Bővült a Jabil tanműhelye
Ez év februárjában adták át a korszerű gépparkkal felszerelt tanműhelyt a Jabil Circuit Kft. tiszaújvárosi gyárában, ahol akkor egy időben négy elektrotechnikus tanuló sajátíthatta el a szakmai ismereteket. A vállalat már akkor tervezte a tanulói létszám bővítését, amihez nagyobb műhelyre is szükség volt. Egy év sem telt el és a fejlesztés megvalósult. Az oktatótermet kibővítették, a korábbihoz képest ma már háromszor annyi tanulót tudnak fogadni. - Mindent megteszünk azért, hogy támogassuk a fiatalságot, és az oktatásukban részt tudjunk venni. - mondta a tanműhely átadóünnepségén Tóth Gábor, a Jabil Circuit Kft. gyárigazgató- helyettese.
- Fontos számunkra, hogy a diákok beleláthassanak ennek a nemzetközi gyárórásnak a működésébe, szerkezetébe, lehetőségeibe, elvárásaiba. Ha mindezt testközelből megismerik, akkor nagyobb esély van arra, hogy az iskolás évek után a mi cégünknél szeretnének elhelyezkedni. Azt gondolom, hogy a duális képzési rendszer mindenkinek egy win-win helyzetet tesz lehetővé, hiszen az oktatás figyelembe veszi a gazdasági elvárásokat, és olyan szakmákat oktat, ami piacképes, ebben a folyamatban pedig mi is részt szeretnénk venni.
A Jabil együttműködési megállapodást írt alá a Szerencsi Szakképzési Centrummal, így a Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola diákjai is jelentkezhetnek a képzésre. - Én jövőre mindenképpen tovább szeretnék tanulni, de egy jó lehetőségnek tartom, hogy a későbbiekben ide, a Jabilhoz is jöhetek majd dolgozni - nyilatkozta lapunknak Katona Zsombor, aki a Brassaiban ötödéves, a technikumi évét tölti. - Most elektrotechnikát tanulok, és nagyon szerettem volna a technikumi évemet egy cégnél eltölteni, erre adott lehetőséget a Jabil, ami azért jó, mert a tanműhelyben olyan korszerű felszerelések vannak, amikkel az iskolában nem találkozunk. Ma már összekapcsolódnak a gazdasági, képzési és a vállalti érdekek.
A megfelelő munkaerő mindenkinek fontos. - A duális képzés egy egyedülálló lehetőség a mai fiataloknak - mondta Bukta Márta, a Szerencsi Szakképzési Centrum főigazgatója. - A gyerekek akár szakképző iskolába, akár technikumba jelentkeznek, tudniuk kell azt, hogy a duális képzéssel egy újabb kapu nyílik meg előttük, hiszen vállalati környezetben olyan ismereteket sajátíthatnak el, olyan tapasztalatot szerezhetnek, ami hatalmas előnyt jelent majd és ezt sehol máshol nem tudnak megtenni csakis a duális partnereknél.
ema