Újabb tanulmányi sikerek a Kazinczyban

 Folytatódott a tavaszi versenyek sorozata a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvodába járó tanulók számára. Mind tanulmányi, mind sport területen bizonyították jártasságukat tanítványaink az elmúlt hetekben, amikor az ősszel megrendezett iskolai fordulók után a megyei, országos fordulókon vettek részt a diákok. 

A számolni szerető nebulók a Zrínyi Ilona Matematikaverseny vármegyei fordulóján az alábbi kiemelkedő eredményeket érték el: Szamay Zsombor 3.a, 4. hely, felkészítő: Kaszásné Farkas Viola; Vágó Péter Levente 4.a, 7. hely, felkészítő: Tibáné Mészáros Éva; Varga Dóra 7.b 9. hely, felkészítő: Vékonyné Kveck Andrea; Tömösközy Dalma Lili 8.a, 5. hely, felkészítő: Vargáné Takács Judit. Az iskolák közötti csapatversenyben a 3. évfolyamos tanulók csapata 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Lovász Anna Réka, 3.b osztály, felkészítő: László Éva; Nagy Zsanna 3.a, Szamay Zsombor 3.a, felkészítő: Kaszásné Farkas Viola. 

Ugyancsak a matematikában jeleskedtek a MATEGYE által szervezett megyei matematikaverseny résztvevői. Az eredményhirdetésen több kiváló eredménynek örülhettünk: Szamay Zsombor 3.a 1. hely, felkészítő: Kaszásné Farkas Viola; Szamay Anna 5.a 6. hely, felkészítő: Vékonyné Kveck Andrea; Tömösközy Dalma Lili 8.a, 5. hely, felkészítő: Vargáné Takács Judit. 

Az ország különböző református általános iskoláiból érkező 120 tanuló mérte össze matematikatudását a Törd a fejed! országos matematikaversenyen. A grandiózus eseményen az alábbi országos versenyeredmények születtek: Gulyás Fanni 1.b, 5. hely, felkészítő: Kiss Eszter Piroska; Csató Lia 2.a 10. hely, felkészítő: Kovács Rebeka; Bottyán Balázs 3.a 4. hely, felkészítő: Kaszásné Farkas Viola; Kiss Dorián Bence 4.a, 2. hely, felkészítő: Tibáné Mészáros Éva; Kerékgyártó Áron 5.a , 9. hely, felkészítő: Vékonyné Kveck Andrea; Kádár Elise 6.a 2. hely, felkészítő: Vargáné Takács Judit; Hegyi Kinga 7.a 5. hely, felkészítő: Kovácsné Pintér Éva; Tömösközy Dalma Lili 8.a, 5. hely, felkészítő: Vargáné Takács Judit. 

A Bibliát hittel - lélekkel olvasó kicsik és nagyok találkoztak Mezőcsáton a több éves múltra visszatekintő Bibliai Történetmondó Verseny alkalmával. A versenyen Szabó Zsolt István 3.a 1. helyezést ért el, felkészítő: Vezendi Anett; Kosnyider Dorka 7.b a 2. helyet szerezte meg, felkészítő: Fukászné Uzsoki Aranka. A történetmondó versenyhez kapcsolódóan rajzpályázatot hirdettek a verseny szervezői, amelyen Kerékgyártó Áron 5.a osztályos tanuló az 5-6. osztályosok kategóriájában 2. helyezést ért el. Felkészítője: Fekete Hajnalka. 

A XXVII. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójából a 2., megyei fordulóba jutott tanulók: Fülöp Júlia Lilla 5.a, felkészítő: Makrai Marianna; Kovács Bernát 5.b, felkészítő: Gyarmati Anikó; Bartók Emma 7.a, Bolgár Zsófia 7.a, Hegyi Kinga 7.a, Kerezsi Flóra 7.a, felkészítő: Gyarmati Anikó; Varga Dóra 7.b, felkészítő: Váraljai Tímea. 

A Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola idén is meghirdette a több fordulós angol nyelvű történelem csapatversenyét, melynek döntőjébe jutott iskolánk 7. évfolyamos csapata. A döntőben megannyi történelmi témájú kérdés megválaszolása és egy jelenet bemutatása után a dobogó harmadik fokára állhattak a csapattagok, Bartók Emma 7.a, Bolgár Zsófia 7.a Kerezsi Flóra 7.a és Varga Dóra 7.b osztályos tanulók. Felkészítőjük: Gerőcsné Berkes Judit Katalin. 

Sportolóink a Diákolimpia® versenyrendszerében megrendezett mezei futóbajnokság körzeti fordulója után a vármegyei döntőn rótták szorgosan a kilométereket. Az április 10-én Gödöllőn rendezendő országos döntőbe jutott tanulóink: V. kcs fiú egyéni: Varga Richárd 8.b 4.hely; IV. kcs lány egyéni: Tömösközy Dalma 8.a 3.hely; III. kcs fiú egyéni: Molnár Benedek 5.b 4. hely, III. kcs fiú csapat 2. hely, csapattagok: Tirpák Bence 7.a; Kopasz Botond 5.b; Kopriva Dániel 6.a; Molnár Benedek 5.b, Nagy Dániel 5.a. A III. kcs lány csapat a 3.helyen zárt így sajnos lecsúsztak a továbbjutásról. A csapat tagjai: Bársony Emma 7.a, Bene Gréta 6.a, Kádár Elise 6.a, Kása Csenge 5.b, László Blanka 5.a. Testnevelőik: Csoma Andrea, Germuska Péter, Rontóné Durucz Éva.

0
Sorsfordító Eötvös napok
Krónika 40 - Fej(m)érték - Lenin a hegyre megy?

Kapcsolódó hozzászólások