Központi felvételi eredmények

Az általános iskolások január 18-án írták meg az írásbeli központi felvételiket, február 7-ig pedig meg is kapták az eredményeket. Országos átlagban a maximum 100 pontból 52,72 pontot értek el a nyolcadikosok, ami körülbelül egy ponttal több a tavalyi eredménynél. A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium is egyike volt a vizsgahelyszíne...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  170 Találat
Címkék:

Előkelő társaságban

A keddi Magyar Közlönyben - kormányrendelet formájában - közzétették, hogy melyik önkormányzat mennyi szolidaritási hozzájárulást köteles fizetni 2025-ben. Tiszaújváros igen „előkelő" helyet foglal el, 2,8 milliárd forintjával a 15. legnagyobb befizető.  A mintegy 3500 magyarországi önkormányzatból 855 szerepel a listán, melyet Budapest vezet,...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  145 Találat
Címkék:

Felgyorsult az infláció

2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az élelmiszerek ára 6%-kal emelkedtek. Egy hónap alatt átlagosan 1,5%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül a járműüzemanyagok 2,7%- kal drágultak - jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal. 12 hónap alatt, 2024. januárhoz viszonyítva az élelmisz...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  143 Találat
Címkék:

Erőfelmérők

A Kökény Roland Regionális Akadémia Héraklész fizikai felmérőt rendezett Tiszaújvárosban múlt szombaton, melyen 11 kajak-kenu egyesület mintegy 200 sportolója vett részt. A fiatalok futás, sprintfutás, húzódzkodás, fekvőtámasz, side plank, guggolás és statikus hasgyakorlat „versenyszámokban" mérték fel erejüket. A Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkán...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  106 Találat
Címkék:

Elsőbbség a zavartalan működésnek

Az önkormányzat 2025. évi költségvetését 12,3 milliárd forintos főösszeggel fogadta el városunk képviselő-testülete. A tárgyévi bevételek 10 milliárd forintra rúgnak, amit az előző évek megtakarításaiból 2,3 milliárd forinttal kell kiegészíteni. A fő bevételi forrás az iparűzési adó 5,1 milliárd forintja, ám szolidaritási hozzájárulás címén 2,8 mil...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  163 Találat

Álmodni szabad, de fel kell ébredni

Tiszaújváros 2025. évi költségvetésének tárgyalásakor a képviselő-testületet alkotó két frakció vezetője ismertette képviselőcsoportja álláspontját és a polgármester is kifejtette véleményét a büdzséről. Az elmondottak szerkesztett, rövidített változatát közöljük. Más prioritások  - A költségvetés követi az előző évek struktúráját, szakmailag,...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  185 Találat
Címkék:

A harangok Taksonyba mentek

2004-ben került a Városháza homlokzatára a 30 darabból álló harangjáték. Két évvel ezelőtt egy villámcsapás miatt a teljes elektronikát felújították, az elmúlt 20 év és az időjárás azonban kívülről sem kímélte a szerkezetet, így kedd délelőtt leszerelték és teljes egészében felújítják a harangokat. A munkálatok várhatóan egy hónapig tartanak. Ez id...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  140 Találat

Fogynak a vény nélküli készítmények

Egyre nagyobb a forgalom a patikákban, január végétől kezdett el emelkedni a megbetegedések száma. Fertőz az influenza és a covid, de sokan felsőlégúti tünetekkel keresik fel a háziorvost.  - A felső légúti megbetegedések és az influenzaszerű megbetegedések már január elejétől elindultak. A covid az, ami most mutálódott, illetve az influenza m...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  112 Találat
Címkék:

A gyógyszerész válaszol: körömbenövés

Kedves Gyógyszerésznő! Régóta szenvedek a nagy lábujjamon körömbenövéssel. Kérem, adjon tanácsot, hogy mi ez és miért alakul ki? Kezelhetem valahogy? Sosem fog elmúlni? Borzasztó fájdalommal jár, főleg, ha zárt cipőt hordok, néha gennyes is. Ez normális? Köszönöm válaszát!  Kedves Kérdező! A körömbenövés gyakori probléma, főként a lábujjaknál,...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  99 Találat
Címkék:

Teendőink vadgázolás esetén

Egy ismerősöm nemrégiben egy őzzel ütközött a Tisza-part városrész felé vezető úton. Apa a volánnál, kisfia a hátsó ülésen, ahogy kell, bekötve. Szerencséjükre nem egy termetes példány szökkent a kocsijuk elé, csak egy őzgida. Az autó eleje telibe találta az állatot. A sofőr épp hogy le tudott fékezni, hatalmas puffanás, de az ijedtség sem volt kis...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  148 Találat
Címkék:

Felsőfokú duális tanévnyitó

Kedd délután a nyolcadik felsőfokú duális évnyitóját tartotta meg a MOL Petrolkémia Zrt. a Laza Plázában. A program 2018-as indulása óta már 45 hallgató végzett a képzésen, közülük azóta 41-en dolgoznak a vállalatnál. Ezen a héten újabb 12 diák kötött szerződést a céggel, közülük kilencen a Debreceni Egyetem, hárman pedig a Miskolc Egyetem hallgató...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  124 Találat
Címkék:

Két újvárosi az LA10-programban

 TRIATLON. Két tiszaújvárosi színeket képviselő triatlonos - Lehmann Csongor és Kiss Gergely - is bekerült az LA10-programba, amely a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpiára esélyes sportolók felkészülését támogatja. A párizsi olimpia összegzését követően a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága úgy döntött, hogy meghirdeti az ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  126 Találat
Címkék:

Önkormányzati támogatások a költségvetésből

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság működési kiadásaira 6.000.000 Ft, a nemzetiségi önkormányzat támogatására 4.700.000 Ft, a „Sulizsaru" program támogatására 500.000 Ft, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra biztosított támogatás visszafizetési kötelezettség teljesítésére 60.000 Ft, a Szerencsi Szakképzési Centrum részére az Országos Középiskolai...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  114 Találat
Címkék:

Kiúszták magukat

DIÁKSPORT. Úszás Diákolimpia Vármegyei Döntőt rendeztek február 10-én Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában, ahol a tiszaújvárosi általános iskolák sportolói kiváló eredményeket értek el. Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola II. kcs. 4x50 m-es fiú gyorsváltó 1. helyezés.  A csapat tagjai: Bakó Barnabás (3.a), Harnisféger B...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  137 Találat
Címkék:

Nem volt erős az ellenfél

LABDARÚGÁS. Újabb edzőmeccset játszott a hétvégén hazai pályán az FC Tiszaújváros. Az ellenfél, a hajdúsági vármegyei első osztályban szereplő BeStrong SC nem okozott gondot Tiszaújváros - BeStrong SC 6-1 (3-1) Tiszaújváros: Hornyák Z. (György K., 70.) - Varjas, Ivánka, Papp F. (Lehóczki, 50.), Lőrincz - Kollár (Orosz, 75.), Tóth S., Butor (Bencsik...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  104 Találat
Címkék:

Július elején Triatlon Fesztivál

A 26. világkupa-futamot, a junior Európa-kupa futamot, a Magyar Utánpótlás Gálát, valamint a megszokott tömegsport- és kulturális eseményeket felvonultató Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál idén július 3-6. között várja a sportbarátokat.  - Mindahhoz, hogy a rendezvény megvalósuljon, stabil anyagi háttérre van szükség - tudtuk meg Lehmann Tibor ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  138 Találat
Címkék:

Itthon töretlenül veretlenül

KOSÁRLABDA. Egyik csapat sem tudott teljes kerettel kiállni a Phoenix és a Budafok tiszaújvárosi összecsapásán, de a pályára lépő játékosok kemény, fizikális mérkőzést vívtak a győzelemért. Nem volt könnyű fölényt kialakítani a vendégekkel szemben, ám végül sikerült megvédeni a hazai veretlenséget.  Phoenix KK - Budafok 90-68 (13-20, 28-14, 20...

Tovább a teljes bejegyzéshez
0
  96 Találat
Címkék: