Kiváló az Eötvös a tehetséggondozásban

Tehetségek. A reál tantárgyak országos döntőjébe jutott diákok az Eötvösből.

Intézményünk 2018. március 24-én kapta meg a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést. Az idei tanévben részt vettünk a megújító eljárásban, amelynek eredményeképpen ismét elnyertük az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet. Ez az elismerés azoknak az Eötvös gimnáziumban dolgozó remek pedagógusoknak köszönhető, akik idejüket és energiájukat arra is fordítják, hogy felkutassák a tehetséges tanulóinkat, foglalkozzanak velük, felkészítsék a versenyekre és egyengessék útjukat az életben. Külön köszönetet mondok azoknak a pedagógusoknak, akik összegyűjtötték és rendszerezték az akkreditációs eljárás sikeréhez szükséges dokumentumokat. 

Bakos Viktor főigazgató *

Az akkreditációs szakértők az alábbi szöveges értékelést adták: „A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium tehetségpontjának bemutatkozó anyaga hűen reprezentálja és támasztja alá a róla kialakított szakmai véleményünket. A 2017-es legutóbbi akkreditációjuk óta talán még elkötelezettebbek lettek a tehetséggondozás iránt. Szakembergárdájukat folyamatosan bővítik és fejlesztik. Szinte minden tehetségterületen működtetnek tehetséggondozó műhelyeket. Hihetetlenül széles a kínálati palettájuk és minden egyes program dokumentáltsága, indokoltsága is példaértékű. 

Legfontosabb motiváció számukra az önkéntes jelentkezés, emellett fontos alap a programokban való részvételhez a tanulmányi eredményeken túl a szaktanári megfigyelés, a szakemberek, szülők javaslata is. Minden esetben a komplex fejlesztésre, a diákok személyiségfejlesztésére is törekszenek. Tanácsadásban is komplexitásra törekednek, szinte minden tehetségterület saját módszertannal rendelkezik erre vonatkozóan. Ezek elsősorban a diákokra fókuszálnak, de a kollégák is célkeresztben vannak, mivel rengeteg képzésben részesülhetnek. A rendezvények között felsorolt továbbképzések szerintünk inkább ebbe a sorba illettek volna be. Széles körű kapcsolatrendszert mutatnak együttműködéseikben, szoros kapcsolatuk van más tehetségpontokkal, szervezetekkel, egyetemekkel, egyesületekkel. Rendezvényeik gazdagok, a diákok és szakemberek számára bemutatkozási lehetőséget nyújtanak, résztvevőként és szervezőként is aktívak. Javasoljuk részükre az akkreditált kiváló tehetségpont cím megtartását. 

Gajda Attila és Csicsely Ildikó a Matehetsz akkreditációs szakértői" 

0
Országos szakmai verseny a Brassaiban
Térítési díjak, kedvezmények

Kapcsolódó hozzászólások