Csizmadia Zoltánné május 29-én töltötte be kilencvenedik életévét. Klári nénit az önkormányzat nevében Molnár István alpolgármester és dr. Juhos Szabolcs jegyző köszöntötte, illetve ajándékozta meg.
Június 1-jén megkezdődik a nyári szezon a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőben. A karbantartási és felújítási munkálatok után a kültéri gyógymedencék mellett szombattól a kalandmedence is várja majd a fürdőzőket. A strand teljes területe június 15-én nyit majd. Másnap a Családi csobbanás akcióban pedig a tiszaújvárosi lakcímkártyával rendelkezők ...
Lokálpatrióta pikniket rendez 2024. június 2-án, vasárnap 15 órától a Szelfipontnál a Tiszaújvárosi Lokálpatrióta Egyesület.
A lakóhellyel és tartózkodási hellyel is rendelkező választópolgár az önkormányzati választáson eldöntheti, hogy a lakóhelye vagy a bejelentett tartózkodási helye szerinti önkormányzati testület megválasztásában kíván részt venni. Aki tartózkodási helye szerinti polgármesterre, képviselőre akar szavazni, átjelentkezhet. Az átjelentkezésre irányuló ...
Tavaly ősszel már volt egyszer, most újra szervez lomtalanítási akciót a Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. Június 1-jén, szombaton gyűjti be Tiszaújváros területéről a kihelyezett lomokat. - Kommunális hulladék, veszélyes hulladék és zöld hulladék kivételével bármi kitehető - tájékoztatott Csehovitsné Nagy Zsuzsanna a Z.H.K No...
Szeptembertől ingyenes lehet a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak. Ezt már tavaly ősszel lehetett tudni, de a részletek egyelőre még most sem biztosak. Annyi viszont fix, hogy a következő tanévtől a KRESZ, az egészségügyi, a járműkezelési és -üzemeltetési ismeretek oktatása is a középiskolai tananyag része lesz. A kormány tervei szerint a ...
Kilépni a komfortzónából, közösségi élményt és hagyományt teremteni - ez a célja a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ új rendezvényének, az Újvárosi Pikniknek, amit szerda délután szerveztek meg az Ifjúsági parkban. A pikniken agytornáztató és ügyességi vetélkedők, retro slágerek, és táncház szórakoztatta a város szépkorú lakosságát. A piknik m...
Többek között kreatív keresőjátékkal, valamint élményépítéssel is várta az érdeklődőket a Derkovits Művelődési Központ és a Kockajáték Club együttműködésében megrendezett KockaShow. A háromnapos program idejére valóságos LEGO-birodalommá alakult a művelődési központ, a komplett várostól kezdve a Disney-karaktereken át a repülőgép- modellekig bárki ...
Dr. Szalai Dorottya szakgyógyszerész vagyok. Születésemtől kezdve Tiszaújvárosban élek, itt nőttem fel, jártam óvodába, iskolába, gimnáziumba. Gimnazista éveim alatt mindig is érdekelt a biológia és a kémia. Fogorvosnak készültem, de az élet a gyógyszerészi hivatást szánta nekem, amit egy percig sem bántam meg. A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudom...
Egy különleges és ritka égi jelenségről szeretném a Krónika csillagászat iránt érdeklődő olvasóit tájékoztatni. Június 3-ára virradó hajnalban egy olyan különleges bolygóegyüttállásban lesz részünk, melyben az összes bolygó a Nap ugyanazon oldalán felsorakozik. Ez a sor kiegészül a Holddal is, így a naprendszer teljes családja egy viszonylag kis té...
A városi általános iskolák diákjainak hirdetett rajzpályázatot a Madarak és fák napja alkalmából a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola. Négy kategóriában nyolcvan alkotó pályázott. Az eredményhirdetést hétfőn tartották. Ceruza, szén, olajfesték. Technikai megkötés nem, csupán a téma volt kötött a rajzversenyen. Az év madarát és fá...
Minden bizonnyal a gyermeknapi programsorozat egyik legizgalmasabb része volt Szűcs Ádám produkciója. A bűvészt tizenöt évvel ezelőtt, még középiskolásként ragadta magával a varázslat illúziója, jó ideje pedig már hivatásának széles körben ismert és elismert képviselője. - Hogyan kezdődött a pályája? - Egy ismerősöm mutatott egy egyszerű kárt...
TRIATLON. Hat tiszaújvárosi triatlonos állt rajthoz május 25-én, szombaton a lengyelországi Olsztyn-ban megrendezett elit és junior Európa-kupán. Közülük Kiss Gergely bizonyult a legeredményesebbnek, aki az előkelő 7. helyet harcolta ki az elit férfiak népes mezőnyében, ott, ahol Kovács Gyula a 25., Sinkó-Uribe Ábel pedig a 30. helyen végzett. A ju...
TRIATLON. A Tiszaújvárosi Triatlon Klubot képviselő Lehmann Csongor bronzérmes lett a világbajnoki széria versenysorozat (WTCS) május 25-én, szombaton megrendezett olaszországi futamán. A párizsi olimpiára készülő kiváló sportoló Szardínián, Cagliari városában - az eddigi legjobbja, a top10 után - lépett egy nagyot előre, méghozzá úgy, hogy csak ké...
DIÁKSPORT. Nemrégiben rendezték meg a IV-es korcsoportos A kategóriás fiú országos elődöntőt Debrecenben, ahol négy megye bajnoka képviseltette magát. Győzött, s ezzel az országos döntőbe jutott a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium csapata. Izgatottan vártuk a sorsolást, melynek eredményeként az első mérkőzésen a Debreceni Egyetem K...
A 2004. évi pünkösdi hétvégét a Széchenyi iskola kosárlabdásai Mezőberényben töltötték. Éppen 20 éve, 2004. május 29-31. között ugyanis ott rendezték az Országos Diákolimpia IV. korcsoportos döntőjét. Hol van ez a Tiszaújváros? - kérdezték a kosárlabda-nagyhatalmak városaiból érkezettek. Ők talán költői kérdésnek szánták, de Hok Csaba edző remek ta...
Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Ezen a héten szomorú évfordulóról emlékezünk meg. 25 évvel ezelőtt, 1999. május 28-án hunyt el dr. Zabos Géza állatorvos, önkormányza...
A szerető férj, apa és nagypapa, a tiszaújvárosi sportélet legendás alakja, Bukovinszki József, május 23-án, csütörtökön délelőtt, türelemmel viselt súlyos betegség után örökre eltávozott közülünk. Fiatalon, hiszen június 10- én lett volna csak 65 éves. Nagyon sokan vagyunk, akik még nem hiszik el, nem fogják fel, nem fogadják el. Emléke és fájdalm...
Tisztelt Olvasók! Tisztelt Olvasók! Hagyomány már a Tiszaújvárosi Krónika életében, hogy a választási ciklus félidejében és a végén bemutatjuk, hogy mi minden történt az elmúlt időszakban. Így tettük ezt legutóbb 2022-ben, és ezért ragadunk tollat most is a ciklus végéhez közeledve. A „beszámoló" rendhagyó, hiszen az újonnan felálló önkormányzati k...