Egyelőre mézesmadzag

Szeptembertől ingyenes lehet a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak. Ezt már tavaly ősszel lehetett tudni, de a részletek egyelőre még most sem biztosak. Annyi viszont fix, hogy a következő tanévtől a KRESZ, az egészségügyi, a járműkezelési és -üzemeltetési ismeretek oktatása is a középiskolai tananyag része lesz. A kormány tervei szerint a gyakorlati oktatás egyelőre csak teszt jelleggel indul el szeptember elsejétől, amit majd a Magyar Honvédség is megszervezhet egy törvénymódosítás szerint. Az általunk megkérdezett tiszaújvárosi középiskolák és autóiskolák is csak találgatnak a jövőt illetően. A helyi oktatási intézményeket még nem tájékoztatták az új rendszer részleteiről, annak ellenére, hogy az átállás nem lesz egyszerű és a következő tanévig már csak pár hónap van hátra. Hogy pontosan kiket képeznek majd át, lesz-e elég oktató, vagy, hogy ténylegesen minden diák számára díjmentes lesz-e a jogosítvány megszerzése, ezt még pontosan senki nem tudja. A Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke szerint, ha valóban ingyenessé teszik a jogosítvány megszerzését, komoly létszámcsökkenés várható az autósiskoláknál. 

- Amióta a sajtóban megjelentek a díjmentes jogosítvánnyal kapcsolatos hírek, jóval kevesebb fiatal jelentkezik B kategóriás oktatásra. Ha teljesen online lesz a KRESZ oktatás, a legtöbb diák biztosan elvérzik majd az első vizsgákon - nyilatkozta lapunknak Böröcz Mátyás. 

- A személyes találkozás, átbeszélés elengedhetetlen itt is, különben a gyakorlatban nem tudják majd megfelelően alkalmazni. Én már olyat is hallottam, hogy csak azoknak a diákoknak jár magas kedvezmény, akiknek a szakmájukhoz szükséges a jogosítvány. Ezek lehetnek például a rendvédelmi technikumok tanulói. 

Az is sarkalatos kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy diák nem tudja időben, azaz a középiskola végéig letenni a jogosítványhoz szükséges vizsgákat. Mindent vissza kell fizetnie, vagy csak a fennmaradó részt kell majd állnia? Egyelőre mi is csak a hírekből informálódunk és találgatunk. Elhúzták mindenki előtt a mézes madzagot. Az viszont biztos, hogy minden autósiskola a túlélésért küzd majd, ha bevezetik az új rendszert. Ha a jövőben az elméleti és gyakorlati oktatás, és az ehhez tartozó vizsgák díjait átvállalná az állam, az nagyban enyhítené a szülők anyagi terheit, és olyan diákok is jogosítványhoz juthatnának, akiknek nehéz pénzügyi helyzetük miatt ez eddig lehetetlen volt. Jelenleg egy B kategóriás jogosítvány megszerzése alsó hangon is 400 ezer forint körül mozog, de ha plusz órákat és vizsgákat kell tenni, a végösszeg akár a duplája is lehet. 

O.K.

0
Szervezett lomtalanítás
Újvárosi piknik először

Kapcsolódó hozzászólások