Dobkurzust tartottak a zeneiskolában
A Hangszert a kézbe interaktív kiállítás apropóján és a Tiszaújváros Zenei Életéért Alapítvány segítségével alkalmi dobkurzuson vettek részt hétfőn délután a Vándor Sándor Zeneiskola ütős tanszakának diákjai és külsős érdeklődők az intézmény nagytermében. Ezúttal nem csak az intézmény ütőshangszer- tanára, Virágh Márk tanította az esemény látogatóit: két, zenekarokban rendszeresen játszó vendégelőadó, Tóth Tamás és Sümeghi Tamás is segítette tanácsaival a megjelent dobosokat.
- Márkkal annak idején együtt diplomáztunk Miskolcon, és nemrég felhívott, hogy mit szólnék ahhoz, ha tartanánk egy kurzust az itt tanuló diákoknak és néhány külsős látogatónak - nyilatkozta lapunknak Tóth Tamás, a Road zenekar dobosa.
- Tizenhét éve tanítok gyerekeket és felnőtteket egyaránt, tematikus táborokat is szervezek, úgyhogy örömmel mondtam igent a workshopon való közreműködésre. Nem egyszerű hangszer a dob, ha valaki mégis ezt választja, nagyon sok mindenre oda kell figyelnie: eleve négy végtaggal játszunk a hangszeren, és - egyebek mellett - még vezetni is kell a többieket, tehát a dobos egy nagyon fontos, összefogó kulcsembere a zenekarnak
- A diákjaink mellett szóltam néhány olyan tiszaújvárosi ismerősömnek, akikről tudom, hogy dobolnak, köztük az iskola néhány volt növendéke is várható a kurzusra - vette át a szót a házigazda, Virágh Márk.
- Nem kimondottan „tanulós" jellege lesz a mai alkalomnak, azt hiszem, örömöt is okoz majd a résztvevőknek. Remélem, arra is marad idő, hogy a két Tamás bemutatkozzon a hangszeren, így adva még inspirációt a megjelenteknek.
- Milyen az ütős tanszak helyzete a zeneiskolában?
- Nyolc éve, 2015 óta tanítok itt, a nyugdíjba vonult Tóth László tanár úr helyét vettem át. Már az ő idejében nagyon magas színvonalon zajlott az oktatás az ütős tanszakunkon is. Igyekeztem ezt a szintet megtartani az elmúlt években, és még hozzátenni a magamét. Nemrég az alapvetően is jó hangszerparkot sikerült néhány darabbal kiegészítenünk, úgyhogy most már a kicsik is könnyen tanulhatnak nálunk. Sikeres a tanszak, mert minden évben több az új jelentkező, mint ahányat fel tud venni a zeneiskola. Ez számomra is egy remek visszajelzés.
Ördögh István