Krónika 40 - Fej(m)érték - Lenin a hegyre megy?
Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt negyven évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Ahhoz képest, hogy Leninváros voltunk, jó későn, talán az országban utolsóként, 1983. november 4-én avattunk Lenin-szobrot, mely 7 évig élt, 1990. június 12-én reggel távolították el. A kapitalizmus eljöttével szükség volt település- marketingre is - a szanticskaiak úgy gondolták, jó ötlet lenne a szobrot náluk felállítani turistavonzó látványosságként. A Krónika 1991. április 4-i számában erről, és a városvezetés véleményéről írtunk. Az önkormányzati testület döntéséről két héttel később számoltunk be: „A Lenin-szoborért aggódók - átmenetileg - megnyugodhatnak: Lenin (a raktárban) marad."
Lapunkban minden bizonnyal a második leggyakrabban előforduló helységnév Szanticska volt az elmúlt 1-2 esztendőben. A halálra ítélt abaúji kisközség lakói most ismét hallatják szavukat. A mindössze három állandó lakosú település polgárainak nevében a falu megmentéséért oly lelkesen tevékenykedő Pál István írt levelet a városi önkormányzatnak. Ebben kéri, hogy a tavaly eltávolított, azóta raktáron lévő Lenin-szobrot a képviselő- testület adományozza a községnek.
„Ez a kisközség a 17 öreg házikójával, két templomával és két búcsújával, őstemetőjével, szabadtéri színpadával és kialakítás alatt lévő néprajzi gyűjteményével példája lehet annak, hogy az elhibázott településpolitika ellenére néhány lelkes ember munkájának eredményeként van életlehetőség a magyar kisközségekben is. A szobor ismételt felállításával az a célunk, hogy a maga nemében egyébként is kuriózumnak számító kisközség legyen mementója az elmúlt rendszernek" - írja Pál István.
„A falu jelenlegi lakói - tudva azt, hogy a kialakult nehéz helyzetért nemcsak a közelmúlt 40 év hibáztatható - szívükben nem éreznek haragot, és mint ahogy a néprajzi gyűjtemény is bizonyítja, az utókor számára a letűnt rendszer tárgyi emlékeit is igyekeznek megőrizni." - fejeződik be a levél. A kérelem elbírálása szerepel a mai testületi ülés napirendjén, de mi kíváncsiak voltunk, hogyan vélekedik a „megszólítottak" egyike-másika. Bodnárné dr. Örley Gabriella:
Életrevaló ötletnek tartom az elképzelést, valami módon hasznosítani kell a szobrot. Elvi ellenvetésem tehát nincs, de mivel adományról lenne szó, érdemes elgondolkodni. Eszmei értéke ugyan nincs a szobornak - legalábbis számomra -, de van anyagi. Mindent összevetve, ha most kellene szavaznom a kérdésről, én támogatnám a kérelmet. Farkas Zoltán: Nem akarom befolyásolni előzetesen a döntést, de én úgy gondolom, nem adjuk Szanticskának a szobrot. Annak idején pénzébe került a városnak az emlékmű, tehát anyagi értéket képvisel, s ez a város tulajdona, ha megválunk tőle, akkor üzleti alapon kell, hogy ez történjen.
A másik lehetőség, hogy a ludwigshafeni partnervárosi kapcsolatok keretében cseréljen gazdát a szobor (ilyen irányú megkeresés már volt tavaly, még a tanács idején), de ebben az esetben is - lehet, hogy áttételesen - anyagi haszonra kell törekedjünk. Koscsó Lajos: A kérelem ellen fogok szavazni, több okból is. Nem vagyok műértő, de a konkrét anyagi értéken túl azt gondolom, van a szobornak művészi értéke is, nem kell feltétlenül eldugni az Isten háta mögé. Ilyen alapon maradhatna a raktárban is. A szanticskai ragaszkodást sem érzem, értem igazán; illetve leginkább üzleti megfontolást érzek ki belőle. Mi miért mondanánk le erről?
Az anyagi és művészi értékek alapján történő értékesítés mellett vagyok tehát. Fekete Béla: Az igazság az, hogy nem dolgoztam még fel magamban a kérelmet. Az első benyomásom az volt, hogy a Lenin- fejnek igazán a városhoz, annak múltjához van kötődése, a mi szempontunkból is meggondolandó lenne a szanticskai „hasznosítási" elképzelés, a mementó jelleg. De mást is el tudok képzelni. Úgy gondolom Pál István elébe ment a kérdésnek, kérelme alapján a testületnek „muszáj" foglalkoznia a témával. Azt várom tehát, hogy ennek apropójából testületi állásfoglalás születik a szobor további sorsáról. Ferenczi László
