Krónika 40 - 1984-ben épülnek - Telefonellátás
Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Negyven évvel ezelőtt, 1984-ben legtöbbünknek még vezetékes telefonja sem volt a városban. A Leninvárosi Krónika 1984. március 1-jei számában arról írtunk, hogy az éppen soron lévő ötéves terv keretében több mint ezer lakást kapcsolnak rá a telefonhálózatra.
Városunkban 1981-ben helyezték üzembe az új posta épületét. A létesítményben kapott helyet a 300 állomásos crossbar rendszerű telefonközpont, amely biztosítja a közvetlen kapcsolás lehetőségét a városon belül és az ország azon települései között is, melyek a crossbar rendszerű távhívó hálózatba be vannak kapcsolva. Az új telefonközpont beüzemelésével lehetőség nyílt a városi telefonhálózat bővítésére, új lakások bekapcsolására. A városban mintegy 2000 lakás van ellátva telefonnal, az igénylők száma közel 300. A VI. ötéves tervidőszak első évében fejeződött be az ún. 2. sze. „A" tömb teljes telefonellátás kiépítése, 1983-ban a 2. sze. „B" tömb I. és II. ütem területén valósult meg a telefonhálózat, ezzel újabb 666 lakás bekapcsolására nyílt lehetőség. Ez évre tervezett a 2. sze. „B" tömb telefonhálózatának továbbépítése, a Malinovszkij (ma Árpád) út páros oldalán 16- 42, a Gagarin (Örösi) út 34-44., valamint a November 7. (Hajdú) tér 7-13. szám alatt lévő lakások telefonellátásához. A tervezett kiépítéssel 460 db lakás bekapcsolása biztosítható a távbeszélő-hálózatba. A kiépítés várható költsége meghaladja a 3 millió forintot.
Kovács Attila (A helyszíneknél a mai utcaneveket is feltüntettük.)