol foglalkoznak vele és minden támogatást megkap.
- A kicsi nővére is idejárt, sőt, én is ebbe az oviba jártam, szeretjük a programokat - kezdte Barnáné Budai Mariann.
- Jók ezek az alkalmak, megismerhetjük a pedagógiai programokat, a célokat, megnézzük, milyen most a csoportszoba, milyenek az óvó nénik. A református óvoda 75 férőhelyes, három vegyes csoporttal működik. Idén 28-an mennek tovább iskolába, így várhatóan ennyi gyermeket tudnak felvenni.
- Vegyes csoportokban várjuk a gyermekeket, ami a kicsik szocializációjánál óriási előny - nyilatkozta Chmara Marianna, az intézmény főigazgatója.
- Rengeteg mindent ellesnek, megtanulnak, nem csak a felnőttektől, hanem a nagyobb gyermekektől is.
Ez elősegítheti a gyorsabb fejlődésüket és maximálisan jól kezelik ezt a kollégák. Amíg a kisebbek játszanak a dadus vagy a pedagógiai asszisztens felügyelete mellett, addig ugyanott az óvónők tudnak fejlesztő foglalkozásokat tartani annak a 6-8 nagyobb gyermeknek. A református óvodába április 28-29- én, a Munkácsy Mihály út 18. alatti székhely épületben, a Kazinczy iskolában kell beíratni a gyermekeket. Az egyházi intézményben elsőbbséget élveznek azok a gyerekek, akik kötődnek a református egyházhoz, de nem követelmény a keresztlevél. Túljelentkezés esetén viszont előnyt jelenthet.
venna
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.