Eötvös-csibéket avattak

Idén is megrendezték az Eötvös József Gimnázium és Kollégium hagyományos csibeavatóját. Az iskola négy új osztályának diákjai látványos ügyességi feladatokkal, közös tánccal és verssel bizonyították rátermettségüket. A felkészülés és a közös élmények az osztályközösségek összekovácsolását is segítették. Az osztályok különleges produkciókkal készültek az eseményre. 

- Az osztályfőnökünk Kiss Zoltán, földrajz- és történelemtanár, ezért úgy döntöttünk, hogy a bevonulásunk is ilyen témájú produkció legyen, így a Neoton Família Santa Maria című zenéjére egy hajóval járjuk majd körbe a tornatermet - mesélte Virág Liza Kata, a 9.A osztály tanulója.

- Már nagyon vártuk ezt a napot, sokat készültünk rá. Tényleg nagy munka van benne, például a pólókat is mi festettük, amelyeket viselünk. A diákoknak az ügyességük mellett a logikájukra és az erejükre is szükségük volt a feladatok teljesítéséhez. A szervezők változatos kihívásokkal készültek, amelyek megoldásához csapatmunkára is szükség volt. 

- Nekem nagyon tetszenek ezek a feladatok, igazán rafkósak. Sokat gondolkodhattak a szervezők, mire kitalálták őket - mondta Riczkó Dávid 9.B osztályos tanuló. - Azt kell mondjam, nehezek, de megoldhatóak. Így, hogy bemutatták a feladatokat az elején, könnyebben megértettük őket. A csibeavatóra már napokkal korábban elkezdődött a felkészülés. 

- Időben neki kellett kezdeni, mert nem könnyű összehozni a közös tánc betanulását vagy a vers megírását, főleg úgy, hogy csak páran voltunk, akik igazán benne voltunk az ötletelésben - folytatta Dávid. 

- De amit elterveztünk, az nagyon jól sikerült, és közben összetartó csapattá váltunk. A gimnázium új tanárai és az új osztályfőnökök is bekapcsolódtak a programba. Nekik többek között puzzle- t kellett kirakniuk. Fülöpné Gyuricskó Krisztina, a 9.E osztályfőnöke már hatodik osztályát kíséri végig ezen az úton. 

- Ügyesek a diákjaim, néhány nap alatt nagyon összeszokott a társaság - mondta.

- Mindenképpen szükség van a tanév kezdetén egy olyan eseményre, amely segíti az osztály összekovácsolódását. Ilyenkor kezd kialakulni az osztályközösség, mindenki megtalálhatja a helyét, és megszeretheti a középiskolát. Az idei tanévben négy új osztály indult a gimnáziumban összesen 101 diákkal. 

koscsó

0
Jubileumi Ősz a szigeten
A jövő sulirádiós hangjai

Kapcsolódó hozzászólások