Isten éltesse a Krónikát!
Gyermekkoromban a szüleim mindennapjainak szerves része volt a napi- és hetilapok olvasása. Ezt a mintát követtem én is, kamaszkoromtól kezdve gyakran és szívesen forgattam az újságokat, így a Krónikát is. Mindig is érdekeltek a közügyek és fontosnak tartottam, hogy a helyi közösségünk aktualitásairól is tájékozódjak. Akkor még bele sem gondoltam, hogy évtizedekkel később pedagógusként, iskolaigazgatóként, illetve városvezetőként az én nevem is rendszeresen ott szerepel majd az újság hasábjain.
Tudják, hogy mi volt a Krónika-beli debütálásom apropója? Nem egy diákom sikeres versenyeredménye vagy egy gimnáziumi esemény kapcsán találkozhattak a nevemmel az ezredforduló környékén. Most elárulom Önöknek, hogy a kilencvenes évek elején egy - talán kissé vitatható - tiltakozó akcióba kezdtünk az egyetemi barátaimmal, melyről Ferenczi László emlékezett meg a lapban egy vitriollal átitatott cikkben. Valószínűleg a legtöbb tiszaújvárosinak van egy hasonló „Krónikás sztorija", egy első közvetlen élménye a hetilappal, amikor a nevével, fotójával találkozott az újságban vagy felfedezett egy családtagot, ismerőst a sorok között. A Krónika, legyen Leninvárosi vagy Tiszaújvárosi, már 40 éve a miénk. Ez idő alatt sokat alakult: a fekete-fehér lapok színt kaptak, az arculat többször felfrissült, de egyvalami nem változott: az újság négy évtizede változatlanul ott vár minden héten a postaládánkban, hogy beszámoljon a város életéről, az aktualitásokról, a tiszaújvárosiak mindennapjait érintő döntésekről és tervekről.
Felismerve a XXI. század igényeit, a cikkek már évek óta elérhetőek online is, sőt a közösségi médiában is jelen vannak. Napjainkban nincs könnyű helyzetben a nyomtatott sajtó, a példányszámok drasztikusan csökkennek, a minőség pedig egyre kifogásolhatóbb. Egyes sajtótermékek olvasásakor gyakran eszembe jut Deák Ferenc, hazánk egykori igazságügy-miniszterének gondolata: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad." Azt hiszem, hogy nem kell megmagyaráznom ezt az asszociációt… Ilyen körülmények között kifejezetten büszke vagyok arra, hogy a Tisza Média Kft. munkatársai a mai napig egy ilyen színvonalas (és ingyenes!) hetilapot szerkesztenek. Ezúton is köszönöm nekik, hogy 40 éve azt csinálják, amihez a legjobban értenek, ami a hivatásuk és a feladatuk: hitelesen tájékoztatják az embereket. Isten éltesse a 40 éves Krónikát!
Dr. Fülöp György
polgármester